Embertárs

Papi találkozó Bélapátfalván

Papi találkozó Bélapátfalván

Gável Henrik budapest-albertfalvai plébános a misén mondott szentbeszédében hangsúlyozta: meg kell tanulnunk kérni az Atyától, és teljes bizalommal fordulni felé. Emellett fontos az Istennel való párbeszéd, a lélekből és hitből fakadó imaélet. Az imádság több, mint szavak egymásutánisága; sajátos lelkület szükséges hozzá, amelyet Jézustól sajátíthatunk el. Lélek nélkül nincs imádság, és imádság nincs hit nélkül. A szentmise végén Ternyák Csaba egri érsek köszönetet mondott Gável Henriknek a lelkigyakorlaton nyújtott szolgálatáért, valamint külön köszöntötte az idén szentelt és a jubiláló atyákat. A főpásztor arra buzdította paptestvéreit, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a júliusi Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlaton, majd néhány pontban ismertette a jövőt érintő nagyobb egyházmegyei fejlesztéseket, terveket. Ezt követően Ficzek László általános helynök kihirdette az augusztus 1-jétől életbe lépő személyi és szerkezeti változásokat.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Egy sikátor lépcsőjén

Egy sikátor lépcsőjén

Fotó: Vörösháziné Ádám Zsuzsa

 

Családi programjaink között évek óta előkelő helyet foglal el a győri szeretetnap, ahol a szép szentmise, a jótékonykodás és a gyermekbarát programok mellett mindig lehetőség nyílik arra is, hogy néhány kedves szót váltsunk Böjte Csaba atyával. Azzal az emberrel, aki sok-sok évvel ezelőtt – néhány éhes gyermek érdekében – nem félt szembeszállni az akkori politikai hatalommal, s akit napjainkban – méltán – az erdélyi árva gyermekek legfőbb gyámjának nevezünk. Neve az egész világon ismert a magyarság körében, és őszinte szeretettel tölti el a szíveket.
Aki részt vett az eddigi alkalmak valamelyikén, az tapasztalhatta, hogy itt nem pusztán futólag találkozhatunk Csaba atyával, hanem mindig kapunk is tőle valami nagyon fontosat: egy kedves szót, áldást, gyermekünk arcára egy simogatást, amit aztán elviszünk magunkkal, s amely szürke hétköznapjainkon mosolyra késztet, örömmel tölt el bennünket. Egy ilyen apró boldogságmorzsát tehettünk a tarsolyunkba az idei, tizenhatodik szeretetnapon is.
A Dunakapu tér lépcsőin üldögélve vártuk, hogy megpillantsuk a ferences szerzetest, akivel hatéves kislányunknak nagyon fontos megbeszélnivalója volt. Magunkban persze azt gondoltuk, hogy a rendezvény egyik főszereplőjének nem sok ideje lesz óvodás kislányunk kérdéseit meghallgatni. Amikor Böjte atya végre feltűnt a tömegben, a gyermek szó nélkül felpattant, és odafutott hozzá. Könnyen átsurrant a tömegen, és megsimogatta a szerzetes ruháját, majd a fülébe súgott valamit. Csaba atya kézen fogta a kislányunkat, és egy közeli kis sikátor lépcsőjére kuporodott vele. A férjemmel messziről figyeltük elmélyült beszélgetésüket. Kislányunk egy rövid imát követően Csaba atya kezét fogva, ugrándozva megindult felénk. „Mindent megbeszéltünk” – mondta Csaba atya mosolyogva, majd a kicsi kezét a mi tenyerünkbe csúsztatta.
Meghatódva néztük a szerzetes távolodó alakját. Micsoda csodálatos egyszerűség, micsoda krisztusi szeretet! Míg Böjte Csabát, a világszerte ismert, sokszorosan kitüntetett ferences szerzetest kígyózó sorok várták, ő egy hatéves kislánnyal üldögélt egy sikátor lépcsőjén, és arról beszélgetett vele, hogy miként lehetne szebbé tenni a világot.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fesztivál, mely nem hasonlít egyikhez sem

Fesztivál, mely nem hasonlít egyikhez sem

Fotó: Merényi Zita

 

