A legnagyobb sötétben is nyitottan a fényre

A teológusok és pszichológusok párbeszédét, együttműködését évek óta segítő rendezvény mostani témájául ezért is választották a megküzdést. „Ember, küzdj és bízva bízzál” – ez a Madách-idézet, amelyet a drámában Isten mond Ádámnak, volt Horváth- Szabó Katalin pszichológus, főiskolai tanár előadásának címe, szimbolizálva a megküzdés folyamatának spirituális dimenzióját. A pszichológia is visszatért az ember hármas felfogásához, azaz nemcsak fizikai és pszichológiai, hanem spirituális dimenziójával is foglalkozik. A problémákkal, a külső és belső követelményekkel való megküzdés is mindhárom dimenzióhoz kötődik. – A legújabb kutatások azt bizonyítják, hogy az emberek hatvan százaléka használ élete során vallásos megküzdési módokat – mutatott rá az előadó. – A cél az értelem, a kontroll, az iránymutatás, a vigasztalás és a védelem keresése, az Istennel való kapcsolatteremtés, a lehetőségek feltárása az élet átalakítására, a halál utáni élet kérdésére való válaszadás.

Vallásos stratégiák a megküzdés egész folyamatában működnek – egy részük bevonódik a fizikai és pszichológiai stratégiákba, viselkedésmódokba, más részük egészen sajátos spirituális, vallásos megküzdési mód, mint például az imádság, a jó cselekedetek végzése, az „alkudozás” Istennel vagy a megbocsátás. A folyamatban meghatározó, hogy milyen az istenképünk. – Már a helyzet elsődleges értékelésében szerepet játszik ez, eszerint minősítjük azt ajándéknak vagy büntetésnek. Istenképünk határozza meg azt is, milyen megküzdési stílust, illetve viselkedésmódot használunk – emelte ki Horváth-Szabó Katalin. Így például ha „bábmesterként” látjuk Istent, csupán belenyugszunk a történtekbe, s nem próbálunk meg változtatni. Ha viszont egy „felnőtt gyermek atyjaként” tekintünk rá, vele együttműködve, küzdve, de segítségében bízva fogunk szembenézni problémáinkkal.

Mi történik, ha valakinek nem elég „felnőtt” az istenképe, ha az illető csak büntetésként képes felfogni problémáját, és nem is nyitott más alternatívákra? – tette fel a kérdést Pál Ferenc plébános. A Bibliában is találunk ilyen embereket, például Judit könyvében, mikor Betúlia lakói ráveszik a vezetőket, adják át a várost az asszíroknak, hiszen úgysincs más lehetőség. – Ez a történet bizonyítja: a tanult tehetetlenség mellett, sőt azt megelőzően van tanult hitetlenség is – mondta Pál Ferenc. – Így lehetséges, hogy bár az embernek van vallásos gyakorlata, ám az olyan megküzdési stratégiákat erősít, amelyek nem vezetnek sehova. A Bibliából tudjuk: Judit az, aki tudatos választ képes adni az eseményekre, aki arra buzdít: vizsgáljátok fölül istenképeteket. Arra tanít, hogy a legnagyobb sötétségben is nyitottnak kell lenni a fényre, és tetteinknek az imádság, a remény és a cselekvés realitására kell épülnie.

Nem elég tehát, ha vannak vallásos megküzdési stratégiáink, mert nem mindegy, melyiket használjuk – emelte ki az előadó. – Ha például olyan vallásos közegben szocializálódtunk, ahol az agresszió, az ösztönök elfojtandó, szégyellni való dolgok, akkor honnan lesz erőnk a megküzdéshez? Hiszen az erő az ösztönszférából, a túlélés akarásából jön, amit inkább pozitív, építő irányba kell terelni. Az élet ott kezdődik, mikor az ember a halálos sebet megkapja – tette hozzá Pál Ferenc, majd krónikus betegek tanúságtételein keresztül mutatta be, hova juthat el az ember, mikor megoldhatatlannak tűnő nehézséggel kerül szembe. – Ilyenkor ismerjük fel a szabadságot a megváltoztathatatlanban, hogy a magányban sem vagyunk egyedül, az értelmet az értelmetlenségben, a tehetetlenségben az oltalmat, azt, hogy aki nem tud mozogni, az is tud fejlődni, vagy hogy egy gyógyíthatatlan embernek is lehet életcélja, hiszen a teljes élet nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés.

A tanulmányi napok előadói az élet különböző nehézségeivel, kérdéseivel való megküzdésről tartottak előadást, így például a halálfélelemmel, az afáziával (organikus agyi sérülés következtében létrejött beszédzavar), vagy az önmagunkért való megküzdésről. Sulyok Elemér bencés szerzetes, főiskolai tanár az idővel való megküzdésről beszélt. – Ez nem az öregedés problémája, hanem a mindennapi létezés és az örök végtelen között eltelő életé. Ma a „nincs időnk” rohanó világában élünk, vagy ha megállunk is, azt sokszor a „van időnk” nemtörődömségével tesszük. Ebben a szituációban szólít meg minket Jézus: ő arra tanít, hogyan éljük meg a legnehezebbet, a jelent. Jézusnak azért volt mindenre ideje, mert nem siettette az ő óráját, de mikor eljött, nem is tért ki előle. Ebben az értelemben mondja: „virrasszatok”. Mert virrasztani azt jelenti, hogy utat vágunk a jelenbe – mutatott rá a teológus. – Annak, aki felismeri az idő csalárdságát, de azt is meglátja, hogy Isten apró idődarabkákká törve ajándékozza nekünk az örökkévalóságot, annak nem lesz többé ellensége az idő, hanem barátja lesz, aki segíti a megküzdésben.