Jim Caviezel, A passió főszereplője a fiataloknak: Küldjétek vissza Lucifert a pokolba!
Fotó: CatholicIreland.net

 

Az Aleteia hírportálra nemrég felkerült egy egy évvel ezelőtt készült videó Jim Caviezelről, aki akkoriban éppen a Pál, Krisztus apostola című filmet népszerűsítette, amelyben ő játssza Lukács evangélistát. Így jutott el a Focus katolikus ifjúsági szervezet vezetőinek találkozójára, Chicagóba is, ahol ő volt a meglepetésvendég.
Az egyetemisták valószínűleg úgy gondolták, hogy az új filmről fog beszélni, ami éppen akkor került a mozikba. Ehelyett olyan beszédet hallottak tőle, ami­be beleborsódzott a hátuk.
A hallgatóság túláradó örömmel fogadta Caviezelt, aki egy idő után szelíden jelezte a fiataloknak, hogy most már hagyják abba az ünneplést, és figyeljenek rá. A teremben olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett volna. És akkor a színész belekezdett a mondandójába; kedvesen és kissé félszegen olvasni kezdte az előre megírt szöveget: „A Saul név annyit jelent: a nagy, a kiváló. A Pál név jelentése pedig: a kicsi. A film forgatása alatt megtanultam, hogy egyetlen betű megváltoztatásával naggyá válhatunk Isten szemében. Ám ha nagyok akarunk lenni, kicsivé kell válnunk. Ez a szentek útja, és Saulból is így lett Szent Pál.”
A színész arról is beszélt, hogyan kell nyitottá válni a hivatásra. Mesélt a pályaválasztásáról, a Monte Cristo grófjában játszott szerepével kapcsolatban megélt nehézségeiről, majd rátért arra, hogy milyen áldozatokat kellett hoznia A passió forgatása idején: „Amikor a kereszten függtem, megértettem, hogy Krisztus szenvedésében van a megváltásunk. Ne felejtsétek el, hogy nem nagyobb a szolga az uránál. Mindannyiunknak vinnünk kell a magunk keresztjét. A hitünknek, a szabadságunknak ára van. A film készítésekor valóban megkorbácsoltak, éreztem az ütéseket. Keresztre feszítettek, felvétel közben egyszer belém csapott a villám, a forgatás után pedig nyitott szívműtétet kellett végrehajtani rajtam.”
Felidézte a forgatásnak azt a pillanatát is, amikor valaki véletlenül rossz irányba mozdította el a keresztet, és emiatt kificamodott a válla. Ez a képsor is benne maradt a filmben. Hozzáfűzte, hogy ha stúdióban vették volna fel a jelenetet, soha nem jöhetett volna létre ilyen autentikus alakítás. „A szenvedéstől vált hitelessé az alakításom, ahogyan az életünk is.”
„Számtalan fájdalom és szenvedés előzte meg a feltámadást, és a ti utatok is hasonló lesz. Úgyhogy öleljétek át a kereszteteket, és siessetek a célotok felé. Azt szeretném, hogy menjetek ki ebbe a hitetlen, pogány világba, és ne szégyelljétek, hanem valljátok meg a hiteteket az emberek előtt. A világnak büszke harcosokra van szüksége, akiket lelkesít a hitük. Olyan harcosokra, mint Szent Pál és Szent Lukács voltak, akik kockára tették a nevüket és a jó hírüket, miközben elvitték a világba a hitüket, Jézus iránti szeretetüket.”
A színész úgy fogalmazott: a tedd, amit akarsz szabadsága nem ugyanaz, mint a tedd, amit tenned kell szabadsága. Maxi­mi­li­an Kolbe szavait idézte, aki szerint a közöny volt a XX. század legnagyobb bűne, majd hozzátette: „Hát, testvéreim, a XXI. század bűne is ez.”
Felidézte azokat a mondatokat is, amelyeket Mel Gibson mond az 1995-ben készült, A rettenthetetlen című filmben, a híres csata előtt. A XIII. századi skót felkelő, William Wallace szerepében azzal tüzeli fel katonáit, hogy a szabadságról beszél nekik, és arról, mi mindenre kell képesnek lennie az embernek a szabadságért. Jim Caviezel ezután félretette az előre megírt beszédét, és nagy meggyőződéssel a következőket mondta: „Mindenki meghal. De nem minden ember él igazán. Neked, neked és neked, mind­annyiunknak harcolnunk kell a valódi szabadságért, és élnünk kell, barátaim. Élnünk kell, Isten kegyelméből. Ha a Szentlélek a pajzsotok és Krisztus a kardotok, akkor csatlakozhattok Szent Mihályhoz és a többi angyalhoz, és visszaküldhetitek Lucifert és csatlósait oda, ahova valók: egyenesen a pokolba!”

Forrás: Aleteia.org
Fordította: Verestói Nárcisz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..