Kormos Gyula pannonhalmi kommunikációs vezető köszöntő szavai után rögtön a zene nyelvén folytatták a sajtótájékoztatót: Csalog Gábor pianínón adott elő egy klasszikus, majd egy kortárs darabot; amibe beleringatott Bachhal, abból kizökkentett Kurtággal. Csalog Gábor előadását követően a vizualitásé volt a főszerep: bemutatták az egyik Arcus Temporum-reklámfilmet, amelyben hangszerek, arcok, belső és külső terek képei váltják egymást, s közben Mácsai Pál, a fesztivál házigazdája, az Örkény István Színház igazgatója egyebek mellett arról beszél, hogy az ember lépten-nyomon belebotlik Pannonhalmába. A színész-rendező a közösség függetlenségét is hangsúlyozta, és imponálónak nevezte, ha a szerzeteseknek van merszük valóban megélni.
Dejcsics Konrád OSB, a főapátság kulturális igazgatója a személyes találkozások értékét hangsúlyozza a reklámfilmben: művészek, a közönség és szerzetesek találkoznak az Arcus Temporum idején, és ennek a közösségi együttlétnek van valami családias jellege, amely túllép a hivatalos formákon. Itt magunk mögött hagyhatjuk a szerepeinket, és energiát kapunk ahhoz, hogy megnyíljunk mások előtt. A közönségnek nem muszáj szakértőnek lennie – nyugtat meg sokunkat Rácz Zoltán, az Amadinda ütő­együttes alapító tagja, a fesztivál egyik művészeti vezetője –; elegendő, ha úgy érkezik, hogy kinyitotta a szívét. Az idén 14. alkalommal lezajló pannonhalmi művészeti fesztivál három fő alkotórésze a zene, az irodalom és a spiritualitás; ezt egészítik ki a különleges tárlatok. Az irodalmi programok „felelőse” Mácsai Pál, a zenei területé Rácz Zoltán, az idén a szokásosnál még hangsúlyosabb szerephez jutó spirituális témakör pedig Dejcsics Konrád irányításával formálódik. Újdonság, hogy a program igazodik a szerzetesek imaóráihoz – amelyekre egyébként eddig is gyakran beültek a művészek és a vendégek.
A videóban elhangzottakhoz a kulturális igazgató még hozzáfűzte: a szerzetesi közösségek eredendően azért jöttek létre, hogy lehetőséget kínáljanak egy ideális életformára, amelynek része volt a világtól való távolságtartás is. A monostornak ez a szerepe máig megmaradt, ugyan­akkor az egyik legfontosabb küldetése éppen a kívülről érkezőkkel kapcsolatos: abban kíván segíteni, hogy vendégei is letehessék a szerepeiket, amelyek mindenhol, az Egyházon belül is nehézséget jelentenek. A monostorban ezzel szemben mindenki úgy jó, ahogy van, ahogyan a Jóisten megteremtette. II. János Pál pápa szavaival: az emberszeretet vezet az istenszeretethez. Jó alkalom erre az Arcus Temporum fesztivál, amely nemcsak a kultúra produktumaival hívogat, hanem az egymással való találkozásra is lehetőséget nyújt. Mácsai Pál így beszélt a szerepéről: a házigazda szolgál, mosogat, nem az a dolga, hogy jól érezze magát. Ő azonban szeretné, ha jól is érezné magát, nem akar „kifosztottan” hazatérni. A hitelességen múlik egy hely, egy közösség megítélése. A cselekvésein, amelyeket meghatároznak a gondolatok, és a gondolatok mögötti horizonton. A művészet, ha e szint alá megy, propagandává vagy szórakoztatássá válik. Az Arcus Temporumra olyan produkciók kaptak meghívást, amelyekre állnak ezek a kritériumok. S mit vár Mácsai Pál Pannonhalmától? Például azt, hogy talál egy izgalmas kapcsolatot az idővel: ha az ember azt látja kiírva, hogy 996, megérzi, hogy ő maga csupán egy epizód a történetben…
A jövendő házigazda után Rácz Zoltán vette át a szót, aki amellett, hogy az Amadinda tagja, évek óta az Arcus Temporum művészeti vezetője is Keller András hegedűművésszel, a Concerto Budapest karmesterével együtt. Zoltán megosztotta a hallgatósággal, hogy 2015-ben, a szünet évében sokat tanakodtak azon, merre tovább, s végül a saját út mellett döntöttek, elismerve az addigi koncepció kiválóságát. Tavaly fedezték fel például, milyen nagyszerű koncerthelyszín a könyvtár. Annyira beleszerettek, hogy idén ott kezdik a fesztivált. Sztravinszkij nem való a bazilikába, a könyvtár azonban tökéletes helyszín számára, ahogyan a választott Bartók-zenemű számára is, amelyet Kocsis Zoltán a zeneszerző legtökéletesebb darabjának tartott. A művészeti vezető arról az ellentétről is beszélt, amely a szívósságával, rendületlen előrehaladásával Kőrösi Csomára emlékeztető Bartók és a Tűzmadár után világhírűvé vált Sztravinszkij között feszül – e két zeneszerző művei hangzanak majd el A katona története című produkcióban. A marketingcéllal készült „vírusvideóval” kapcsolatban Kormos Gyula elmesélte, micsoda nehézséget jelentett, hogy találjanak egy metronómot Pannonhalmán. Szinte minden készen állt már a forgatáshoz – kivéve a metronómot, amely az egész kisfilm nélkülözhetetlen kelléke. Szembe kellett nézniük a ténnyel, hogy ma már minden diák digitális metronómot használ, és csak komoly nehézségek árán tudtak előásni valahonnan egy hagyományosat. A spirituális programokat Dejcsics Konrád ismertette a jelenlévőkkel. Lesz közöttük a bazilika szimbólumrendszerét rendhagyó módon bemutató zenés séta és spirituális labirintusjárás is a kertben. Az apátválasztások története mellett hat kortárs reflexiót láthatunk majd az elmúlt huszonöt év történéseiről. A központi gondolat a kibékülés – ami egyúttal meghívás is arra, hogy nyomába eredjünk saját múltunk kibéküléseinek. A sajtótájékoztató végén Mácsai Pált arról kérdezték, hogyan ajánlaná egy barátjának az Arcus Temporum fesztivált: „Sok a fesztivál nyaranta – ám bizonyos, hogy ez nem hasonlít egyikhez sem” – hangzott a válasz.

„A megroppant nádszálat nem töri össze…”

„A megroppant nádszálat nem töri össze…”

Fotó: Merényi Zita

 

Nem jó az, hogy egy hajléktalan az utcán, az aluljárókban, a tereken lakjon. Nem jó sem neki, sem az ott élőknek, az arra járóknak. Nem jó sem egészségügyi, sem biztonsági szempontból, sok esetben a városok kulturális értékeit is károsítja, és nem segíti a hajléktalanságból való kiemelkedést sem. Nem jó talán az sem, hogy egyes szervezetek beperelik az államot, ha egy-egy ilyen hajléktalantelepet felszámol, és a pereket megnyerik. Egyetértek azzal, hogy a magyar állam ennek a helyzetnek a megoldására törekszik.
Ahhoz azonban, hogy a helyzetet meg tudjuk oldani, ismerni kell a reális okokat és a lehetséges kivezető utakat. Felidézek néhány konkrét sorsot (egy hajléktalanokkal dolgozó keresztény szakember hajléktalan barátai közül néhánynak az életsorsát).
Katit még csecsemőként adták állami gondozásba, majd amikor tizenkét évesen nevelőszülőkhöz került, a „szülők” prostitúcióra kényszerítették, hogy a saját kisebb gyermekeiknek legyen élelemre való. Ma fogatlan, huszonéves, drogos prostituált.
Jenő „csak egyszerűen” elvesztette az állását, mert munkavégzés közben olyan súlyosan károsodott a látása, hogy elbocsátották a munkahelyéről, ahol harminc évig középvezető volt. Ötven-valahány évesen, egyedül, mert a szüleit már elvesztette, család híján a rendkívül művelt, értelmiségi, egyetemet végzett ember kétségbeesetten megpróbált mindent. Még raktárosnak sem vették vissza a volt munkahelyére. Kis lakásán és lassan rajta is meglátszott a nélkülözés. Várja, hogy nyugdíjas lehessen, de addig a közmunkások megalázó munkáját végzi. Kutyaürüléket szed közparkokban, egyre romló egészségi állapotban. Már nem látszik rajta, hogy ki volt aktív éveiben.
Jancsit, nem tudni, miért, kétéves korában állami gondozásba adták a szülei, majd a család, ahová került, évekig az istállóban tartotta a gyermeket az állatok között. Amikor hívő falubéliek hatéves korában kimenekítették a kisfiút, még egyáltalán nem beszélt. A család sajnos nem tudott róla gondoskodni, a gondjainkra bízták az autisztikus, értelmileg sérült Jancsikát. Azóta már elmúlt hatvanéves. Hetedik éve saját asztalánál rádiókat szerelget forrasztópákával, és este „hazamegy” megszokott éjjeli menedékhelyére, ahol „tartják az ágyát”.
Marcsit hat testvérével együtt másfél hónapos korában az anyukája adta állami gondozásba. Valószínűleg ekkor simogathatták meg őt utoljára önzetlenül. Édesanyja soha nem látogatta őket. Marcsi minden testvére, az ikertestvére is máshová került, másik intézetbe, akkor ez volt a „szokás”. A nevelők nem vehették fel a síró kicsiket, nehogy kötődés alakuljon ki közöttük. A kislány azóta egy ijesztően durva megjelenésű ötven-valahány éves nővé lett. Még a hajléktalanok között is kirekesztett, magának való, magányos farkassá vált.
Péter, amikor nyolcévesen hazaért az iskolából, az egész családját vérbe fagyva találta, mert nem tudni, miért, édesapja megölte az édesanyját, a kisöccsét, majd magával is végzett. Péter sokkos állapotban hetekig bujkált a környező erdőkben, mire megtalálták. Ma felnőtt, negyvenes emberként sem találja a helyét, nincs otthona.
