Tüntetők követelése Isztambulban: Legyen újra mecset a Hagia Szophia

Isztambulban több százan tüntettek március 16-án azért, hogy a jelenleg múzeumként működő egykori templom, a Hagia Szophia újra mecset legyen. A Welt hírportál március 17-i jelentése szerint a tüntetők a két új-zélandi mecset elleni, legalább ötven halálos áldozatot követelő terrortámadásokra hivatkozva fogalmazták meg követelésüket. A feltételezett tettes röviddel a merénylet előtt ugyanis egy kiáltványt tett közzé, amelyben tette indítékaként egyebek mellett a „minaret nélküli Hagia Szophia” szerepelt.
A Hagia Szophia a VI. században épült, és évszázadokon keresztül a kereszténység legnagyobb templomának számított. Miután a törökök 1453-ban elfoglalták Konstantinápolyt, mecsetté alakították az istenházát. A modern Törökország világi alapítója, Mustafa Kemal Atatürk 1934-ben elrendelte, hogy az épületet múzeumként használják.
Az elmúlt években egyre többször fogalmazódott meg az a követelés, hogy az épületet alakítsák vissza mecsetté. Ehhez az indítványhoz Recep Tayyip Erdoğan, Törökország köztársasági elnöke is csatlakozott. A közelmúltban a múzeumban néhány alkalommal felolvasást tartottak a Koránból, ami a görög kormányzat tiltakozását váltotta ki. Az ortodox keresztények számára ugyanis a Hagia Szophia továbbra is identitásuk meghatározó helyszíne és szimbolikus jelentőségű épület, amely a kereszténységnek a régióból való kiszorítását fejezi ki.

Forrás és fotó: Katholisch.de
Fordította: Gátas Judit

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .