Istenházák

Ebből a kis csapatból ment férjhez néhány hete egy barátnőnk. A tatai református templomban vártuk a jegyeseket. Mellettem egy görögkatolikus családból származó barátnőm ült. Odasúgtam neki: szép ez a kis templom. Mire az ő ikonosztázokhoz szokott szeme tétován körbejárt a fehér falakon. De azért bólintott, és illedelmesen azt mondta: szép. De azért hozzátette: egyszerű…

Talán a világ leghaszontalanabb vitája, ha arról akarjuk meggyőzni egymást, mi a szép. Főként akkor, ha Isten házáról beszélünk. Hiszen temérdek személyes élmény, hagyomány, erős gyerekkori emlék, a neveltetés, saját döntésünk és meggyőződésünk fűz bennünket egyházunkhoz s templomaihoz is.

A fehér falak méltóságához és tisztaságához szokott protestáns szemnek és léleknek bizony sok lehet a barokk pompa. A római katolikusok számára furcsák lehetnek a „mozdulatlan” görögkatolikus ikonok, és ugyanők meglehetősen üresnek láthatnak egy református vagy evangélikus istenházát.

De azon is elgondolkozhatunk, hogy templomaink nem pusztán rólunk szólnak, hanem arról is beszélnek, milyen az, akinek a házába betértünk. S hozzá a római katolikus barokk templomok burjánzó pompája, a gótika gyönyörű kőcsipkéje, a görögkatolikus és ortodox ikonok időtlen ragyogása egyaránt illik. De a fehérre meszelt falak lelket tisztító fegyelme, gyönyörű és átlátható tisztasága is. Ezek mind az ő arcának tükrei.

Életünk során annak is tanúi lehetünk, hogy ő maga sem egyféleképpen fordul felénk. Van, amikor egyértelmű, fehéren világító egyszerűségben, van, amikor burjánzó barokk futamokban, és előfordul, hogy csak csendben néz bennünket, mint egy mindent látó és csodatévő ikon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.