*
Nem könnyen megoldható életsorsok. Talán összeszorult a szívünk, ahogy olvastuk őket. Ha nekünk kellene végigjárnunk az ő életútjukat, könnyen hasonló helyzetbe kerülnénk, főként akkor, ha nem lenne körülöttünk megtartó közösség, család. Ha őszintén körbenézünk ismerőseink, akár családtagjaink között, nagy valószínűséggel találunk olyan rokont, barátot, akit mi rejtünk el a társadalom elől. Ha nem segítenénk rajtuk, nagy valószínűséggel már ők is hajléktalanok lennének. Ha nem is élnek teljesen a mi normáink szerint, leg­alább emberhez méltó körülmények között vannak. Nekik, rajtuk mindig segítünk. Akinek nincs senkije, aki talán soha nem tartozott igazán senkihez, nem érdemli meg ugyanezt?
Ha valaki alkoholt fogyaszt, beül a gépjárművébe, és balesetet okoz, akkor mentőhelikopter megy érte. Mindent megteszünk, hogy ha vétkes is az ember, megmentsük az életét. Nem kérdezünk, hanem cselekszünk, gyógyítunk, még ha több millió forintos is a végszámla. A hajléktalan ember esetében pont fordítva működik minden. Kérdések, legtöbbször ítéletek sokasága záporozik, s a végkövetkeztetés az, hogy ő tehet az állapotáról, arról, hogy ebbe a helyzetbe került, hát segítsen magán. Vagy egyből magunkhoz mérve sokszor megugorhatatlan feltételeket szabunk: ha lesz munkája, ha…, ha…, akkor majd segítünk.
Az a kérésem a jogalkotóinkhoz, hogy ha szigorítják a törvénynek a közterületen való életvitelszerű tartózkodásra vonatkozó részét, akkor az Alaptörvény XXII. cikkelyének első két pontját is szigorítsák, amely pedig az állam és az önkormányzatok kötelességét ­fogalmazza meg: „Magyar­ország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa. Az emberhez méltó lakhatás felté­teleinek a megteremtését az állam és a helyi önkormányzatok azzal is segítik, hogy törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani.”
Úgy gondolom, ennek az első két pontnak a tekintetében igen sok teendőnk lenne. Kellene például sok állandó pszichiátriai ellátást biztosító kórházi férőhely. A hajléktalanokkal foglalkozó szakemberek javaslata alapján kialakítandó specifikus (végleges) egészségügyi-szociális ellátási forma teljes egészében hiányzik az ellátórendszerből. Garantálni kellene az addiktológiai és más kórházi kezelések elérhetőségét, kellő odafigyeléssel és empátiával való elvégzését a fedél nélküli honfitársaink számára is. Segíteni kellene abban, hogy a társadalom peremére szorult, de kiemelkedni vágyó emberek alacsony bérleti díjú bérlakáshoz juthassanak. Ma Magyarországon mintegy 30 ezer hajléktalan személy él, akikre alig több mint 10 ezer férőhely jut a szociális ellátórendszerekben. Kérem a jogalkotókat, hogy ezeknek a feltételeknek a megteremtése érdekében kezdjenek párbeszédet a hajléktalanokkal foglalkozó szervezetekkel, esetleg az egyházakkal is.
Az Egyház és a társadalom kincsei a szegények. A testvéreink ők is. „Egy társadalom emberiességnek legfőbb mércéje az, hogy hogyan bánik a szegénnyel, az időssel, a beteggel, a gyöngével” (XVI. Benedek pápa). Amit megteszünk eggyel a legkisebbek közül, azt Jézussal is tesszük, amit nem teszünk meg, azt vele nem tesszük meg (Mt 25,40.45).

