Szeretetszövetségben
Óbudavári kápolnája felszentelésének 14. évfordulóját ünnepelte a Magyar Schönstatt Család március 31-én.
Óbudavári kápolnája felszentelésének 14. évfordulóját ünnepelte a Magyar Schönstatt Család március 31-én.
A Hagia Szophia (Szent Bölcsesség) konstantinápolyi székesegyház egykor a kereszténység legnagyobb temploma volt, később mecset lett, ma múzeum. Az új-zélandi merénylet után most számos muszlim azt követeli, hogy legyen ismét az iszlámhoz tartozó imahellyé.
Ökumenikus szertartást mutattak be április 29-én Esztergom határában, amelyen Ferenczy Andrea evangélikus lelkész, Harmai Gábor plébános, Ágoston Csaba református lelkész és Cselényi István görögkatolikus parókus megáldotta a búzát.
Gyereket gondozni-nevelni rendkívül drága mulatság, és ez már a pelenkázástól kezdve így van. Az igényes szülők hétről hétre azzal szembesülnek, hogy ha mindenből jót akarnak adni a gyermekeiknek, az anyagi erejük ehhez nem feltétlenül elegendő. A nagycsaládosok különösen veszélyeztetett csoport ebből a szempontból. A Katolikus Karitász és a Drogerie Markt (DM) közös akciója révén az elmúlt hat évben körülbelül ezerhatszáz család jutott pelenkaadományhoz. Közülük kettőnél jártunk.
Mire nevel a piarista iskola? Hitre, tudásra – fogalmazta meg Kalazanci Szent József. Szép életre, jóra – fűzte hozzá Sík Sándor. Közösség, tudás, jövő – hirdette meg mottóját a 300 éves jubileumát ünneplő budapesti Piarista Gimnázium. Az iskola a rend gazdag hagyományaira visszatekintve fogalmazza meg a jövőre vonatkozó elképzeléseit, melyek között kulcsszerep jut a közösségépítésnek. Diákok és öregdiákok, szerzetes és világi tanárok, családok kapcsolódnak ma a piarista intézményekhez, s a rend tudatosan igyekszik erősíteni összetartozásukat, együttműködésüket. A budapesti iskolában jártunk.
A globalizált világban egyetemes békére van szükség. Ferenc pápa krisztusi alapon ezt hirdeti mindenki számára – fogalmazta meg Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti (EP) képviselő, akivel legutóbbi, decemberi iraki útjának tapasztalatairól beszélgettünk.
Mohay Bence sportriportert a szakma iránti szeretetről, a családról, a bölcsészettudományok hasznáról, az irgalomról és az alázatról kérdeztük.
Az iskola épületei még üresek, még csöndesek. Mire azonban e sorok megjelennek, már újra benépesül ifjúsággal. Folynak az előkészületek: a tanárok és a nevelők minden figyelmükkel odafordulnak, hogy az idei tanév is – hasonlóan a korábbiakhoz – jól sikerüljön. Mostantól némileg átalakul az iskola arculata, annak az egészséges szellemnek megfelelően, összhangban az oktatási törvényekkel, amely szerint őrizni szükséges az értékhordozó hagyományokat, ugyanakkor egy kissé mindig változtatni kell az adott társadalmi körülmények és igények szerint. Így tekintenek az iskola történetében huszonötödik tanév elé a gödi Piarista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégiumban. Annak idején Jelenits István atya, piarista tartományfőnök hívta életre az intézményt, pedagógiai előrelátásával felismerve, hogy az országban egyre inkább elhanyagolják, leépítik a szakképzést, így mára hiányoznak a jó felkészültségű mesteremberek szinte minden szakmában. Ezen igyekszik most változtatni a kormányzat.