Közelkép

Örömhirdetés – ma

Akár Karády Katalin énekli, hogy „jó, ha szól a ridi-radi-rádió”, akár az LGT-vel dúdoljuk: „szól a rádió”, érezzük még azt a varázst, ami a csodadobozt megjelenésekor körüllengte. Az első adások, a „szpíkerek”, az ének, a közvetítések… Micsoda fantasztikus élmény lehetett akkoriban! De még ma is milyen jó vezetés közben, vagy éppen a konyhában sürögve- forogva csak úgy hallgatni a műsort. Mintha nem lennénk egyedül, valaminek a részévé válnánk, s mi is elrepülnénk azokba a világokba, amelyekről mesélnek nekünk. Ez a mágia lehet az oka annak, hogy bár a technika sok szinten túlhaladta a rádiózás ősi receptjét, a műfaj mégsem haldoklik. A trükkje, mikéntje persze változik, érkezik a digitális sugárzás, sokan pedig már az internet segítségével kapcsolódnak be az adásokba. Lehet, hogy a rádió az aranykorhoz képest megfogyatkozott hallgatóságában, de nem lépett az elmúlás útjára.

Teremtésvédelem

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2008 tavaszán határozta el, hogy kiad egy körlevelet, amelyben a teremtett világ iránti felelősségünkről fogalmazza meg álláspontját. Már a szöveg véglegesítésének időszakában, 2008. október 5. és 26. között ülésezett a Vatikánban a Püspöki Szinódus XII. Rendes Gyűlése, amelynek Isten szava az egyház életében és küldetésében volt a témája. Csak utólag derült ki, hogy a magyar püspöki kar megnyilatkozásának céljai és a Vatikánban folytatott tanácskozás eredményei között milyen szoros kapcsolat volt. A szinódusról hazatérve Erdő Péter bíboros interjút adott az Új Embernek, amely a következő mondatokkal kezdődött: „A legfontosabb és számunkra a legaktuálisabb kérdés, hogy semmiképp sem azonosíthatjuk Isten Igéjét a Bibliával mint egyetlen könyvvel. Isten a maga szavával teremti a világmindenséget. Isten Igéje szól a teremtésből is, tehát a természetes ész világánál a teremtett világot szemlélve is Isten szól hozzánk” (Új Ember, 2008. november 8.).

 Növekvő csodálkozással figyelem. Könnyed, mint egy balett-táncos, mégis csupa tömör erő. Rengeteg munka épült a mozdulataiba, több mint két évtizede finomítja már őket. Tiszteletet parancsoló az odaadottsága, az alázata, hogy ennyire odaszánta magát egy életprogramnak. De nem értem őt. Nemigen tudok viszonyulni az eltökéltségéhez, amely a legapróbb izmok munkáját is igájába hajtotta. Ehhez képest súlytalannak érzek mindent, amit valaha csináltam, akartam, elhatároztam.

Scheffczyk bíboros újabb könyve magyarul

Leo Scheffczyk A katolikus hit világa. Igazság és alak címmel a hit évének kezdetére kiadott könyve nehéz helyzet elé állítja azt, aki tárgyilagos véleményt igyekszik alkotni róla, és nem kívánja beérni a hasonló kiadványokról megrajzolt képet gyakran túlságosan átható magasztalásokkal. Egyrészt a szerző ismert és tekintélyes teológusnak számít, „még ha viszonylag szűk körben is”, ahogyan a kötet elején közölt interjúban XVI. Benedek pápa fogalmaz. Másrészt Scheffczyk szellemisége a mai napig jelentős szerepet tölt be a „Krisztus Ügye” Lelki Családban, amelynek képviselői előszóval és átfogó bevezetéssel látták el a kötetet. E tiszteletet kiváltó tényezők mellett is érdemes azonban tárgyilagos igénnyel közeledni a könyvhöz.

Könyvespolcra
Báger Gusztáv keresztény költő, egészében az. Keresztény egzisztencialista, mint Léon Bloy, a valóság éles szemű elemzője, tárgyak, események transzponálója, vagy mint T. S. Eliot, aki bankhivatalnok is volt. Báger közgazdász, egyetemi tanár.

Könyvespolcra
„Az isteni teljesség felé haladva semmi olyan nem történt és nem is történhet velünk, amit ne lehetne jóvátenni” – ez az igencsak elgondolkodtató mondat szerepel a Mire megyünk Istennel? című Philip Yancey-könyv borítóján. A felhőkarcolók előtt halványsárgán világító lámpás, a sötét felhők mögül egyre fényesebb és simogatóbb napsugarak bukkannak elő. A remény mindenütt jelen van, legyen bármily nagy és szorongató a sötétség. Meglátni ugyan nem mindig sikerül, mert a szenvedés okozta fájdalom lelki vakságot (is) okozhat.

Könyvespolcra
Teológusok vitáiban újra és újra előkerül, hogy vajon a keresztény lelkiségben milyen szerepe van a tapasztalatnak. André Louf szerint, aki a Mont des Cats trappista közösségét vezette évtizedeken keresztül, nemcsak fontos helye van a megtapasztalásnak, de jól elkülöníthetők annak fokozatai is. Mindezeket a gondolatokat A spirituális élet útján című könyvben magyarul is olvashatják az érdeklődők.

Parallax – nézetek kora

Még talán megütközést is kelthet sokakban – hitre, felekezetre való tekintet nélkül –, ha országunk elnevezésével ilyen nyelvi játékot űzünk. Részben jogosan is, hiszen már több mint húsz esztendeje nyugtázhatjuk örömmel és néha keserűséggel is, hogy már nem vagyunk „népköztársaság”, amint voltunk negyven esztendőn át, 1949-től 1989. október 23-áig. Akkor az ország megnevezéséből ünnepélyes méltósággal és rendszerváltó elszántsággal elvontuk a „nép”-et. A mai viszonyok kritikusai meg is jegyezhetik, hogy azóta az ország vezetői mindennel foglalkoznak, csak a néppel nem. Majd újabban kevesebb közös örömmel és büszkeséggel a megnevezésből elvettük a köztársaságot, amit nem lenne tárgyszerű összemosni antidemokratikus, netán diktatórikus szándékokkal. Magyarország lettünk, maradtunk, ami mindig is voltunk.