Dr. Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK)
Caritas in Veritate (társadalmi kérdésekkel foglalkozó) Bizottsága elnöke

Böjte Csaba a focivébéről

Böjte Csaba a focivébéről

Fotó: Merényi Zita

 

„Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: »Mondom nektek: ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába«” (Mt 5,20).
Világbajnokság! Elkezdődött a bajnokság, hajrá, fiúk! A sport igazából arról szól, amiről az élet is: küzdelemről, harcról, erőfeszítésről, diadalmas győzelmekről és véres kudarcokról. Kell a kemény sport; kell hogy a saját szemünkkel lássuk, hogy egyetlen gólt sem adnak ingyen, minden egyes vacak pontért meg kell küzdeni! A létért való küzdelem a mi vidékünkön is nagyon háttérbe szorult. Sokan úgy érzik, hogy nekik minden, de minden alanyi jogon jár. Lám-lám, kijár az egészségügyi ellátás, az ingyenes oktatás, de mehetsz ingyen a könyvtárba, a városnapokon szervezett jobbnál jobb koncertekre, előadásokra, bármire…. Csak szólnod kell a szüleidnek, a tanároknak, pályázzál, és mindent elérsz, megkapsz! A lógásokért, a tanárokkal való szemtelenkedésért legfentebb egy enyhe ejnye-bejnye jár, mert ugye te már a Z generáció tagja vagy, és éppen ezért már dolgoznod sem kell, egyből mehetsz munkanélküli segélyre…
Kedves fiatal, kedves idősebb testvéreim! Szeretettel biztatlak benneteket arra, hogy nézzétek a meccseket, a verejtékben fürdő férfiakat, ahogy taknyukon-nyálukon csúszva összehoznak egy-egy beadást vagy a mindent jelentő gólt! Nézzétek a meccset, és döbbenjetek rá arra, hogy egy hazug világban éltek, mert igazából mindenért, ami valóban érték, nektek is meg kell küzdenetek! Tetszik vagy nem, az élet senkinek, még nektek sem ad semmit ingyen abból, ami valóban számít. Meg kell küzdeni a tudásért, a megélhetést jelentő szakmáért, egy igazi, tiszta párkapcsolatért, a titeket anyává, apává tevő kisbabáért, mindazért, ami örömet, békét, nyugalmat hoz a szívetekbe.
Nézzétek a pontot szerző játékos örömét, a csapatot, ahogy egy hosszú, nehéz meccs után diadalmasan levonul a pályáról! Döbbenjetek rá, hogy a jól végzett, becsületes munka örömét, a megérdemelt győzelem ragyogását csak a harcosok ízlelik meg! Egy kemény viadalon elért diadalmas győzelem olyan tiszta öröm, olyan kristályserlege a létnek, melyet soha senki nem vehet el tőled, ami bearanyozza az életedet, s téged néped bajnokává tesz.
Elkezdődött a viadal, nézzük a bajnokságot, és szakadjon fel belőlünk is a többet, jobbat akarás! Ne pénzzel akard megvenni a diplomádat, ne fogadd el verejtékes munka nélkül a tapsot! Te küzdelemre született, kemény szilánkja vagy népednek – állj ki, és ott, azon a pályán, melyet te választottál, kitartó munkával szerezd meg a bajnoki címedet!

