Székely parainézis

 

Tánczos Vilmos kutatási területe a népi vallásosság, főként a moldvai csángók szakrális kultúrája. Az általa bejárt tájakon még érzékelhető az a lelkiség, amely a múltban meghatározó volt: „Az volt a természetes gondolkodásmód, hogy a Szent mindenben és folyamatosan jelen van. (…) Minden ember, aki szembejött velem, Krisztus képmása volt, ezért úgy kellett viselkedni, mint aki állandóan a Szent közelében van” – állítja egyik interjújában. A szóban forgó könyv első fejezete is e vidékhez kapcsolódó négy néprajzi esszé.

Az ízléses borítójú, régi fotókat is tartalmazó könyvet édesapjának ajánlja nyolcvanadik születésnapja alkalmából, aki itt maga az „adatközlő”: hosszú élete és felmenői történetét, történelmi viszontagságokat átvészelő családi és faluközösségének tapasztalatait osztja meg velünk. Az elbeszélések szűkebb világa Csíkszentkirály, a szülőfalu. A tágabb téridő a történelem, amely olykor fájdalmasan belehasít a végeken élők békéjébe. A legtágabb pedig a természetben élő ember kozmosza, amely korántsem szédítően idegen, hanem a legutolsó látható csillagokig otthonos annak, aki az árnyékok hosszával még az idő múlását is pontosan mérni tudja. Akinek még konkrét emléke van arról, hogy „a Székely Határőrséget, úgy, ahogy vót, odaki a Szellőn, Szépvíz felett mind elfogták az oroszok”, és látta a honvéd huszárok díszes viseletét és közismerten óriási önérzetét, annak az ajkáról nagyon komolyan veendő a tanulság is: „Úgyhogy a magyarokba sok vót a büszkeség. Ki vagyok, én vagyok! Amikor indultak a harcba, a huszárjelszó ez vót, ezt kellett kiáltani: – Isten, ne segélj, csak csudálkozzál!” (…) „De hogy ez a nagy pökhendiség nem vezetett jóra, az egészen bizonyos.”

A könyv második részében a Csíki parainézis (1) és (2) a roppant tudatossággal átélt paraszti életforma, a hegyi ember tapasztalatainak summáját és az öregedés folytonosan érlelődő bölcs önreflexióit tartalmazza. Szentenciózus letisztultság, az egyetemes érvényű végső kérdések megfogalmazásának megismételhetetlen egyedisége jellemzi a pompás csíki tájszólásban előadott bölcselkedést. A mindent túlbonyolító, manapság is nyavalygásra hajló, értékválságban élő értelmiségi olvasó számára alapkönyvként ajánlom, a lelki ébredést kiváltó gyógyszer receptjeként. (

Tánczos Vilmos: Elejtett szavak – Egy csíki székely ember nyelve és világképe. Csíkszereda, Bookart Kiadó)
c