Szeretetszövetségben

Fotó: Papp Ármin

 

Idén is gyönyörű időt kapott ajándékba a közösség a kápolnaünnepre. A szentmise előtt fél órával az istenháza előtti kis területen gyülekeztek azok a házaspárok, akik megfelelő felkészülés után kifejezni kívánták szeretetüket az alapító atya, Josef Ken­tenich iránt. A már a mennyei hazában lévő Ken­te­nich atyát arra kérték, hogy segítse őket az önnevelés útján, részesítse őket karizmájából, vezesse apos­toli munkájukat, közösségüket. Ígéretet tettek, hogy rendszeres imaélettel és önképzéssel életben tartják látásmódját, gondolatait és szándékait a mozgalomban. A szeretetkapcsolat kifejezéseként Ken­te­nich atya bronzba öntött tenyérlenyomatába helyezték a kezüket.
Ez az esemény volt az alapító atya halálának 50. évfordulója alkalmából meghirdetett Kentenich-év csúcspontja. E szövetségkötés ugyanakkor nem egy folyamat lezárása, hanem inkább a kezdete volt.
Ezután szentmise következett, amelyet Mihályi Jeromos, a tihanyi bencés közösség perjele mutatott be. A szertartáson a veszprémi régió tagjai szolgáltak énekkel. Szentbeszédében Mihályi Jeromos a Szűzanya engedelmes magatartását állította példaként a hallgatóság elé. Rámutatott: Mária kész­séggel elfogadta Isten kezdeményezését és vezetését az életében. A tihanyi perjel arra biztatatta a jelenlévőket, hogy a tékozló fiúhoz hasonlóan merjék elfogadni a feléjük szaladó Atya szerető ölelését, és merüljenek el irgalmában. Ne csak higgyük, hanem tapasztaljuk meg Isten jelenlétét az életünkben! – mondta a szónok.
A prédikáció után hat házaspár kötött szeretetszövetséget a Szűzanyával. Meghívták otthonukba, és felhatalmazták arra, hogy nevelje őket és gyermekeiket. Cserébe hűséges kötelességteljesítést és buzgó imaéletet ígértek. Mihályi Jeromos megáldotta az összegyűjtött és az oltárra helyezett kegyképeket, amelyek egy-egy család házi szentélyébe kerültek, s a Szűzanya és Szent Fia jelenlétét jelképezik az otthonokban.
A szentmise után közös ebéd következett, majd kötetlen beszélgetés a régen látott jó ismerősökkel. Lehetőség nyílt ajándéktárgyak és képeslapok, kiadványok vásárlására is. Újdonságnak számított a Fényedben élni című könyv, amelyben Kentenich atya a szemlélődő imádság útján vezeti az olvasókat.

Forrás: Török Orsolya/Schönstatt Családmozgalom

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .