Embertárs

„Nem hagy nyugodni az én Krisztusom”

„Nem hagy nyugodni az én Krisztusom”

Fotó: Merényi Zita

 

Ha egy hívő, de bizonyos szempontból mégiscsak földi dimenziókban gondolkodó katolikus elképzeli a mennyországot, az valószínűleg nagyon hasonlíthat a Mátraverebély-szentkúti Nemzeti Kegyhelyen tartott Jézus Szíve-zarándoklathoz. A élénk zöldbe öltözött, dús lombú, magas fák között az oltár, a háttérben az evangéliumi eseményeket ábrázoló boltíves mozaikok, kétoldalt a bizánci stílusban épült hagymakupola, csúcsán a kereszttel… Gyönyörű környezet ez, ahol csodálatos Mária-énekek és Jézust dicsőítő dallamok hangzanak el a zarándoklat alkalmával.
Köszöntőjében Radnainé Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója a 84. zsoltárt idézte: „Boldog az az ember, akinek ereje benne gyökerezik, és akinek szíve zarándokútra készül.” Kifejtette, a gyalogos zarándok útját járva lassanként hangolódik rá céljára, az út fáradalmai készítik fel erre. A szent hely és a környező dombok szépsége megkönnyítik az imát, az Istenhez fordulást.
Mai, rohanó világunkban egyre ritkábban tudunk időt szakítani erre. Ráadásul a szeretetszolgálat otthonaiban élők többsége számára nehéz már a közlekedés. És mégis itt vannak, ha busszal, autóval, kerekesszékkel is, de eljönnek – fogalmazott a főigazgató asszony, kifejezve örömét, hogy a Katolikus Szeretetszolgálat dolgozói és ellátottjai – összesen kétszázhatvanan – a mai napon, Jézus Szíve ünnepén együtt imádkozhatnak és közösen adhatnak hálát mindazért a kegyelemért, amit Istentől kapnak.
Az ünnepi szentmisét Böcskei László nagyváradi megyéspüspök mutatta be a nemzeti kegyhely ferences szerzetes papjainak konceleb­rá­lásával. Szentbeszédét János evangéliumának két részére – Jézus a kereszten egymásra bízza anyját és Jánost; az egyik katona lándzsájával megnyitja Jézus oldalát (19,25–27; 31–34) – építette fel a főpásztor. Kifejtette, a nagypénteki tragédia e jelenete bemutatja az események gyors lezajlását, de ezen túlmenően az Úrjézus mindenkire kiterjedő szeretetét, figyelmét is. Ebben a történetben valamennyi szereplőnek, mozzanatnak fontos mondanivalója van, ahogyan Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájában is minden gesztus, testtartás, szín, az arcok, a formák és az árnyalatok is üzenetértékűek – megszólítják azt, aki a jelenetet szemléli, így még a kívülálló is az esemény részesének érezheti magát.
Böcskei püspök leszögezte: Jézus utolsó rendelkezésének megörökítése nem csupán tudósítás, nem is a gyermeki gesztus bemutatása a fájdalmas édesanya felé, hanem küldetése lényegének érzékeltetése. Ez pedig nem más, mint Isten szeretet­megnyil­vánulása, vagyis az, hogy soha nem hagyja magára az embert. Elébe siet, megkeresi, az ő nyelvén szól hozzá, hogy feloldja azt a sok-sok félelmet, ami könnyen a kilátástalanságba taszíthatja az embert.
Ez a mostani zarándoklat is Jézus keresztjének közelébe hív bennünket ezen a szép helyen, Mária közelségében, Jézus Szent Szívének ünnepén. Homíliájának befejező részében a szónok ismét szóba hozta Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját, hogy összefoglalja Jézus Szentséges Szívének üzenetét. Várhelyi Ilona irodalom- és művelődéstörténészt idézte, aki Bibliával Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt című kötetében a következőket írta: „Mit üzen Munkácsy az ő művével? Biztos azt, hogy először az embert szerette meg az Istenben, de ugyanakkor felfedezte az Istent is az emberben. Mert aki vásznain olyan részvéttel tudott ábrázolni, az a Jézus lelkébe is belevéste magát. Ezért mondhatta Munkácsy, miután megalkotta művét: »Nem hagy nyugodni az én Krisztusom«. És ennyi elég is üzenetnek.”
A ferencesek ebéddel vendégelték meg a szentmisét követően a zarándokokat. A zarándoklat litániával, a kegytárgyak megáldásával és a résztvevők elbúcsúztatásával ért véget.
Az eseményen köszöntötték a legidősebb zarándokot, a százéves Vilma nénit. A szellemileg teljesen friss és a korához képest fizikailag is jó állapotban lévő néni elmondta, régóta özvegyként él, korábban a férje és ő is pedagógusok voltak. Két gyermeket neveltek fel, de a fia néhány évvel ezelőtt meghalt. Hét unokája van. Az évenkénti szentkúti zarándoklatok rendkívül fontosak számára, különösen az utóbbi időben, amikor a családjában felütötte a fejét az anyagiak miatti ellenségeskedés. A zarándoklatokon is kéri az Urat és Mária közbenjárását, hogy térjen vissza körükbe a békesség, és ő se haragudjon senkire. Vilma néni azt is elmesélte, hogy a lányának három saját gyermeke van, de a férjével örökbe fogadtak még másik három gyermeket. Az egyikük római katolikus pap lett.

Pro Ecclesia Hungariae díjat adományoztak Németh Emma szociális testvérnek

Pro Ecclesia Hungariae díjat adományoztak Németh Emma szociális testvérnek

Fotó: Merényi Zita

 

A főpásztor a díjazottat köszöntve elmondta: Emma testvér sok-sok évtizeden keresztül szolgálta a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát. Olyan munkatárs, aki soha nem a munkaidőt nézi, hanem a feladatra koncentrál. Mivel a konferenciánál végzett munkáját nemsokára befejezi, ezért szeretnék „emberi módon” megköszönni mindazt, amit tett, rábízva a többit, a lényegeset a Jóistenre. A díjat átvéve Németh Emma megköszönte a bizalmat, amelyet a püspöki konferenciától kapott. „Mindig igyekeztem azt tenni, ami a kötelességem.” Mint elmondta: közösségük, a Szociális Testvérek Társasága számára nagyon fontos a Szentlélek Úristen tisztelete, kifejezik ezt imáikkal, énekeikkel. Sokszor tapasztalta, hogy egy-egy kérdés megoldása a kápolnából kilépve már nem tűnt olyan nehéznek.

* * *

Németh Emma 1956-ban született Sárváron. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem ipari tervező-elemző szakán közgazdász képesítést kapott, majd posztgraduális képzésben szervezést, vezetést, ellenőrzést tanult. Másoddiplomáját szakközgazdász szakon szerezte, és 1985-ben közgazdaságtanból doktorált.
1983. október 25-én jelentkezett az illegalitásban működő Szociális Testvérek Társaságába, 1984 pünkösdjén kezdte meg a noviciátust. Első fogadalmát 1988 pünkösdjén tette, jelmondatául a következőt választotta: „Színed előtt, Uram, mind­örökké!” 1991-ben tett örökfogadalmat.
1982-től az APEH Vas Megyei Igazgatóságának (Adóhivatal) főrevizori, majd 1991-től a Vas Megyei Kárrendezési Hivatal hivatalvezető-helyettesi feladatait látta el. 1990 és 1994 között Szombathely Város Önkormányzatának képviselője, illetve a pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke, emellett a szombathelyi POTE Egészségügyi Főiskola adjunktusa volt. 1996-tól egy évig közgazdaságtant tanított a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán. 1995-től a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának számvevője, majd 1998-tól gazdasági főtanácsadója és felsőoktatási referense volt. A Magyar Katolikus Rádió felügyelőbizottságának tagja, valamint az MKPK Caritas in Veritate Bizottsága tanácsadó testületének tagja. 1997-ben a Szociális Testvérek Tár­saságának káptalani küldötte, amely pozíciót még háromszor – 2003-ban, 2009-ben és 2015-ben – láthatta el. 2000-től a társaság gazdasági bizottságának tagja. 2004 és 2012 között a Szociális Testvérek Társaságának kerületi (tartományi) tanácstagja, majd 2012-től kerületi elöljáró-helyettese. Salkaházi Sára boldoggá­ava­tási ügyének vice­posz­tulátora, valamint a Salkaházi Sára Alapítvány kuratóriumának képviselője.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának gazdasági főtanácsadójaként szenvedélyes buzgósággal és vitathatatlan szakértelemmel segíti az egyházak, a szerzetesrendek, az egyházi intézmények munkáját. A püspöki konferencia megbízásából számos jogszabálytervezet véleményezését végezte. Szaktudását, képességeit a bonyolultabb kérdések áttekintésében, az egyház­-finanszí­rozással kap­csolatos munkákban is kamatoztatja, részvétele meghatározó az egyházi szociális és köznevelési intézmények egyenlegrendezésével kapcsolatos kormányzati egyeztetéseken. Oktatói tevékenysége mellett szakértőként dolgozott a szentszéki–magyar vegyes bizottságban, valamint az egyházi oktatás finanszírozási rendszerének kimunkálásában is. Intuíció, szakmai tudás, igaz­ságérzet, nyíltság, gyakorlati érzék és humorérzék kísérik egyházi és civil (társadalmi) kapcsolatait. Az Úristen szeretete mellett magáénak érzi az Isten által teremtett világ szeretetét, a Szentlélekre való nyitottságot, a társadalom és a közjó megvalósításában „itt és most” történő részvétel felelősségét.

