Távolról…

Sokan ismerték és szerették, bár a legtöbb rádióhallgató sosem láthatta őt, hiszen nem tűnt fel magazinok címlapján, és nem szerepelt tévéműsorokban sem. Rádiós volt a szó legnemesebb értelmében. Rádiós, akinek elég volt egy mikrofon, a saját hangja és a munkája, amelyet rajongva szeretett. Rádiós, akinek elegendő volt a hallgatók szeretete.

Vízy Dorka 1995-ben került a Magyar Rádióhoz, ahol először a Napközben riportereként dolgozott. Évekig vezette a Petőfi rádió Délelőtt című magazinját. Dolgozott a Calypso Rádióban, a Csúcsforgalom és a 180 perc című műsorban, valamint a Duna Televízió ifjúsági műsorában is. Közben a jogi egyetemet is elvégezte. Szinte az utolsó pillanatig meghatározó hangja maradt a nevéhez köthető magazinnak.


A Közelről című műsort 2007 óta vezette mindennap. Nem kellett látnunk ahhoz, hogy kedves, okos és mosolygós lényét magunk mellett tudhassuk. Egyetlen adás sem hangzott el e mondat nélkül: „Akik úton vannak, vezessenek óvatosan!” Sokan érezhettük úgy, hogy egészen „közelről” egy őrangyal ül mellettünk és vigyáz ránk. Dorka negyvenegy évesen, fájdalmasan fiatalon ment el. Korai halálával nemcsak egy szép rádiós életművet hagyott hátra nekünk, hanem egy sor megválaszolhatatlan kérdést is.

Mi pedig, rádióhallgatók, újságíró-kollégák, abban bízunk, hogy Dorka, ha most már ugyan távolról is, de óv minket és figyel ránk…

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .