Egyházmásolók

Vallásnak ismerték el Svédországban az internetes fájlcserélést. A meglepő hír nem a szilveszteri rádiókabaréból való: szépen megvárták vele az újévet, a kijózanodást, a másnapot. A svéd hatóságok állítólag már karácsony előtt megadták a szabad jelzést, ám az új egyház „alapító atyái” úgy ítélhették meg, kár a bejelentést az óévre pazarolni.

Istenházák

Egyetemi társaságunk maga volt az ökumené. Római katolikusokból, görögkatolikusokból, reformátusokból verbuválódott a baráti közösség a kálvinista Róma katolikus egyetemi kollégiumában.

Időhúzás a klímacsúcson

Újabb klímacsúcson, azaz hivatalosabban az Éghajlatváltozási keretegyezmény és a Kiotói jegyzőkönyv részes feleinek találkozóján vagyunk túl. Durban városában (Dél-Afrika) 2011. december 11-én, vasárnap hajnali hat órakor zárták be a klímacsúcsot, a hivatalosan kitűzött időponthoz képest harminchat órával később.

OMÉK 2011

A jóra szövetkeztek

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte a 75. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítást (OMÉK). Az idei program az állatbemutatóktól a különböző élelmiszer-ipari vállalkozások kínálatán át a szakmai fórumokig azt jelezte, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar a minőségi termelés, a mind nagyobb hozzáadott érték irányába mozdult el – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az OMÉK zárónapján.

„A hit védő tényező”

Grezsa Ferenc az új drogstratégia tervezetéről

Miért drogozik egyre több fiatal, és mi köze ennek társadalmunk általános egészségi állapotához? Kérdéseinkre a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet új drogstratégiát előkészítő munkacsoportjának vezetője, dr. Grezsa Ferenc pszichiáter válaszolt.

Tudósok a teremtés titkáról

Teremtés a tudományban címmel füzetet jelentetett meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, amelyben három tudós a világ kialakulásáról beszél közérthetően. Tóth Kálmán a fizika, Freund Tamás az orvostudomány, Rózsa Huba pedig a teológia szemszögéből ismerteti a témát.

A nevelés joga és a nemzet jövője

Olvasói levél

Schanda Balázs A nevelés joga címmel megjelent cikkében (Új Ember, 2011. szeptember 18.) vitatja, hogy a nevelés jogát az állam részben vagy egészen átveheti a családtól. A téma fölvetésére a köznevelési törvény tervezet adott okot, amely az általános iskolát egész napossá alakítaná át.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.