„A játszótér építését megelőzte a közösségi ház építése – mondja Róbert atya. – Közösségi házunk elkészülte óta vonzotta a kisgyerekes családokat, illetve olyan programot indítottunk, amely az egészségre nevelést hivatott előmozdítani a családok körében. Fölvetődött az igény: jó lenne, ha arra az időre, amikor a szülők előadáson vesznek részt, vagy másféle elfoglaltságuk van a közösségi házban, a pici gyermekeknek lenne valamilyen kikapcsolódási lehetőségük.”
Ekkor olvasták az egyházügyi államtitkárság pályázatát, s született meg a gondolat, hogy kialakítsanak egy játszóteret a templom szomszédságában. Annál nagyobb szükség volt erre, mivel a falunak ezen a részén semmiféle játéklehetőség nem várta a gyerekeket.
Róbert atya 2007-ben került Murakeresztúrra, ahol fogékony közösségre talált. „Mindjárt meghirdettem az ifjúsági csoport alakítását, megindult a közösségépítés. A fiatalok érdeklődők, nyitottak voltak. Azonnal szót értettünk egymással.”
Kezdetben a plébánia pincéjében hoztak létre klubot, rövidesen azonban kinőtték. „Egy másik minisztériumi pályázati lehetőséget felhasználva építettük meg a közösségi házat.”
Vasárnaponként a három szentmisén legalább négyszázan vesznek részt. „Egyházközségünk húsz százaléka gyakorló hívő.” Ez kétszerese az országos átlagnak, vetem közbe. „Mondják is nekem más települések lelkipásztorai: jó nekem, hiszen horvát nemzetiségű közösségben szolgálok, s ők sokkal vallásosabbak. Valóban, ez is szerepet játszhat ebben. De – szerénytelenség nélkül – mondhatom, elődeim és a saját munkám megtérülését is látom a közösségi élet föllendülésében.” Időközben befejezték a templom felújítását is, padlófűtés, új, párnázott padok – komfortosabb közérzetet nyújt a zord téli napokon is – érezhetően megnőtt a templomba járók száma. Mondhatnánk, ez nem jelenti a vallásos lelkületet. Tévedés lenne azonban különválasztani a kettőt: hiszen a liturgia méltó környezetben való bemutatása elősegíti a lélek elmélyülését is. Róbert atya így fogalmazza meg ezt: „Ha nyújtani tudok valamit a közösségnek, ha látják, hogy számomra ők a fontosak, akkor jelenlétükkel, szeretetükkel viszonozzák ezt. Murakeresztúron és a hozzá tartozó Fityeházán egyaránt így tapasztalom, s ez a továbbiakban is lelkesít engem.
Murakeresztúron ma már csak az idősebbek beszélnek horvátul. „Nemzetiségi iskola működik ugyan a településen, ahol magas óraszámban tanulják a diákok a horvát nyelvet, de az tapasztalható, mint a többi idegen nyelv esetében: a gyerekek még nem érzik, milyen fontos a nyelvtanulás.”
Az elkészült játszótér kialakításához az egyházügyi államtitkárság anyagi támogatása mellett a kivitelező a költségek lefaragásával, a helybéliek önkéntes munkájukkal járultak hozzá.
„Nem szerettem volna szokványos játszóteret. Ha már játszótér, legyen pedagógiai értelme is. Miközben játszunk, tanulunk is.”
Ennek a gondolatnak köszönhető, hogy a játszótéren megjelent Noé bárkája, odébb egy domb, azon egy torony. A domb a Sínai-hegy, de lehet a hegyi beszéd színhelye is, ahol Jézus elmondta tanítását. „Bibliai elemeket építettünk a játszótérre, hogy drámapedagógiai szerepjátékokat is eljátszhassunk.” Több színben pompázik a játszótér, amely hívogatja a gyerekeket. November elején adták át a kicsinyeknek, s az első naptól kezdve népszerűvé vált. Ha az időjárás megengedi, mindig felhangzik a gyermekkacaj.
A tavaszi idő beköszöntével egy homokozóval és kötélpálya építésével szeretnék bővíteni a játszóteret, természetesen a szülőkkel közösen. „Azt szoktam mondani, minden beruházásba szükséges bevonni az embereket, a közösséget, mert ha valaki a munkáját áldozza valamire, akkor másként tekint arra, jobban megbecsüli.”
Ilyen egyszerű a játszótér „filozófiája”. S talán tovább is vezet minket, akik kinőttünk ugyan a gyerekkorból, de annak lelkületét mégis szükséges megőriznünk.
