Válaszd az életet

A kereszténység ezt a jövendölést Jézus Krisztus személyében látja valóra váltnak, mert Jézus Krisztus maga az élet, amint húsvét is az élet ünneplése. A Szentírás számtalan helyen metaforaként alkalmazza Jézusra az élet szót, de ő maga is tudatosan azonosul vele. Szent János evangélista már Jézus születésére így tekint vissza: „Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága” (Jn 1,4). Jézus azt tanította magáról: „Én vagyok az élet kenyere” (Jn 6,35). „Hozzátok intézett szavaim lélek és élet” (Jn 6,63). „Aki követ, nem jár többé sötétségben, övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12). Leghatalmasabb kijelentéseinek egyike: „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11,25). Valamint: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Ez az élet a halálban is megmaradt, hiszen Jézus örök istenségére utal; Antiochiai Szent Ignác már így gondolt vissza Jézus drámájára: igaz élet a halálban. S ebből vette az ókeresztény kor liturgiája ezt a csodálatos költői kifejezést: Jézus Krisztus halálában lett örökkön élő áldozat. Húsvétban a legyőzhetetlen, diadalmas és igazságtevő életet ünnepeljük. Krisztus végérvényesen győzött a halál felett. Az emberi létezésben a sorrend fordított. Születünk és meghalunk. Először fiatalok vagyunk, aztán öregebbek, néha boldogok és boldogtalanok, utoljára meghalunk, elenyészünk a temetőben vagy a krematóriumban. Ez a mi észjárásunk szerinti útiterv, de Istené egészen más, amelyet Jézus Krisztusban mutatott be nekünk, aki húsvét reggelén megfordította ezt a sorrendet. Halál és élet nem egyszerűen két szó, két fogalom vagy eszme; az út, esemény, amely Jézus Krisztusban teljesült be. Jézus azt akarta, hogy az ő fordulata a miénk is legyen. Jézus feltámadása történelmet és világot átfogó győzelem. A kereszténység e központi hittételéről azóta is sokat elmélkedik. A feltámadásban benne van Isten lényegének megvallása, mert mögötte rejtőzik a Szentháromság tevékenysége és léte. Szent Péter első nagy beszédében elmondta, hogy az Atyaisten feloldozta a keresztre feszített és meggyilkolt Jézus bilincseit, és feltámasztotta a halálból. Igent mondott látszólag elhagyott fiára és megváltói életművére. Péter apostol kifejtette: „Isten Úrrá és Messiássá tette azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek” (ApCsel 2,36). Ebben benne van Jézus istenségének megvallása is. A Szentlélek működése sem hagyható ki Jézus feltámasztásából, erről írja Szent Pál: Isten lelke támasztotta fel halottaiból. Reánk vonatkozóan üdvös hatása van Jézus Krisztus feltámadásának: „Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy bár bűneink miatt holtak voltunk, Krisztussal életre keltett minket” (Ef 2,4-5). Olyan nagy fontosságú esemény Jézus Krisztus feltámadása, hogy az utalás rá és következménye háromszor is bekerült hitvallásunkba: „Harmadnapra feltámadott az írások szerint… Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára… Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet…” Ősidőktől fogva a keresztelés ünnepélyes és rendes ideje nagyszombat éjszakája, hogy a feltámadt Úrral lélekben mi is feltámadjunk. Ezért az apostolok a megingathatatlan hit erejével hirdetik: tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe. Kereszténynek lenni annyit jelent, mint megvallani Krisztus feltámadását, s az odafönt valókat keresni. Amikor megválasztották Mátyás apostolt az áruló Júdás helyére, a kiválasztás feltétele az volt, hogy a többi apostollal együtt tanúskodni tudjon Jézus feltámadásáról. Nem mindenről, hanem a feltámadásról, mert abban benne van az egész üdvösségtörténelem, ezért létfontosságú minden keresztény számára Krisztus feltámadásának megvallása, mert ha Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló az igehirdetés és hiábavaló a hitünk. Majd kétezer esztendő telt el Krisztus feltámadása óta, a közbeeső időt áthidalja az egyház történelme, az élő egyház, a Szentírás tanúsága és a sok hitvalló és szent, akik ebből a hitből éltek. Számunkra a közvetett bizonyítékot ezek jelentik. Mit jelent a mai korban a feltámadástól indítottan élni, és mitől függ keresztény életünk? A mai koron a teljesen elvilágiasodott, közömbös és kétkedő kort is értjük. A keresztény ókor idején Szent Ágoston hatalmas nagy művében az Isten városáról egy egész fejezetet annak szentelt, hogy azokhoz szóljon, akik nem hisznek a test föltámadásában, noha az egész világ hisz benne. „Mindenesetre immár az egész világ hirdeti és hiszi Krisztus feltámadását és mennybemenetelét azzal a hús-vér testtel, amelyben feltámadt. Ha ez nem hihető, akkor miért hiszi már az egész földkerekség?” Mi pontosan fordítottan érezzük: az egész világ nem hisz benne, hiszen még magukat kereszténynek valló emberek is kétkednek a test feltámadásában és az örök életben. Mi, akik hiszünk Krisztus feltámadásában, aki az élet teljes győzelmét hirdeti, az élet pártján kell állnunk, amely éppen a feltámadt Krisztus életének következménye. Mindennapi kis és nagy választásainkat egyaránt meg kell hogy határozza a feltámadt Krisztushoz tartozás. Vonatkozhat ez egészen egyszerű dolgokra is. Hogyan töltöm el egy napomat, mit nézek meg a televízióban, hogyan szólok embertársaimhoz, de még inkább vonatkozik az egzisztenciális dolgokra, hogy a születéstől a természetes halálig az életet kell szolgálnunk. Vonatkozik ez az olyan választásra is, amelynek során egy nép és az ország sorsa dől el. Kikre adom a szavazatomat? Azokra, akik ígérgetnek és hazudoznak? Ez volt már Jézus feltámadásának tagadásakor is. A főpapok pénzt adtak a katonáknak, hogy azt hirdessék: Jézust ellopták. Országunk olyan mély erkölcsi válságban van, mint nagy háborúk után szokott lenni egy-egy ország. Elveszett a bizalom az államapparátusban. Számos, a csontja velejéig korrupt hatalombirtokos rossz példája felmentést ad az átlagembernek kisebb bűneire, a becsületes emberekben megingatja a hitet, hogy érdemes jónak lenni. Történelmünk azt bizonyítja, hogy a hit erejével mindig újra tudtunk kezdeni. A múlt század nagy háborús világégései után is. Az I. világháború végén Ady Endre azt mondta delíriumos állapotában Fülep Lajosnak: „Ezt a népet, ezt az országot annyira tönkretették, hogy itt már nem lesz föltámadás.” És mégis, a megcsonkított országban is újra tudott kezdeni a nép. Így volt ez a II. világháború után is, amíg egy démoni hatalom ismét le nem törte az újrakezdést. Csalódottak és rezignáltak vagyunk, mert a rendszerváltozás után sem váltak valóra vágyaink. Kisemmizettek lettünk, és az Európai Unió, amelyhez csatlakoztunk, szüntelen támadást intéz a keresztény értékek ellen. Még legszentebb jelképünket, a feszületet is kifogásolja a közintézményekben. Ahogyan Jézus akkori ellenségeire is csak azért emlékezik a világ, mert a feltámadás fénye még rájuk is odavetül, így lesz ez a jövőben is. A legyőzött Krisztus a feltámadással véglegesen győzött. Választás előtt állunk egész életünkben, hogy az élet vagy a halál civilizációját választjuk-e. Ennek az életnek a forrása és végső kiteljesedése maga Jézus Krisztus, a Feltámadott. A mózesi intelem ma, az új szövetségben már nem csupán homályos sejtés egy eljövendő prófétáról, vagy egy írott törvényhez ragaszkodás választása, hanem a feltámadt Krisztusé, s mindazoknak az üdvösséges javaknak az elfogadása, amelyeket ő hozott. Ha élni akarunk – emberi és örök életet –, őt kell választanunk.