B. B.
Forrás: MKPK Sajtószolgálat

„Igyekeztem az Egyház szívében lenni”

„Igyekeztem az Egyház szívében lenni”

Fotó: Merényi Zita

 

Mesélne arról az útról, ami a Szociális Testvérek Társaságába vezette?

– Bár édesanyám nagynénje irgalmas nővér volt, sokáig eszembe sem jutott, hogy valamikor szerzetes leszek. Arra készültem, hogy férjhez megyek, és lesz egy futballcsapatnyi gyerekem. Már egyetemistaként is jártam különféle kisközösségekbe. Szombathelyen dolgoztam, amikor felkeresett egy volt évfolyamtársam, ő hívott meg egy budapesti imaközösségbe, a Krisztus király-kápolnába. Csak annyit mondott, hogy egy Ágnes nevű lány (Sztrilich Ágnes) vezeti. Felkerestem őket, és ahogy beléptem közéjük, rögtön láttam, hogy ez egy szerzetesközösség. Otthon éreztem magam közöttük, nagyon megfogott az a légkör, ami ott fogadott. Már több mint egy éve jártam közéjük, amikor azon kezdtem gondolkodni, vajon engem is erre hív-e az Úristen.
Ebben az időben történt a családomban egy esemény, ami miatt sokat imádkoztam. Ennek során jutottam arra, hogy én is odaadhatnám az életemet Istennek.
Egyetemista koromban a lelkivezetőm azt mondta, ha nem tudunk imádkozni, írjunk levelet az Úristennek. Én is írtam egyet, s ebben már megfogalmaztam ezt a vágyamat. Csodák csodájára több évvel később, amikor mindezeken gondolkodtam, a kezembe akadt ez a levél. Ettől kezdve, az első kimondott kis igen után egyenes út vezetett a szerzetesi élethez.

Egy olyan közösséghez csatlakozott, amely a nyolcvanas években csak illegálisan működhetett…

– Valóban, de a kommunista időszakban minden közösség illegálisan működött. Én több csoportban is megfordultam, emiatt a rendőrség még a munkahelyemre is eljött. Megkérdezték, miként tudom összeegyeztetni a KISZ-tagságot a vallásos tevékenységgel. Elmondtam nekik, hogy én soha nem léptem be a KISZ-be, a megkérdezésem nélkül vettek fel, de igazuk van, úgyhogy most ki is fogok lépni. Tudtam, hogy figyelik azokat, akik misére járnak, még 1988–89 körül is lehallgattak minket. Nemcsak a társaságot, hanem a Blanc­kens­tein Miklós által létrehozott Katolikus Koordinációs Tanácsot is.
Ebben az időszakban Kardos Klára naplóját olvastuk, vagyis felkészültünk arra, hogy a hitünk megvallásának lehetnek következményei. Voltam egy bulányista karizmatikus közösségben is, ahol sajnos ebben az időben oly mértékben szembeszálltak a hierarchiával, hogy már a szentségeket is megkérdőjelezték. Ez elég nagy problémát okozott nekem, mert hozzám az egyházias szemlélet állt közel. Akkor, amikor döntésre jutottam, a szentmisén éppen az efezusi levelet olvasták: „Az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus” (Ef 2,20). Mindig igyekeztem egészen az Egyház szívében lenni.

Tanulmányait tekintve miért a közgazdaságtanra esett a választása?

– Mivel úgy tűnt, hogy nem lesz lehetőségem egyetemre járni, az általános iskola után közgazdasági iskolába jártam, azért, hogy legyen szakmám. Persze nem csak ebből következett, hogy végül a közgazdasági egyetemre jelentkeztem. Nagyon fontos számomra az igazság, mindig a közjó és az igazságosság ügyét szerettem volna segíteni. Ebben az időben a közösség küldetése az volt, hogy oda is vigyük el Jézus Krisztus hitét és az Egyház tanítását, ahova más nem tudja.

Nem volt nehéz összeegyeztetni a közgazdaság művelését a szociális testvérek küldetésével?

– Nekünk még marxista közgazdaságtant tanítottak, ám később hozzájutottunk más gondolkodók munkáihoz is. A közgazdaságtannak két ága van: az egyik utólag írja le a folyamatokat, a másik pedig megpróbál prognosztizálni. Az utóbbiról Paul Samuelson amerikai közgazdász azt mondta, hogy ez mindig politikai döntés kérdése. Nem lehet azt állítani, hogy az 5 százalékos munkanélküliség vagy a 1,5 százalékos infláció az ideális. Ha pedig ez politikai döntéstől függ, akkor nem független az erkölcstől. A Lélek Szava című lapunkban is írtam arról, hogy a közgazdaság vagy a közjó a lehető legtöbb ember javát fejezi ki. Ha pedig így van, akkor ez egyáltalán nem áll messze attól, amit a Katolikus Egyház is képvisel.

Több mint húsz évig dolgozott a püspöki konferencia gazdasági szakértőjeként. Mire emlékezik vissza a legszívesebben?

– Nagyon sokféle módon lehet segíteni az embereken. Slachta Margit, a Szociális Testvérek Társasága alapítója egy piramishoz hasonlította ezt, amelynek az alsó részén megtalálható mindenfajta karitatív tevékenység. Felül azonban az államélet van. Ő a megelőzésre helyezte a hangsúlyt, ami azt jelenti, hogy a karitász minden erőfeszítése sem képes letörölni azokat a könnyeket, amelyeket az államigazgatás egyetlen apró, jó döntésével meg ne lehetett volna előzni.
Hálás vagyok azért, hogy sok olyan jogszabály kidolgozásában vehettem részt, ami a későbbiekben megteremtette a kereteket az egyházi intézmények működéséhez, akár a szociális, egészségügyi, akár az oktatási intézményekről, akár közvetlenül az Egyházról van szó. Természetesen nem értek mindenhez, de a munkám során gyakran kerestem meg azokat, akik az adott terület legkiválóbb szakértői voltak. Így mód nyílt annak a megvizsgálására, hogy mely intézkedések felelnek meg a katolikus erkölcsnek, és melyek nem. Mindig sikerült olyan tervezetet előkészíteni, amelyekben a Katolikus Egyház hangja is megfogalmazódott.

Ön volt Salkaházi Sára boldoggá­avatási ügyének viceposz­tulá­to­ra…

– Először Szőke János szalézi szerzetes számára kellett előkészítenem az anyagokat, majd a Szociális Testvérek Társasága részéről nekem kellett segítenem Ruppert József piarista szerzetest, a boldog­gá­avatási ügy posztulátorát Sára testvér boldoggáavatási eljárásában. Így nagyon sok mindent megtudtam Sára testvér életéről, azokról a csodákról, amelyeket a testvérek megélhettek mellette. Át kellett tanulmányoznom a tanúvallomásokat, a korabeli sajtóanyagot, a nyilas per részleteit, és alaposan megismertem a naplóit.
Sokat jelentett számomra Sára testvér szenvedélyessége. Ő úgy látta, hogy akkor is vidámnak kell lennünk, ha megpróbáltatások érnek bennünket. Fontos volt számára az aszkézis, ez is példamutató lehet a mai ember számára.

