Érdekes kérdések az igazságról

 

Egy új könyvet bemutató újságcikkből idéztem. Nem holmi gúnyos, káromló kérdések ezek, inkább a hit igazságaiban, a Biblia értelmében járatlan mai ember kérdései. Alkalmasak arra, hogy felkeltsék érdeklődésünket, és arra késztetnek, hogy kezünkbe vegyük a nemrég megjelent kötetet. S talán abban is segítenek, hogy ne fáradjunk bele a könyv olvasásába, hiszen minden furcsaságuk ellenére nagyon is fontos és komoly igazságokra kérdeznek rá.


 

A Helikon Kiadónál megjelent Isten volt Jézus? című könyv szerzője érdekes egyéniség. Richard Swinburne, brit vallásfilozófus, az Oxfordi Egyetem nyugalmazott professzora, akinek szelleme hetvenkilenc éves kora ellenére is töretlen. Gyakran olvasunk olyan brit ateistákról, mint például a népszerű Richard Dawkins. Swinburne professzorról kevesebbet hallani, talán azért, mert ő nemcsak vallásfilozófiával foglalkozik, de egyszersmind hívő keresztény is. Kereszténységének története sem mindennapi: az eredetileg anglikán vallású professzor 1996-ban lett görög ortodox kereszténnyé. Bölcseleti módszerére ugyanakkor Aquinói Szent Tamás volt nagy hatással.

Jézus ma is bestsellertéma, újabb és újabb könyvek születnek róla. Nem lehet elmenni mellette személyes érdeklődés nélkül. Swinburne művének nem vetélytársa, hanem még nagyobb érdeklődést kiváltó társa Joseph Ratzinger (XVI. Benedek pápa) háromkötetes műve a názáreti Jézusról. Az első két kötet már magyarul is olvasható, a harmadik fordítása is készül. A szerző ebben az esetben több mint vallásfilozófus: teológus. Nem a kérdései érdekesek, hanem a hit számára hiteles tartalom, amely művében megfogalmazódik. Mindenképpen érdemes elolvasnunk, akár Swinburne professzor könyve helyett is, de azon túl feltétlenül.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .