„De jaj, milyen messze kell még mennem, hogy megtaláljalak Téged!”

Ha Merton népszerűségének titkát keressük, akkor először biztosan korszerűségét kell említenünk. Műveiben sikerült megtalálnia azt a hangot, amelyet a XX. század második felében élő ember meg is hallott. Bár egy szemlélődő rendbe lépett be, elöljárói engedélyével folyamatosan írhatott. Ő maga talán nem mondható misztikusnak, de azt joggal állíthatjuk róla, hogy olvasói felé sikeresen közvetítette a katolikus misztika meglátásait.

Kontemplatív tapasztalatai arra indították, hogy nyisson a keleti vallások – elsősorban a zen buddhizmus – felé. Ha a már említett Hétlépcsős hegy a legismertebb műve, A zen és a falánk madarak bizonyosan a legnehezebb. Ebben arra mutat rá, hogy a tanítást előtérbe helyező kereszténység akkor találhatja meg a közös nevezőt a buddhizmussal, ha nem a doktrínára, hanem az élményre figyel. Ezen a ponton – és ezt tapasztalatból mondhatta – nagyon közel áll egymáshoz e két vallási hagyomány. Ezt szerette volna megvitatni más vallású szerzetesekkel 1968-ban egy bangkoki konferencián, amikor halálos áramütés érte. Szemtanúk szerint mosolyogva halt meg.

 

Thomas Merton: Élet és életszentség

 

A keresztény szeretet természetszerűleg keresztény engedelmességet követel. Több akarat magasabb és tökéletesebb egyesülése a szeretetben nem lehetséges, ha hiányzik az alacsonyabb és elemibb egyesülés az engedelmességben. Tévedés a szeretetre hivatkozni az engedelmesség ellenében. De tévedés az is, ha gyakorlatilag minden szeretetet csak az engedelmességre vezetünk vissza, mintha a kettő azonos lenne. A szeretet sokkal mélyebb valami, mint az engedelmesség, de ha az engedelmesség nem nyitja meg ezeket a belső lelki mélységeket, akkor szeretetünk felületes marad, alig több, mint érzelem és megindultság…

A keresztény szellem mindenben a szeretet, alázat és szolgálat szelleme, nem pedig az erőszaké az abszolutizmus és a hatalom védelmében. Ezért, bár mindig minden intézményben, még az Egyházban is, előfordulnak kétségtelen visszaélések, ezekkel becsülettel, alázattal és szeretettel kell szembenézni. Nem lehet őket szépítgetni, vagy szemet hunyni felettük. Nem mindenki „tehet valamit”: egyes problémák nagysága felülmúlja az egyén megértési körét. De mindenki felhasználhatja őket jó célra saját belső életében: tekintse alkalomnak hite, engedelmességének szelleme és az Egyház iránti természetfölötti szeretete megtisztítására.