Mielőtt útra keltünk, figyelmeztettek, korán induljunk. Nem volt ugyan félnivalónk, többen készülődtünk az útra, de sosem lehet tudni… Járt út, sokan mentek már előttünk is, mégis könnyű eltévedni. Vannak jelzőtáblák, nehogy letérjünk, de az ember nem szívesen ügyel rájuk, elég nehéz pontosan követni az apró jelzéseket.
Beszélgetés Józef Roman Maj lengyel prelátussal – Esterházy János, a felvidéki magyarság vértanúja boldoggáavatási eljárásának megindításáról tárgyalt, és Jerzy Popieluszko atyáról, a lengyel nemzet vértanújáról tartott lelkigyakorlatot Magyarországon Józef Roman Maj prelátus, a lengyel földalatti mozgalom egykori jeles alakja. Őt kérdeztük életútjáról és márciusi látogatásának céljáról a kőbányai Segítő Istenanya lengyel templom plébániáján.
Harmincéves voltam, amikor meghalt Apa. Kapcsolatunk korántsem volt mindig harmonikus, volt két olyan év, amikor jóformán nem is beszéltünk egymással, Anya közvetített közöttünk… Nehéz időszak volt, Apa erős akaratú ember volt, én meg húszéves és büszke, és a magam útját akartam járni.
Don Luigi Giussani három részből álló könyvsorozatában száz olyan fiatallal gondolta végig közösen a hit, a remény és a szeretet témakörét, akik elszánták magukat, hogy Krisztusnak szenteljék életüket, vagyis a szerzetesi hivatás útjára készültek lépni. A sorozat befejező kötetének témája a szeretet. Először a szerző fejti ki benne gondolatait az isteni erények mentén, majd válaszol a fiatalok által feltett kérdésekre.
Mit fed vajon a több mint ötven esztendeje íródott könyv, amely A keresztény életalakítás elmélete címet viseli? S mi adja meg korszerűségét, amiért a Pannonhalmi Főapátság úgy döntött, hogy kiadja? A szerző, az 1901-ben született Borbély Kamill bencés szerzetes matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett, majd pedagógiából doktorált.
Rodostó és Döbling – Ez év húsvétján nemzetünk két példaadó alakjának halálára emlékezünk. Rodostóban 275 éve hunyt el emigrációjában, nagypéntek délutánján II. Rákóczi Ferenc. Döblingben 150 éve tragikus módon ért véget húsvétvasárnap hajnalán gróf Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” élete. Mindketten éppen ugyanazon a naptári napon, április 8-án adták vissza lelküket Teremtőjüknek.
Mózesnek halála előtt azt mondotta az Úr: „Prófétát támasztok testvéreid köréből, olyat, mint te vagy, ajkára adom szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki” (MTörv 18,18). Később hozzáfűzte: „Nézd, ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot… Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok, szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára, és ragaszkodj hozzá” (MTörv 30,15-20).
Író nagyapjáról beszél az unoka, ifjabb Somogyváry Gyula – Virágzik a mandula…, Ne sárgulj, fűzfa!, És Mihály harcolt…– édesanyám lelkesen emlegette ezeket a könyvcímeket nyolcvanévesen is, volt, amelyik regényt sokadszor is újra elolvasta. „Az én nemzedékem talán legismertebb írója volt Somogyváry Gyula”, mondogatta öregen is olyan csillogó szemmel, ahogyan az igazán nagy élményeire emlékszik az ember. Bölcsészhallgatóként én nem tanultam róla semmit, az egyik évfolyamtársam azonban ugyanezt a nevet viselte… Az író unokájával húsvét előtt abból az alkalomból beszélgettünk, hogy a száztizenöt éve (1895. április 21-én) született író életműve kiteljesedett, korábban meg nem jelent művei is végre nyomdafestéket láthattak.