Forrás: Böjte Csaba OFM
Facebook-oldala

Nagy előrelépés Isten Szolgája Mindszenty József bíboros boldoggáavatási ügyében

Nagy előrelépés Isten Szolgája Mindszenty József bíboros boldoggáavatási ügyében

Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány elnöke az ülés előtt így nyilatkozott a Magyar Hírlapnak ezzel kapcsolatban: „Mindszenty bíboros boldoggáavatási eljárása jól halad. Hosszas egyházmegyei és római vizsgálat után a 2016. év végére elkészült az ügy szakmai összesítése, az úgynevezett Positio, amit ma a Szenttéavatási Kongregáció teológus szakértői kifejezetten az életszentség megvalósulása szempontjából fognak értékelni. Kedvező elbírálás esetén belátható időn belül a Szentatya elé kerülhet Mindszenty bíboros ügye. Mi nagyon bízunk a minősített többséget igénylő pozitív döntésben, hiszen a hercegprímás életét különleges módon jellemzi az Egyházához és népéhez való hűség, a keresztény hit védelme, a felelősség- és áldozatvállalás, és ez a ragyogó életpélda ma is nagyon sokakat megérint, inspirál. Nagyon sokan várják a döntést és a római eljárás további fontos lépéseit, hiszen Egyházunk és népünk lelki gazdagodását szolgálná Mindszenty bíboros mielőbbi boldoggá avatása. Imádkozzunk ezért mindnyájan!”
Az ügy római posztulátorának tájékoztatása szerint az ülésen egyhangú pozitív döntés született, a teológus tanácsosok nagy elismeréssel szóltak és szavaztak Isten Szolgája Mindszenty József bíboros életszentségéről és személyéről.
Ezt követően kerülhet sor a Szentek Ügyeinek Kongregációja bíborosainak és püspökeinek rendes ülésére, amely a teológuskongresszus szakmai értékelésére alapozva fogalmazza meg azt a testületi véleményt, amit a kongregáció bíboros prefektusa terjeszt majd a Szentatya elé, aki elrendelheti a hősies erénygyakorlásról szóló dekrétum kihirdetését. Ezután Isten Szolgáját Tiszteletreméltónak nevezhetjük, és ha elismerik a közbenjárására történt és egyházmegyei szinten már kivizsgált, csodásnak tűnő gyógyulást is, akkor kerülhet sor a boldoggá avatásra. Imádkozzunk erre a közös szándékra: Istenünk, te Mindszenty József bíborost arra választottad ki, hogy az üldöztetés idején mindhalálig hűséges főpásztor legyen: az igazság és a szeretet tanúságtevője. Hívő néped örömére add meg, kérünk, hogy őt mielőbb Egyházunk szentjei között tisztelhessük. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

A keresztény kultúra továbbadásáért

A keresztény kultúra továbbadásáért

Fotó: Mudrák Attila

 

