Közelkép

Aáry-Tamás Lajos az oktatási jogok biztosa vizsgálatot indít

Átfogó vizsgálatot indít Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa az egyiskolás települések oktatási intézményeinek egyházi fenntartásba kerülése miatt. A biztos szerint jogilag aggályos, hogy a település egyetlen iskolája egyházi fenntartásba kerüljön, mert minden gyermek számára biztosítani kell a világnézetileg semleges oktatás lehetőségét. Az Országgyűlés tavalyi törvénymódosítása megkönnyítette, hogy az anyagilag nehéz helyzetbe került önkormányzatok egyházi fenntartásba adják iskoláikat. Ennek köszönhetően sok falusi iskola menekülhet meg a bezárástól.

Pünkösd ünnepével gyerekként nem nagyon tudtam mit kezdeni, pedig hittanon mindent megtanultam a Szentlélekről és az eljöveteléről, tudtam és szerettem a Lélek-hívó népénekeket. De valahogy nem értettem, nem ragadott magával, még annyira sem, hogy kérdezzek Róla. Talán az is oka lehet ennek, hogy nagyon korán, tízéves koromban bérmálkoztam. Kevés volt a gyerek a templomban annak idején, örült a plébános úr, hogy Budapest egyik legnagyobb templomából legalább egy testvérpárt küldhetett a Szent István-bazilikába, Lékai bíboros úrhoz a bérmálásra. Meg talán nem is tudtam elképzelni a Szentlélek Istent.

Beszélgetés Udvardy György új megyés püspökkel 

Az MKPK titkársága április 9-én tette közzé a hírt, hogy XVI. Benedek pápa Udvardy György esztergom-budapesti segédpüspököt nevezte ki a Pécsi egyházmegye élére. Az új főpásztort eddigi munkájáról, életéről és terveiről kérdeztük.

– Mik életének fordulópontjai?

– Az első mindenképpen az öntudatra eszmélés korszakához köthető, amikor felfedeztem, hogy az életemnek mi is legyen az értelme, a célja. Már középiskolás koromban ez foglalkoztatott. Ekkor már az előttem járó paptestvérek életpéldája is vonzott, ők segítettek abban, hogy felismerjem: az életnek igenis van értelme. A papság melletti döntésem is fontos fordulópont. Végérvényes fordulópont a püspökké szentelésem, életem leglényegesebb eseménye. Akkor a teljes szabadság állapotába kerültem.

– 2004-ben szentelték püspökké. Az azóta eltelt időszakban jelentős feladatokat kapott és oldott meg.

– Igen. Erdő Péter bíboros úrtól kapott feladataim közé tartozott általános helynökként a törődés a papsággal, hétköznapi ügyeik intézése, a személyi döntések előkészítése, beteg, idős atyák látogatása. Mindezt örömmel tettem. Feladataim közé tartozott a kapcsolattartás a plébániai közösségekkel, a plébániai képviselő-testületek, intézmények felügyelete, illetve a lelkipásztorok látogatása plébániáikon, bíboros urat képviselve. A püspöki konferencia megbízásából az Országos Hitoktatási Bizottság vezetése is a feladatom volt. Ezt a püspökkari megbízást szeretném továbbvinni.

Kikerültek a nyomasztó környezetből a vörösiszap-katasztrófa után

Megilletődött gyerekcsapat áll az egri püspöki palota dísztermében. A devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskola harminchat diákja és négy tanára vár Ternyák Csaba egri érsekre. A gyerekeket a Katolikus Karitász utaztatta ide. Velük jött a veszprémi egyházmegyei igazgató, Zagyva Richárd, Écsy Gábor atya országos igazgató és Árvai Ferenc egri egyházmegyei igazgató is.

Az érsek érkeztével egy perc alatt semmivé foszlik a gyerekek és kísérőik elfogódottsága, a főpap köszöntője ugyanis tudományos ismeretterjesztő, mesés, történelmi és egyháztörténeti elemeket vegyít, ügyesen leköti hallgatói figyelmét. Ezt követően oldottan, minden protokoll nélkül beszélgetnek egymással a jelenlevők.

Czeidli József, a devecseri gyerekek egyik kísérőtanára mondja: „Óriási lelki hozadéka van ennek a kirándulásnak. A gyerekek kikerültek abból a környezetből, amely már fél éve nyomasztja őket.”

Amikor a szovjet tankokra alapozott hatalom gyakorlói 1988-89-ben már világosan látták, hogy a Szovjetunióra többé nem számíthatnak, gyorsan munkához láttak politikai és gazdasági átmentésük érdekében. Nemcsak a pártvagyon mentésére, embereik elhelyezésére volt gondjuk, hanem a közelgő szabad választásokon elérhető esélyeikre is gondoltak.

