Tűnődés a hétről: Istenbe kapaszkodva

Ezért is olvastam végig egyetlen lélegzetvételre Patonai Adrienne vele folytatott beszélgetését, amely – aligha véletlenül – Isten irgalmát hirdettem szüntelen címmel jelent meg a Kairosz Kiadó Miért hiszek? sorozatában. Placid atya asztalán kis jelvény fekszik, feszület és benne magyar címer. Ha elmegy otthonról, a zakójára tűzi. Feltétlen hit, töretlen hazaszeretet. Ezek segítették, erősítették legnagyobb megpróbáltatásai során, s ezeket hirdeti ma is, túl kilencvenedik életévén. „Az Úristen útjait, hogy akaratát végbevigye, mi ki nem tudnánk találni…” – mondja, prédikálja, s ő is kacskaringós utat járt be, de mindig magán érezte az Úr tekintetét. S egy másik vezérfonala életének: „Mindannyian Isten választottai vagyunk, és ezért is kérdeznie kell az embernek önmagától: vajon úgy élek-e, ahogyan az Úr mondja, hiszen ő a föld sójának küldött. Nem könnyű a válasz…”

Placid atya számára különösen nehéz lehetett. 1946-ban letartóztatták, az Andrássy út 60.-ba vitték, s ütötték, ahol érték. A rózsafüzérből merítette erejét, de még mindig nem találta a választ arra a kérdésre, miért rendelte így Isten. Az Andrássy útról a Markóba került, majd átadták a szovjeteknek, akik háromheti vallatás után elítélték. A fő vád terrorizmus volt, tíz évet kapott. A Conti utcai börtönben a halálra ítéltek cellája előtt népdalok dallamára elénekelte, hogy ő katolikus pap, s aki gyónni akarna, az bánja meg bűneit. S ugyanígy, énekelve feloldozta őket. Egy rabtársa utóbb elmondta, az elénekelt feloldozást követően megbékélt a lelkük, átérezték, hogy Istenhez indulnak. És Palcid atya megértette, nem lehetnek saját gondjai, a körülötte lévőkben kell tartania a lelket.

Büntetését a Gulagon kellett letöltenie. Az utolsó évben már rongyokban jártak, ekkor kaptak kiszuperált katonaruhákat. Tizenkétféle „foglalkozása” volt: többek között a tisztekről, őreiről festett portrékat. Ténykedéséhez olajfestéket is kapott. Személyes biztonságát egy huszonháromszoros gyilkosnak köszönhette, akinek nagyon tetszett a zsebtükre hátoldalára festett kis női fej. Esténként magyar rabtársaival elimádkozták a miatyánkot, az üdvözlégyet. A rózsafüzért a titkokkal a protestáns elítéltekkel együtt mondták. A második évtől titokban misézett egy moszkvai rabbi maceszével és egy grúz elítélt szőlőfürtjéből csippentett szőlőszemmel. Elfogadta Isten rendelését. Átérezte az Izaiás által írtak igazságát: „Amennyivel magasabb az ég a földnél, annál magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.”

A túlélés sok szabálya közül számára és hívő rabtársai számára az volt a legfontosabb: ha van hová kapaszkodnunk, könnyebb elviselni a szenvedést. A Jóistenbe kapaszkodtak, és fölismerték, hogy ő is akarta túlélésüket. A fogolytáborban „még élesebben látszanak Isten csodái, ha van hozzá látásunk". Ilyen csodaként élte át, hogy egy új fogolytársuk magával hozott egy Bibliát. Isten igéje erősítette őket, erőt merítettek Jézus tanításából.

Placid atya sorsa, a Gulagon eltöltött évei Szolzsenyicin számára is bőséges anyagot szolgáltathattak volna. Ő azonban nem egy krónika fő alakja, hanem szerény, egyszerű szerzetes, akit szenvedései, megpróbáltatásai arra tanítottak, hogy bízzék Istenben, s másokat is hozzá vezérlő útra segítsen. „Senki vagyok az irgalmas Isten nélkül” – mondja. De úgy is mondhatná: „Semmik vagyunk Isten irgalma nélkül.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..