A díjjal a püspöki konferencia elismerését fejezi ki azért a szolgálatért, amelyet Varga Dezső munkássága során a keresztény kultúra továbbadásáért végzett.
Varga Dezső 1928. április 26-án született Kisújszálláson, református pedagógus szülők hatodik gyermekeként. Már gyermekkorában megmutatkozott rendkívüli rajztehetsége, ezért édesapja a rajztanári pálya felé irányította. A Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol miután megszűnt a tanárképzés, negyedévesként a restaurátor szakra váltott. Itt szerezte meg 1953-ban a diplomáját, amellyel azonnal elhelyezkedett a Szépművészeti Múzeumban. 1955-ben áthelyezték az esztergomi Keresztény Múzeumba, ahol komoly kihívásokkal nézett szembe. Elsőként létrehozta a múzeum restaurátor-műhelyét, mivel a fából készült műtárgyak és berendezési tárgyak el voltak szuvasodva, és a felületük egyéb károsodások nyomait is viselte. Évekig tartó harc árán sikerült kiirtania a pusztító rovarokat. Erőfeszítéseiért három hónapos olaszországi ösztöndíjkörutat kapott jutalmul. Ennek során eljutott Firenzébe, Nápolyba és Rómába is, ahol a központi restaurátor-műhelyben új módszerekkel ismerkedett meg. Az új eljárások alkalmazásával konzervált első munkája az a báti mesternek tulajdonított, XV. században festett táblakép volt, amely nagyon leromlott állapotban került a fiatal szakember kezébe. Művészettörténész kollégáival kivívták a fenntartó főegyházmegye elismerését is. 1969 és 1973 között megvalósult a múzeum műtárgyvédelmi szempontból elengedhetetlen felújítása.
1969-ben meghívták tanítani a Képzőművészeti Főiskolára, amelynek 1993-ig tanára volt. Fontosnak tartotta, hogy a munkája során felhalmozott, valamint az Olaszországban elsajátított ismereteit továbbadja az ifjúságnak. Magas szintű oktató-nevelő munkája eredményeként egykori tanítványai ma mind elismert, kitűnő szakemberek. Nyugdíjba vonulása után is rendszeresen biztosított lehetőséget konzultációkra, témavezetést vállalt, valamint felkészítést felvételire. Megbízással továbbra is végezte restaurátori feladatait a Keresztény Múzeumban. Tervszerűen hozta rendbe a kiállításra szánt képeket, és külső, főként templomokból érkező megbízásokat is vállalt.
Az esztergomi Keresztény Múzeumban eltöltött több mint fél évszázad alatt korszerű restaurálási munkájának köszönhetően a képanyag egységessé és rendezetté vált, a festmények ma kiváló állapotban vannak. Varga Dezső munkája hiteles mind történeti, mind esztétikai szempontból, technikai megoldásai kiválóak.
Pályája során több díjat is kapott. 1978-ban és 1983-ban miniszteri elismerésben részesült. 1980-ban a garamszentbenedeki úrkoporsó restaurálását nívódíjjal ismerték el. 1988-ban Munkácsy Mihály-díjat, majd 2000-ben Pro Urbe Esztergom díjat kapott. 2006-ban neki ítélték az M. S. mester-díjat. Az egyik legkedvesebb elismerésnek a Boldog Özséb-díjat tartja, amelyet a város önkormányzata Esztergom hitéletéért végzett munkájáért ítélt neki 2007-ben. Egyfelől a helyi református közösség elismert, tevékeny tagja volt, másfelől a legnagyobb hazai katolikus gyűjtemény munkatársa. Magas színvonalú oktatómunkáját 2008-ban professor emeritus címmel ismerte el a Képzőművészeti Egyetem.
Szorgalmas és alázatos művészi munkájáról Magyarország szinte minden egyházmegyéjében oltárképek, falfestmények és szobrok tanúskodnak.
Kedves, barátságos személyisége munkatársai számára is őszinte, nyugodt légkört teremtett minden munkahelyén. Bátran megvallott, imádságban megélt, mély vallásossága, az ökumené erejébe vetett hite átsegítette a viharos történelmi időkben megtapasztalt nehézségeken, és minden bizonnyal segíti most is, kilencvenévesen, a visszatérő betegségek okozta megpróbáltatások elviselésében.

Keresztútrombolás Kínában

Keresztútrombolás Kínában

Június 5-én azonban a helyi hatóságok eltávolították a kegyhelyhez tartozó keresztút Krisztus-képeit, miután néhány héttel korábban felszólították Joseph Csang Jin-lint, Vejhuj (Anjang megye) püspökét a keresztút felszámolására. Döntésüket nem indokolták meg.
A keresztutat keddről szerdára virradó éjjel rombolták le, mondta Csang püspök, amikor „markológépek és kisteherautók érkeztek a környékre az éj leple alatt, mert a hatóságok attól tartottak, hogy nappal túl sok keresztény tartózkodik a templom környékén” – olvasható az UCA News ázsiai katolikus hírportálon.
Helyi szerzetesnővérek videofelvételeket és fényképeket készítettek a rombolásról, és különböző chatcsoportokban megosztották ezeket, így örökítve meg a vandalizmust. Egy szerzetesrend információi szerint a kommunista párt ezzel példát akart statuálni, kifejezve, hogy a kormány „eltűri a katolicizmus létezését, de fejlődni nem engedi”.
A Tiencsiacsing községben található Kármelhegyi Miasszonyunk-kegyhely Honan tartomány egyetlen zarándokhelye. Stefano Scarella püspök (Külmissziók Pápai Intézete) kezdeményezésére jött létre, aki 1884-től haláláig, 1902-ig Észak-Honan apostoli helynöke volt. Scarella a kegyhelyet Szűz Máriának ajánlotta, hálából, amiért megoltalmazta a misszionáriusokat a bokszerlázadás idején.
A kegyhely július 16-án tartja éves ünnepét, amire korábban zarándokok ezrei érkeztek a közeli Hopej és Sanhszi tartományokból. 1987-ben azonban a kormány betiltotta a nagyobb zarándoklatokat, és a zarándokok számát háromszázban maximálta.
Annak ellenére, hogy a kegyhely régóta szerves része a tartomány életének, a mostani vandalizmus után bizonytalanná vált a jövője.
A Kármelhegyi Miasszonyunk-kegyhely megrongálása a vallásszabadság elleni támadások sorába illeszkedik. Tavaly ősszel ugyanebben a tartományban egy protestáns templomot bontottak le, februárban pedig Honan városai­ban betiltották a vallásos anyagok terjesztését.
A kormányzat eltávolíttatta a kereszteket is a katolikus templomokról Honan tartományban, ahol egy 2009-es felmérés szerint valószínűleg Kína második legnagyobb keresztény közössége él, mint­egy 2,4 millió fő. Szintén itt történt, hogy az állam átvette, majd minden indok nélkül bezárta az Egyház által működtetett óvodákat, egy püspök sírját pedig megszentségtelenítették.
Március óta, amikor Vang Kuo-seng lett a kommunista párt főtitkára Honanban, a tartomány tíz egyházmegyéjéből nyolcat komoly szankciókkal sújtanak.
Korábban a Csöcsiang tartományban élő keresztény közösséget szintén támadások érték a helyi kormányzat részéről. Templomok lerombolásáról és keresztek eltávolításáról érkeztek hírek Senhszi tartományból és a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területről is.
A vallásszabadságért küzdő amerikai kormányzati bizottság 2018 áprilisában közzétett jelentése „különösen aggasztónak” minősíti a kínai helyzetet. Ezt a megjelölést azok a külföldi kormányzatok kapják meg, amelyek előmozdítják vagy tolerálják a vallásszabadság „szisztematikus, folyamatos és példátlan” megsértését.
Áprilisban a kínai kormányzat egyik vallási ügyekkel foglalkozó tisztségviselője kijelentette, hogy a kormánynak a püspökök kinevezésébe való beavatkozása nem nevezhető a vallásszabadság megsértésének, hiszen Kínában a vallásokat „át kell alakítani a szocialista társadalom igényeinek megfelelően”.
Hszi Csin-ping államfő, aki a parlament márciusi döntése nyomán akár élete végéig betöltheti az elnöki hivatalt, a vallások tekintetében nagyobb állami felügyeletet és kevesebb külföldi befolyást sürgetett. Február elsején új szabályozás lépett életbe Kínában, melynek értelmében a ti­zen­nyolc év alattiak egyetlen egyházi épületbe sem léphetnek be törvényesen.
Az év elején olyan hírek is szárnyra kaptak, melyek szerint a Szentszék a püspökök kinevezésével kapcsolatban nagyon közel volt a kínai kormánnyal való megállapodáshoz.
Az Egyház Kínában két részre szakadva él: egyrészt létezik a földalatti katolikus egyház, másrészt pedig a hivatalosan elismert Kínai Katolikus Hazafias Szövetség. Minden Peking által elismert püspök tagja kell hogy legyen ennek a közösségnek, amely a Kínai Kommunista Párt közvetlen felügyelete alatt áll.

Fordította: Koszoru Péter
Forrás: Catholic News Agency