Ennek egyik mozzanata volt, hogy siettek felvenni az 1945-ben megszakadt diplomáciai kapcsolatot a Szentszékkel, ennek előfeltételeként pedig törvényt hozni a vallásszabadságról és az egyházak jogállásáról. Tette ezt egy nem szabadon választott kormány előterjesztésére egy ugyancsak nem szabadon választott Országgyűlés 1990. január 24-én, a IV. számú törvény elfogadásával.

„Felszólítom, hogy álljon meg!” A kiáltás visszhangot ver a Ferenciek terei aluljáróban. Hetven év körüli néni menekül néhány csokor virággal. „Álljon meg, nem érti? Ez hatósági felszólítás!” A rendőr, mintha egy amerikai akciófilmben lennénk, a tettes után iramodik, már-már villanni látom kezében a magnumot. Többeknek feltűnik a jelenet, megjegyzések röpködnek: „Hű, de bátor vagy!”, „Le is lövöd?”, „A maffiózókkal nem keménykedsz ennyire, ugye?” A néni eközben egérutat nyer, a hajsza hirtelen véget ér. A rend őre bosszúsan legyint, a bűn megtorlatlan marad.

„Budapesten mindennap lesz biciklisrazzia”, „Levadásszák a szabálytalan bringásokat” – olvasom április 4-én. Alaposan a körmükre néznek a hónap folyamán, mivel tavaly száznegyvennyolc balesetet okoztak a fővárosban (az autósok vajon hány ezret?).

A zsigeri egyházgyűlöletéről ismert sajtótérfél bőszen kikelt egy új folyamat ellen: azért háborognak, mert sok önkormányzat tervezi, hogy egyházi kezelésbe adja egyik-másik iskoláját. A dolog már odáig fajult, hogy egy különösen agresszív napilap Keresztes háború az oktatásban címmel rémiszti olvasóit, felsorolva tizenhét eltérő helyzetű települést Miskolctól Tiszaburáig, afféle elrettentő példasor gyanánt.

Az egyházi fenntartásba adás ellenzői „alkotmányos alapjogok megsértésére figyelmeztetnek”. Szerintük az egyházi kézbe adás egyfelől „az állami költségvetést terheli meg értelmetlenül”, másfelől „sértheti a gyermekek és szülők alapjogait, a diákok világnézetileg semleges oktatáshoz való jogát is. Ráadásul az egyházakat még a területi ellátási kötelezettség terhétől is megszabadította a törvénymódosítás. Az önkormányzati iskolákkal szemben ugyanis az egyháziak nem kötelesek minden, a környékről jelentkező diákot felvenni, továbbá nem csupán vallási hovatartozást, de hitéleti tevékenységet is elvárhatnak a gyerekektől, sőt az ott dolgozó pedagógusoktól is. Ez természetes egy egyházi iskolában, csakhogy számos településen egyetlen intézmény van, így nincs, pontosabban szeptembertől sok diáknak nem lesz választási lehetősége.”

Beszélgetés Feliks Netz lengyel íróval

A lengyel-magyar barátság napja, vagyis március 23. alkalmából rangos vendég járt Budapesten: Feliks Netz író, műfordító a kőbányai Lengyel Házban tartott előadást. A mai lengyel irodalom első vonalába tartozó szerző készségesen válaszolt lapunk kérdéseire.

– Kezdetnek máris egy képtelen feladat… Ön idén decemberben lesz hetvenkét éves: dióhéjban hogyan összegezné az életét?

– Tizennégy éves fejjel kezdtem írni: az általános iskola elvégzése után, a nyári vakációban összehoztam egy kisregényt. Elég rövid mű lett, csupán huszonnyolc oldal, mert akkoriban egy iskolai füzet tizennégy lapból állt. Egy alsó-sziléziai városkában laktunk, amelyre Sztálin acélnál komorabb árnyéka vetült. S mégis akadt egy hely, ahol viszonylagos szabadság honolt: a templom, ahol rendszeresen ministráltam. Akkori élményeim annyira belém ivódtak, hogy a szentmisét bemutató pap szavaira gondolatban ma is latinul felelek. 1955-ben szüleimmel a felső-sziléziai Sztálingrádba költöztünk – Sztálin halála után néhány évig ez volt Katowice hivatalos neve. Ott érettségiztem, és a helyi egyetem bölcsészkarán szereztem diplomát. Úgymond egyszerű családból származom: szüleimnek nem voltak könyveik, ám édesanyám soha nem mondott nemet, ha könyv vásárlására kértem tőle pénzt. Érettségi után egy évig szénbányászként dolgoztam, hogy elegendő pénzt gyűjtsek a tanulmányaimhoz. Egy esztendő alatt két évre elegendő pénzt kerestem! Azóta is Katowicében lakom. Minden művemet e városban írtam, itt tanultam meg több nyelvet, innen utaztam el a különböző földrészekre, és mindig ide tértem vissza. Itt nyugszanak a szüleim, és az én életem is valószínűleg itt zárul majd le. Mindig szerettem volna Krakkóban lakni, de a sors másképpen akarta…