Segítő kézzel, az örömhír szavával
Fotó: Lambert Attila

 

Tartottam tőle és kétségeim voltak, most pedig azon gondolkodom, hogy jövőre folytatni kell ezt a programot – értékelte búcsúzóul Tornyai Gábor atya a Katolikus Társadalmi Napok (Kattárs) idei rendezvényét. Éppen véget ért a szentmise, elnéptelenedett a Városház tér, az emberek elsiettek a vasárnapi ebédre. Szép három napon vagyunk túl. Szeptember első hétvégéjének péntek délutánján kezdődött az Egyház és a társadalom párbeszédét előmozdító programsorozat, Székesfehérváron.
Ez a pezsgő életű város ezúttal is vonzó arcát mutatta, s minket, vendégeket arról győzött meg, hogy jó lehet itt élni. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Székesfehérvári Egyházmegye közös munkájával megvalósult idei Kattárs emlékezetes élmény marad.
A pénteki érkezésünkkor fúvószene fogadott bennünket, a Magyar Honvédség Központi Zenekara indulókat játszott. Sokan megálltak a téren azok közül is, akik részt vettek a rendezvényt megnyitó szentmisén. Az ünnepi szertartáson Udvardy György pécsi megyéspüspök a konferencia mottójához – Van célunk! Van jövőnk! – kapcsolódva arról beszélt, hogy reménységünk az üdvösségre szól, e remény pedig a jövő felé irányítja a figyelmünket. Gyakran félünk attól, hogy mit hoz a holnap, megfeledkezve arról, hogy újjáteremtő és szabadságot adó ajándékával Isten benne van az ember jövőjében – mondta a mise főcelebránsa.
A sétálóutca két oldalán már álltak a Székesfehérvári Egyházmegye társadalmi szolgálatát ellátó intézményeket bemutató sátrak. A Kattárs belakta a történelmi belvárosnak ezt a központi részét, a ciszterciek templomától egészen a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házig.
A palotákkal és rezidenciákkal szegélyezett Fő utca, a Városház tér, valamint az itt található intézmények – a polgármesteri hivatal, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum, valamint a katolikus egyesületek számára 1903-ban épült Szent István Ház – adott otthont annak a csaknem száz eseménynek, amellyel az egyházmegye erre a háromnapos találkozóra készült.
Sokszínű volt a kínálat: a fesztivál programjában főszerepet kaptak a nagy műfaji változatosságot mutató énekes-zenés és színpadi produkciók. Bemutatkoztak az egyházmegye szociális szolgálatát végző szervezetek, az oktatás-nevelés intézményei, a cserkészet. A résztvevők megkóstolhatták „a püspök sörét”, és alkalmuk nyílt arra is, hogy elbeszélgessenek a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítésén dolgozó munkatársakkal. Az egyházmegyei múzeumban Barokk mennyország címmel megtekinthették a Szent István-székesegyház kincseiből rendezett tárlatot, valamint az imádság témáját feldolgozó, Föld és ég között című kiállítást.
A Kattárs megszólította a gyerekeket és az ifjúságot is. A ciszterci gimnázium iskolarádiót készítő diákjai beszélgetést vezettek a Székesfehérvári Egyházmegye ifjúságának életéről. A ciszterci templomban fiatalok számára tartottak szentségimádást a Magyarok Nagyasszonya Antióchia közösség vezetésével. A résztvevők figyelemmel kísérhették két konferencia előadásait és pódiumbeszélgetéseit is, melyeken sok egyéb mellett a teremtésvédelemről, az imádságról, a misszió lehetőségéről, a fogyatékossággal élőkért végzett szolgálatról, a segítségnyújtás jövőjéről, a függőségekről és a Katolikus Karitász határon túli segítőmunkájáról is szó esett.
A Magyar Katolikus Rádió kitelepült a Városház térre. Szombaton reggel, amikor a város még csak ébredezett, a rádió munkatársai már mikrofonjuk elé ültették Hajdu Ferenc székesfehérvári helynök atyát és Kótai Róbert tábori lelkészt. Nem volt könnyű dolguk: olyan kérdéseket kellett feltenniük, a riportalanyoknak pedig olyan válaszokat adniuk, hogy az emberek megálljanak, és odafigyeljenek a beszélgetésre. A belvárosban ezen a napon tartották a hagyományos lecsófőző vigasságot is, de amint a rádióban a felek egyre inkább belemelegedtek a beszélgetésbe, és az izgalmas kérdésekre egyre mélyebb válaszok érkeztek, mind többen álltak meg, és hallgatták a párbeszédet. Ezt az első beszélgetést még néhány további követte, és mind­egyik nagyszámú érdeklődőt vonzott. A témák között terítékre került a sport és a város színházi élete is.
Mit tudunk és mit akarunk tenni a társadalom életének szolgálatában? – ez volt a Kattárs hagyományos ünnepi konferenciájának központi kérdése. A résztvevőket a székesfehérvári polgármesteri hivatal történelmi múltunkat megidéző dísztermébe hívták a szervezők. Üzenetértékű volt a helyszínválasztás – az Egyház és a városvezetés közötti harmonikus együttműködésről tanúskodott.
A tanácskozáson Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke Ferenc pápát idézve – a Lélek az, ami jobbá, boldogabbá, szebbé tudja tenni a világot – közös felelősségünkre figyelmeztetett. „Nekünk kell közel mennünk a világhoz, megkeresnünk az embert. Elsősorban rajtunk múlik, milyen lesz az életünk. Felelősek vagyunk a jövőnkért” – mondta. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára a megyés főpásztorhoz csatlakozva amellett érvelt, hogy csak akkor lesz valódi hatásunk a felnövekvő nemzedékre, ha megfelelően képzettek és hitelesek vagyunk, s ha a kereszténységünk a mindennapokban is megmutatkozik. Lukácsi Zoltán győr-szigeti plébános, a győri Hittudományi Főiskola júniusban leköszönt rektora a kultúra, Frenyó Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa pedig a politika oldaláról közelített az alapkérdéshez, amely a kultúra nyelvén így fogalmazható meg: Miként érhető el a kultúra és a kultusz újbóli egymásra találása, amely az embert Istenhez tudja emelni? Ugyanez a dilemma a politika nyelvén így szólt: Miképpen tud az Egyház hozzájárulni egy kívánatos társadalmi rend megvalósításához?
Mindkét előadó súlyos látleletet adott korunk helyzetéről. Lukácsi Zoltán szerint a kultúra, amelynek lényegéhez tartozik a természetfelettivel való foglalkozás, elveszítette kapcsolatát a gyökerével, amelyből táplálkozva kimagaslóan fejlett civilizációt hozott létre. Az előadó feladatként fogalmazta meg, hogy vissza kell állítanunk a szó becsületét, a logosz helyes értelmezését, és mélyítenünk kell lexikális tudásunkat. Szükségünk van a közös ismeretekre, amelyek összekötnek bennünket, s amelyek hiányában széthullunk, erőtlenné válunk, elveszítjük az önazonosságunkat. Meg kell értenünk, hogy a helyes gondolkodáshoz és a helyes élethez elengedhetetlenek a könyvek. Az igazi kultúrának át kell szőnie a hétköznapokra épülő egész életünket, hogy felemelje és kinyissa az örökkévalóságra.
Frenyó Zoltán párhuzamot vont a századforduló és a ma Magyarországa között, s a Prohászka Ottokár-i utat jelölte meg követendőként. Lelki és erkölcsi újjászületésre van szükség, a világ tudatos alakítására, a vallás és az erkölcs összetartozására, és ennek érvényesítésére a mindennapokban – fogalmazott.
A konferencia gondolatait folytatta a vasárnapi záró szentmisén elhangzott szentbeszédében Erdő Péter bíboros, prímás is. Nagy tömeg gyűlt össze ünnepelni és hálát adni a Városház téren álló nagyszínpadon elhelyezett oltár előtt. Erdő Péter a megújulás útjáról beszélt. Új és új kihívások közepette az evangélium és az Egyház tanításának fényében kell keresnünk a keresztény válaszokat korunk kérdéseire, kreatív, alkotó módon. Az életünkért felelősséget vállalva, az itt és mostban Isten akaratát felismerve és követve, nem feledkezve meg arról, hogy működésünk révén maga az evangélium keres utat az emberek szívéhez. A napi evangéliumból – a siket ember meggyógyításának történetéből – kiindulva a főpásztor arra hívta fel a figyelmet, hogy keresztényként meg kell hallanunk, mi fáj az embereknek, s törekednünk kell arra, hogy egymás barátai legyünk, segítsünk másoknak, és keresztény közösségként összetartsunk a hétköznapi élet ezernyi helyzetében. Jézus útja az evangelizációban a szegények és a betegek felé fordulás. „De nem szabad elvesznünk ebben. Jézus is többet akart adni, mint a gyógyulás vagy a jóllakás. Akinek megnyílik a füle erre a tanításra, annak jó sora lesz. Nem csak a hétköznapi gondjaira kap enyhülést, nem csak a hangulata javul ettől, hanem kapcsolatba léphet Istennel, s a sorsa így örökre biztonságba kerülhet.”
Erdő Péter bíboros így kapcsolódott a Kattárs mottójához: Azt hirdetjük az emberiségnek, hogy van célunk, van jövőnk. Ez a jövő túlmutat az e világi történelmen. Krisztus feltámadt, és ezzel utat nyitott számunkra a feltámadásra és az örök életre. Ez az a jó hír, ez az a jövőkép, amelynek társadalomalakító ereje van. „Adja Isten, hogy segítő kezünk és az evangéliumot hirdető szavunk egyforma távolságra érjen el!” – zárta beszédét a főpásztor.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..