Krisztus szenvedése – az emberek szenvedése

Ha össze akarjuk foglalni a lepelkutatás (szindonológia) legfontosabb eredményeit, mindenekelőtt nem felejthetjük, amit II. János Pál pápa 1998-ban mondott róla: „Nem az egyház dolga, hogy megállapítsa, hiteles-e a lepel, vagy melyik korból származik, mert az a történelem, a történészek és a tudósok feladata. Hitünk nem a torinói leplen alapszik, ezért nem befolyásolja azt.” Tény azonban, hogy ősi emberi törekvés „Isten arcának” keresése, amiről a zsoltárok és próféták is szólnak. Hiszen embertársaink tekintetéből is igyekszünk következtetni egyéniségük értékeire. Szeretjük látni, kivel állunk szemben. Istent azonban sohasem látta senki. Ám Jézusban maga Isten öltött testet. Isten Fia vonásait keressük hát a leplen. Lehetséges, hogy ezt látjuk? A lepel 441 centiméter hosszú, 113 centiméter széles lenvászon, amelyen egy megkínzott és keresztre feszített, 180 centiméter magas, 80 kilogramm súlyú férfitest lenyomata látszik. Nem tudjuk, kihez került a lepel Jézus üres sírjából. Jeruzsálemi Szent Cirill 340 körül a feltámadás „tanúi” között említette. 544 körül Edessában őriztek egy leplet, „amelyet nem emberkéz készített”. 944-ben a muzulmán hódítás elől Konstantinápolyba vitték, és ott tisztelettel őrizték. Az első századok lepeltörténetén kívül az 1204-től 1349-ig terjedő száznegyvenöt évről sincs megbízható hírünk. 1204-ben a Konstantinápolyt kifosztó francia és velencei „keresztes lovagok” kezén eltűnt. Pályi Gyula professzor feltételezése szerint III. Béla királyunk lánya, Mária Margit, II. Izsák bizánci császár özvegye hozhatta Dalmáciába, ahol a templomos lovagok várában, Trauban, a ma Horvátországhoz tartozó Trogirban kerülhetett a templomos lovagrendhez. 1349-ben mindenesetre a franciaországi Lireyben, egy templomos lovag leszármazottainak templomában őrizték. A lovagrend felszámolása után a Savoyai-dinasztia vitette a XVI. században Torinóba. A lepel akkor vált az újkori érdeklődés tárgyává, amikor Secondo Pia torinói ügyvéd 1898-ban elsőként lefényképezte. A filmen pozitív kép jelent meg, vagyis a leplen valódi negatív kép látható. A lepel hitelességét cáfolni látszott az 1988-ban végzett radiokarbon kormeghatározási vizsgálat. 2005-ben azonban kiderült, hogy a kormeghatározásra használt minta a lepel pereméről, egy középkori javításból származott, tehát a radiokarbon-vizsgálat nem tekinthető mértékadónak. A 2002-ben végzett restaurálás során eltávolították a középkori foltokat. A mostani kiállításon először lesz látható a lepel megtisztított állapotban. Barbara Frale, a vatikáni levéltárban dolgozó történész tavaly azt a meglepő felfedezését közölte, hogy görög, arámi és latin nyelvű feliratot talált a leplen. Sikerült megfejtenie a szöveget: „16-ban, Tiberius császár uralkodása alatt a názáreti Jézust, akit kora este levettek, miután egy római bíró halálra ítélte, mert bűnösnek találta a zsidó hatóság, ezennel el kell temetni azzal a kötelezettséggel, hogy családjának egy év letelte után át kell adni.” Ha ez hiteles felirat a leplen, akkor perdöntő érv a hitelessége mellett. XVI. Benedek tavaly így beszélt most következő torinói zarándoklatáról: „Biztosan megfelelő alkalom lesz arra, hogy szemléljem azt a titokzatos Arcot, amely csöndben szól az emberi szívekhez, és kéri őket, ismerjék fel benne Isten arcát. Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”

l