Közelkép

A hét kérdése

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főportája előtt elhelyezett csecsemőmentő inkubátorban a napokban egy 3150 gramm súlyú újszülött kisfiút találtak. A baba egészséges, életfunkciói jól működnek. Ő a tizedik csecsemő, akinek az életét megmentette az inkubátor, amelyet 2001-ben helyeztek el az intézmény bejáratánál. Egy európai uniós tanulmány szerint – melynek egyik szerzője Herczog Mária szociológus – a Magyarországon működő inkubátorok gyermek- és nőellenesek. Csiba Gábort, a miskolci kórház főigazgató főorvosát ezekről a vádakról kérdeztük.

Világ-nézet katolikus szemmel

„Melyik a valószínűbb: hogy létezik Isten, vagy hogy nem? Isten hímnemű? Hogyan kell értenünk, hogy Isten hat nap alatt teremtette a Földet? Ki az a Szentlélek? Miért van szükség a Szentháromságra, és miért nincs Szentnégység? Miért nem kérdés, hogy az Atya várt-e vagy sem, hogy létrehívja a Fiút? Mária tényleg szűz volt, vagy ezt nem úgy kell érteni? És azután is szűz maradt, hogy megszülte Jézust? Nem fárad el Jézus, hogy egész nap »ott ül az Atya jobbján«? Hogyan kell érteni azt, hogy Jézus megszabadított minket bűneinktől? Mi lesz velünk a végítéletig?”

Világ-nézet katolikus szemmel

Az idén százkilencven éve öntötte végleges formájába Kölcsey Ferenc a Himnuszt – a keltezés napja, január 22-e méltán lett a magyar kultúra napja. Sokan és sokféleképpen vonják kétségbe az ilyen jeles dátumok megünneplésének értelmét, mégis azt tapasztalhatjuk, hogy – lassú víz partot mos alapon – a megemlékezés olykor valóban ráirányítja a figyelmet a kiemelt eseményre, társadalmi jelenségre, klasszikus alkotásra. Különösen így van ez, ha viszonylag kerek az évforduló, amely a szokásosnál is tartalmasabb megemlékezésre adhat alkalmat. Most is ennek lehetünk tanúi. S akár részesei, közreműködői is, ha elolvassuk, netán versszakról versszakra (újra) megtanuljuk, de legfőképpen alaposan végiggondoljuk nemzeti imánkat. Bízzunk abban, hogy egyre többen vélekednek úgy: mindez nem felesleges időpocsékolás, mert épülhetünk általa, személyesen és közösségi értelemben egyaránt.

Orosz Atanáz szerzetes, görögkatolikus püspök áthoszi emlékei

A szerzetesi életállapot – bár egészen eltérő formában és tartalommal – minden korban és minden kultúrában megjelenik. Gondoljunk például a buddhista szerzetesekre vagy a muszlim dervisekre. A szerzetesi lét hozzátartozik az ember teremtett természetéhez. A keresztény szerzetesség az evangéliumi tanácsokból kiindulva a krisztusi teljességre törekszik. S ebből máris megérthetjük, a szerzetes nem valami különc, netán csodabogár, aki hátat fordít a világnak; a keresztény szerzetes sokkal koncentráltabban irányul életével az emberi lét Isten adta teljességére – amire egyébként a más életállapotban élő ember igazi hivatása is szól.

Az Orosz Atanáz görögkatolikus püspökkel, szerzetessel folytatott beszélgetés könyv formában tavasszal jelenik meg a Szent István Társulatnál. Az alábbiakban ebből közöljük azt a részletet, amikor Atanáz püspök – római ösztöndíjas diákként, de már felszentelt papként – látogatást tett az áthoszi kolostorállamban. Említést tesz szerzetestársáról, Kocsis Péterről, később szerzetesi nevén Kocsis Fülöpről, aki ma szintén görögkatolikus püspökként szolgál. Dámócon évekig éltek szerzetesi közösségben, püspöki kinevezésükig. Kocsis Fülöp könyve tavaly jelent meg, Keleti lélekkel a Kárpát-medencében címmel. Ebben a szerzetessé válásról és a szerzetesi életről részletesen vall. Megragadó és tanulságos a két kiemelkedő személyiség életútja, elgondolkodtató és fölemelő „sorvezető” annak az egyszerű kérdésnek a megválaszolásához: hogyan is éljünk? Függetlenül attól, hogy valaki nem szerzetesi, hanem házas életállapotban morzsolja életét. A szerzetesi lét egyetemes üzenete a leginkább természetes, mert az ember és a világ természetéhez legközelebb álló: Isten-arcúan, Isten-képiségben élni jó – és csak így jó!

Reményteli realizmussal

Elöljárók a szerzetesi hivatás jövőjéről

A Diognétoszhoz írt levél, mely a II–III. század fordulóján keletkezett, azt írja, hogy olyan a keresztény ember a világban, mint a lélek a testben. Talán nem túlzás úgy tekinteni a szerzetességre, mint akik ugyanezt a lélekhordozó szerepet testesítik meg, csak az egyházon belül. A szerzetesi hivatások napját minden esztendőben Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án tartjuk. Ez alkalomból kérdeztük Labancz Zsolt piarista tartományfőnököt, a Férfi Szerzetesrendek Konferenciájának elnökét és Deák Hedvig domonkos nővért, a Női Szerzetesrendek Konferenciájának elnöknőjét a szerzetesség küldetéséről, feladatairól.

Labancz Zsolt piarista tartományfőnökkel beszélgettünk

– Magyarországon harmincnál is több férfirend van, egymástól sokban eltérő küldetéssel. Hogyan lehet mégis összefogni őket?

– Valóban, életformájukat – monasztikus, kolduló, illetve apostoli – vagy történetüket tekintve is sokféle rend létezik ma Magyarországon. A Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájának két célja van. Egyrészt összefogni a különböző szerzetesrendekben meglévő erőforrásokat és elkötelezettségeket, másrészt elősegíteni a rendek közötti együttműködést. Hisszük, hogy az összefogással nagyobb energiákat mozgósíthatunk, mint külön-külön. Ez persze visszahat majd az egyes közösségekre is.

Reményteli realizmussal

Elöljárók a szerzetesi hivatás jövőjéről

A Diognétoszhoz írt levél, mely a II–III. század fordulóján keletkezett, azt írja, hogy olyan a keresztény ember a világban, mint a lélek a testben. Talán nem túlzás úgy tekinteni a szerzetességre, mint akik ugyanezt a lélekhordozó szerepet testesítik meg, csak az egyházon belül. A szerzetesi hivatások napját minden esztendőben Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án tartjuk. Ez alkalomból kérdeztük Labancz Zsolt piarista tartományfőnököt, a Férfi Szerzetesrendek Konferenciájának elnökét és Deák Hedvig domonkos nővért, a Női Szerzetesrendek Konferenciájának elnöknőjét a szerzetesség küldetéséről, feladatairól.

Deák Hedvig, a domonkos nővérek általános főnöknője a szerzetesnői hivatás szépségéről

– Mit keresnek a lányok a rendekben? Miért lehet számukra vonzó az egyik, s miért kevésbé a másik? Egyáltalán mennyire jelentkeznek a fiatalok szerzetesnőnek?

– Jelentkezhetnének többen is… Azt látom, hogy a belépők olyan közösségeket keresnek, amelyek segítenek az Istentől kapott hivatás kibontakoztatásában, persze nem karrierépítésként értve ezt. Aki belép egy rendbe, általában komoly elhatározással teszi, mindenekelőtt azért, hogy közelebb kerüljön Istenhez. Ezért fontos, hogy a rendben olyan élő közösség fogadja, amely segíti, támpontokat nyújt számára az Úrhoz vezető úton. Általában azokba a rendekbe jelentkeznek a fiatalok, amelyekről tudni lehet, hogy ott erős a szerzetesi közösség. Érdekes például, hogy a szemlélődő életformának különös vonzása van. Az is fontos szempont, hogy az adott rendben legyen egyfajta generációs folytonosság, legyenek fiatalok. A szerzetesi életre vágyók kitűnően ráéreznek arra is, hogy milyen a kapcsolat a rendtársak között, a közösség ugyanis ezen keresztül hat kifelé. Szintén lényeges szempont lehet a láthatóság is. Bár akadnak a megszentelt életet élők között olyanok, akik a világban élve, láthatatlanul akarnak kovásszá lenni, a szerzetesi identitás egyéni és közösségi dimenzióját erősíti, ha a rendhez tartozásnak van látható megnyilvánulási formája is, például a szerzetesi ruha, amely jel lehet mások számára, megszólíthatóvá teszi az embert. S a liturgia szépsége is hívogathat.

Speidl Zoltán történelmi riportkönyvéről

A szerző történész, muzeológus, újságíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott címzetes docense, meghívott előadója. Most megjelent könyvének címe: Végállomás: Madeira – Királykérdés Magyarországon (1919–1921). A sok riportot megírt szakember ezt a témát drámaisága, fordulatossága, olykor kalandossága miatt történelmi riportként dolgozta fel, ha tetszik: esszépublicisztika műfajként.

A közel háromszáz oldalas munka a két világháború közötti időszak magyar történelmének, az európai politikában is erős visszhangot kiváltó fontos, hosszú időre kiható eseménysorozatát, a királykérdés körüli küzdelmet, mindenekelőtt az esetleges Habsburg-restauráció problémáját mutatja be.

Könyvespolcra

A parainézis ősi műfaj, Platón feljegyzései alapján Szókratész óta tartja számon az európai kultúra, és rendszerint meghatározott személyhez intézett levél, beszéd, tartalmát tekintve pedig szellemi-erkölcsi végrendelet. A műfajban talán a legértékesebbnek tartott magyar nyelvű alkotás Kölcsey Ferencé, amelyet unokaöccsének címzett.

Az a parainézis, amelyre most fel szeretném hívni a figyelmet, 2008 óta két utánnyomást ért meg, és nem véletlenül. Tánczos Vilmos néprajztudós, kolozsvári egyetemi docens Elejtett szavak címmel ezúttal olyan elbeszélést ad közre, amelynek hatása vetekedik legjobb mai prózaíróink alkotásaival. A könyv néprajzi munka is egyszersmind, alcíme: Egy csíki székely ember nyelve és világképe, és harmadik fejezetként olyan szótárt kínál, amely az elbeszélő „nyelvi képeiből és proverbiumaiból” áll össze. A néprajzban oral historynak nevezett élő műfaj e könyv esetében olyan narratívát teremt, amelynek értékrendszere, képekben is gazdag nyelvezete egyedi kincsként épülhet be lelki könyvtárunk darabjai közé.