Közelkép

Könyvespolcra

Philip Yancey legújabb könyvében az imádság témakörét járja körül nagyon alaposan és körültekintően. Megvizsgálja, miért kell imádkoznunk, min változtat, segítheti-e a testi gyógyulást az ima. A csend hangjairól éppúgy szól, mint arról, hogy vajon változtathatunk-e Isten szándékain. Az ima nyelvét és nyelvtanát külön fejezetben tárgyalja. Idézi például a skót írót, George MacDonaldet: „Aki nem fárad el az imádkozásban, előbb-utóbb felismeri, hogy Istennel beszélgetni több, mint választ kapni kéréseinkre. Ez az imádság fő célja.” S valóban.

Ablakomnál az éjszaka. Asztalomnál egyszerű lámpa tiltja a belépését. Körém telepednek az „éj bölcsei”, jobbára költők, festők, zenészek s lelkiélet-mesterek kertjeikből. Mindegyiknek van benső vonatkoztatása hangokkal, sorokkal, képekkel: Novalisnak, Mörikének, Thurnernek, Kodálynak és még sokaknak.

Tóth Árpádra figyelek, halk mondataira. Az estről, az éjszakáról gyakran írt kora ifjúságától. Megannyi mélyáramlat a sorokban, melyekről ezt jegyezte meg: „a lélek balga fényűzése”. Pedig csak a valóság nehéz érzékelése- elszenvedése mondatta vele hitelesen. Hiszen ő is tudta-vallotta Babits (sírkövére felírt) szavait: Nem az énekes szüli a dalt: / a dal szüli énekesét.

Ugyan mi lehet különleges egy játszótér kialakításában? A felnőttek is emlékeznek: egy kis homokozó, valami lengő-libegő alkalmatosság. Csakhogy aki ellátogat a murakeresztúri templom közelébe, ahol az időjárás „engedélye” szerint mindig akad gyermekcsapat, meggyőződhet arról, igenis, ki lehet találni valami újszerűt. Ami ugyanakkor nem újdonság, hiszen régi alapokra, bibliai ismeretekre vezet vissza. Minderről Polgár Róbert plébánossal beszélgettünk.

A Boldogasszony Konyhája Kft.-ben, a Patrona Hungariae Iskolaközpontban jártunk

Farsangi fánk, pattogatott kukorica, Luca-napi pogácsa a belesütött idézettel – csak néhány a Boldogasszony Konyhája étlapján szereplő fogások közül. A közel ezerötszáz éhes gyerekszájat jóllakató intézmény követi az egyházi és a kalendáriumi ünnepeket, az évszakok nyersanyagkínálatát, s ételválasztékában figyelembe veszi a böjtöt, illetve a speciális étkezési igényeket is. A diákságot, az iskolanővérek közösségét és a külsős intézményeket egyaránt ellátó melegkonyha mindezek mellett ünnepi alkalmak, rendezvények étel- és italszolgálatát is végzi, a körözöttes kenyértől a füstölt kacsamellig terjedő kínálattal. A Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban, a Boldogasszony Konyhában jártunk, ahol a nehéz gazdasági időszakban sem hagytak fel a főzéssel, hanem épp ellenkezőleg, az „előre menekülést” választották: korszerűbbé és hatékonyabbá tették a működést, s az­óta több külső intézmény is innen hozatja az ebédet.

Kerényi Lajos piarista szerzetes január 23-án, a budai Szent Margit Gimnáziumban vehette át kitüntetését Hölvényi György európai parlamenti képviselőtől. Méltatásában a képviselő elmondta, hogy Lajos atya reményt közvetített a kommunista diktatúra évtizedeiben. A nagymarosi és egerszalóki ifjúsági találkozókon sok ezer fiatal számára adott célt és teremtett közösséget egy olyan időben, ami kor ez kockázatos és tilos volt.

Párbeszéd – az ökumenikus imahét után is

Keresztény-zsidó imaórát tartottak a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban január 25-én a 2015. évi ökumenikus imahét nyolcadik napján.

„Minden keresztényben lakik egy zsidó. Senki sem lehet igaz keresztény, ha nem ismeri el zsidó gyökereit!” – Ferenc pápa tanítása szolgált mottóul az imaórán, amelyen Erdő Péter bíboros és Kardos Péter főrabbi mondott megnyitó beszédet. A negyedik alkalommal megrendezett keresztény-zsidó imaóra résztvevőit Horváth Zoltán, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz- templom plébánosa köszöntötte.

Búcsú Vízy Dorkától

A Szalézi Szent Ferenc-díj idei átadása nem múlhat el anélkül, hogy ne emlékeznénk meg az éppen egy hónappal ezelőtt, karácsonykor elhunyt Vízy Dorottyáról. Dorka a Kossuth rádió műsorvezetője volt, és 2006-ban kapta meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Szalézi Szent Ferencről, az újságírók védőszentjéről elnevezett sajtóösztöndíját.

Nagyanyám otthonában mindig volt szentelt gyertya. Egy szép vázában tartotta a tisztaszobában, a szentelt barka mellett. Nem emlékszem rá, hogy közösen meggyújtottuk volna, de biztonságérzetet adott. A régiek még jobban, másként érezték a szentelt gyertya erejét. Volt, aki a sublótban vagy a ládában őrizte, más felöltöztetve, szalaggal átkötve a falra akasztotta. Az világított a halott mellett, erőt adott nagy égzengéskor, természeti csapások idején imádkoztak a lángja mellett. Ezt gyújtották meg a vízkereszti házszentelésnél, és akkor is, ha a beteg családtaghoz a pap a szentséget kivitte.