Isten tervéhez hűen élni

Fotó: Berta Gábor

 

Spányi Antal püspök tizenegy évvel ezelőtt hirdette meg, hogy a Székesfehérvári Egyházmegye templomaiban részesítsék áldásban az édesapákat. A főpásztor március 19-én, az egykori szemináriumi templom védőszentje, Szent József ünnepén a város papságával és a papi otthonban élő pap testvérekkel közösen mutatott be szentmisét, kérve a gyermek Jézus gondviselőjét, hogy égi imáival segítse az apákat és a nagyapákat.
Homíliájában a megyéspüspök az édesapákhoz szólt, akik az ünnepelt szentben példaképre és pártfogóra találhatnak. Szent Józsefnek a földi családtól a Szent Család eszményéig kellett eljutnia, hogy az emberré lett második isteni személy gondviselője legyen. Nekünk is teljes odaadással kell figyelünk Isten hozzánk intézett szavaira. Rá kell ébrednünk arra, hogy mit vár tőlünk Isten: szeretetet, hűséget, igazságot, amely megtart a keresztény értékek mellett – fogalmazott Spányi Antal. – Isten mindig új életet akar adni nekünk. Fontos, hogy készek legyünk befogadni az újat, és aszerint élni. Ha a szentek életének példájára tekintünk, láthatjuk, hogyan ad a mennyei Atya új értelmet az életünknek, és miként vezet új célok felé.
A főpásztor hangsúlyozta: az apáknak mindig nyitottnak kell lenniük Istenre. Csak így maradhatnak meg a hűségben, és élhetik meg apai hivatásukat, tartást és erőt merítve családfői teendőikhez. Szent István elfogadta a fel­adatot, hogy király legyen, hitre vezesse népét, és megalapozza országában a keresztény kultúrát. Egyetlen fiára akarta hagyni az ország irányítását, és Imre herceg tökéletesen alkalmas is volt e feladatra – emlékeztetett a szónok. – A trónörökös azonban meghalt, és az utód nélkül maradt Szent Istvánra újabb küzdelmek vártak. Élete végén megértette, hogyan alapozhatja meg hazánk jövőjét és a következő nemzedékek sorsát: felajánlotta koronáját a Boldogságos Szűz Máriának.
A szentmise végén Spányi Antal püspök imádkozott az egyházmegyéért, a városban élő családokért, és közös áldásban részesítette az apákat. „Urunk, a családi közösségeknek a te rendelésed alapján a házasság szentsége adja meg szilárd alapját. Te azt akartad, hogy a hitvesi életközösség a szeretet és a hűség mindennapi vállalásával a keresztény élet példaképe legyen. Kérünk, áldd meg az édesapákat bőséges áldásoddal, hogy példamutató életük és munkájuk megbecsülést hozzon nevüknek és családjuknak. Segítsd őket úgy élni a sok munka és kísértés között, hogy tisztán nézhessenek hitvestársuk és gyermekeik szemébe, és örömmel teljesíthessék minden kötelességüket, feladatukat!”
Az ünnep zárásaként a főpásztor külön áldásban részesített minden jelen lévő édesapát, Szent József, a családok őre, az apák példaképe közbenjárását kérve értük.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .