Az Olvasó írja

A kettős távlat – Nagyon meghatott A kettős távlat ünnepe című írásuk (2008. november 2.), hiszen pontosan tizenkilenc éve, hogy meghalt a férjem, húsz éve az édesapám és huszonegy éve édesanyám. Három évig voltam gyászban úgy, hogy négy gyermekről kellett gondoskodnom.

Álmodik a múlt: Sólyom és Szentmiklós között

Sólyom faluról akarok szólni, pontosabban a falu melletti dombról, amely már Belényesszentmiklóshoz tartozik, és ahol távolról látszik egy vörös torony. Ezt véletlenül csak akkor veszi észre az ember, ha valaki elmagyarázza, hogy hová kell menni, hol is kell keresni, hiszen a térképen is csak nagyítóval lehet megtalálni, hosszas keresés után.

Erkölcs és jogrend a piacgazdaságban

Konferencia a Magyar Tudományos Akadémián – Gondolatébresztő esemény színhelye volt november 8-án a Magyar Tudományos Akadémia épülete: Erkölcs és jogrend a piacgazdaságban címmel az egyesült államokbeli Acton Istitute és a bécsi székhelyű Európa Institut nemzetközi konferenciáját rendezték meg.

„Isten számon tart minden szenvedést”

Nemzetközi katolikus-zsidó találkozó Budapesten – II. János Pál pápa 1998. március 12-én írta: „Az a bűntény, amely soa néven vált ismertté, eltörölhetetlen szégyenfoltja marad végéhez közeledő századunknak. (…) Szívből remélem, hogy az Emlékezünk: megfontolások a soáról című dokumentum valóban segít begyógyítani a múlt félreértései és igazságtalanságai által okozott sebeket.

Van egy álmom: A keresztény Európai Unió

Körülbelül két hónappal ezelőtt meghívtak Budapestre egy zártkörű konferenciára, melyről a médiumok képviselői is ki voltak zárva, és a meghívottaknak is megmondták, hogy senki sem adhat interjút utólag sem. Harminchat jeles személyiséget hívtak meg, magam voltam a harminchetedik.

Ugyanannak a családnak tagjai vagyunk

Keresztény-muzulmán fórum Rómában – „Párbeszédre vagyunk ítélve” – így nyilatkozott Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke a római Gergely-egyetemen november 4. és 8. között zárt ajtók mögött ülésező katolikus-iszlám fórum első szemináriumáról.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.