Kampány a szabad vasárnapért

„A keresztények vasárnapi ünnepléshez való jogát akkor is biztosítani kell, ha egy kisebbségben lévő társadalmi közösség kéri most ezt” – hangsúlyozta Pápai Lajos győri püspök azon a „Szabad Vasárnap Charta”-konferencián, amelyet az elmúlt hétvégén Győrött rendeztek.

Eszménye a keresztény Magyarország volt

Tizenöt éve hunyt el Antall József miniszterelnök – „Magyarország fél évszázados elnyomás és diktatúra után temetésekkel, újratemetésekkel s halottakra való emlékezésekkel születik újjá” – mondta Mindszenty József bíboros esztergomi újratemetésekor Antall József miniszterelnök, akinek ravatalát két évvel később egy ország vette körül. Tizenöt év telt el azóta, de nemzetünkről alkotott elképzeléseit, vezetési kultúráját, az őt követő közéleti szereplők munkája nem tudta elhomályosítani.

A legnagyobb sötétben is nyitottan a fényre

Teológusok és pszichológusok a megküzdésről- „Környező világunkban sok feladással, apátiával, depresszióval találkozunk, s mivel úgy gondoljuk, pszichológusnak lenni nemcsak foglalkozás, hanem misszió is, kötelességünknek érezzük, hogy segítsünk embertársainknak a nehézségekkel való megküzdésben” – mondta Bánlaky Éva pszichológus köszöntőjében a Katolikus Pszichológusok Baráti Köre, a Faludi Ferenc Akadémia és a Magyar Pszichológiai Társaság Valláspszichológiai Szekciója által szervezett tanulmányi napok rendezvényén, amelyre idén november 15-én és 16-án került sor.

Az Olvasó írja

Mécs Lászlóra emlékeztünk – A hódmezővásárhelyi Károlyi-házban Fényt hagyni címmel emlékműsort rendeztünk november 12-én este. Mintegy negyvenen jöttek el, főleg az idősebb korosztályból, akik még a negyvenes években ismerték meg és terjesztették – néha már csak titokban – Mécs László verseit.

Hit, vallás, istenkép

A kaposvári egyetem szociológiai felméréséről (II. rész) – Az egyetem diákok körében végzett reprezentatív felmérése szerint a tízparancsolatból a hamis tanúságra vonatkozó parancs megítélése helyzetfüggő. Igazat mondani ritkán tanácsos. Barátot megvédeni, ha szükséges, akár ferdítésekkel is jogszerű.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.