Mi a titka annak a munkabírásnak, amely Önt jellemzi?

– Szenvedélyesen érdekel az igazság, és szeretem a nyíltságot. Amire rálátok, azt több oldalról is igyekszem megvizsgálni. Mindig arra törekedtem, hogy a lehető legjobban segítsem a döntéshozók munkáját.

Én csak tanulóvezető vagyok

Én csak tanulóvezető vagyok

Fotó: Lambert Attila

 

A megjelenteket Kuzmányi István, a Magyar Kurír főszerkesztője köszöntötte. Mint elmondta, a nemrég megtartott lengyelországi lednicai ifjúsági találkozón minden fiatal kapott egy tükröt. A résztvevők először nem értették, hogy miért, ám aztán látták, hogy a tükrökbe Jézus arca van belegravírozva. Elsőre talán úgy tűnik, hogy ez a könyv Varga László püspökről mesél majd, ám elolvasva kiderül, hogy sokkal többet ad: lehetőséget nyújt számunkra, hogy rajta keresztül Istenhez jussunk közelebb.
A kötetről Versegi Beáta nővér osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. „Ha a kezembe veszek egy könyvet, szeretem tudni, hogy mire számíthatok. A fejezetek címéből nem látszott rögtön, hogy honnan hová fogunk eljutni. A kötetet fellapozva először úgy tűnik, hogy két ember beszélgetésébe csöppenünk bele. A kérdéseknek súlyuk van, hiszen a beszélgetőpartner érezhetően tapasztalt ember. Hittel kérdez, ugyanakkor megjelennek benne a kereső ember felvetései is. Aki pedig válaszol, olyasvalaki, akinek egyszer »a bőre alá bújt Isten«. Laci atya beszél istenkereséséről, hitéről, küzdelmeiről. Ugyanakkor semmit sem akar eladni nekem, nincs benne semmi propagandaízű felvetés.”
A könyvet továbbolvasva Versegi Beáta számára kiderült, hogy a beszélgetőtársak egy úton járnak, méghozzá egy „emmauszi úton”, nekünk pedig lehetőségünk van arra, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Vagyis a kötetet lapozgatva sok mély felismeréshez juthatunk. Az első a kapcsolat fontossága, amely a jelenlétből fakad. Őszintének kell lennünk önmagunkhoz minden élethelyzetben, még akkor is, ha sokszor úgy tűnik, hogy ezzel provokáljuk Istent. Ha képesek vagyunk megtenni ezt, akkor ő biztosan válaszolni fog nekünk.
Az életút kibontakozása során világossá válik, hogy Isten az egész embert szólítja meg. A kötetben mindvégig érzékelhető a szent és a hétköznapi valóság egysége. Az egyik oldalon ezt olvashatjuk: „Isten mindig itt van közöttünk, és állandóan szembesülnöm kell egy nálam sokkal nagyobb szeretettel, ami soha nem aláz meg, hanem mindig felemel. Az igazságot ki kell mondanom, de nem mindegy, hogyan. Be kell látnom, hogy soha nem vagyok kész, folyamatosan növekednem kell a szeretetben, és állandóan szembesülnöm azzal, hogy hol tartok. A szívem, a gondolataim, az érzéseim világosan megmutatják ezt.” A szív, a gondolatok és az érzések jelzik, hogy hol tartunk a szeretetben. Ezt mindegyikünk megtanulhatja.
A szentmiséről is gyakran tesz említést a könyv: „Ez nem fegyverszünet, nem meditációs kurzus, nem is kompromisszum a világ hatalmasságai között, hanem az áldozatból megszületett béke. Valaki most is, ezen a misén is áldozattá vált szeretetből, és odaadta magát nekem. Valódi és tartós béke csak akkor lesz, ha mi magunk is hajlandóak vagyunk szeretetáldozattá válni másokért.” Ez az egység, a lelkület, a megélt tapasztalat és a szentmisében ünnepelt valóság egysége rajzolódik ki a kötetből. „Beáta nővér említette, hogy a »tutit« kereste a könyvben. Én magam úgy érzem, hogy egyetlen alap van, amit a hitvallásban megvallunk. Ugyanakkor az is igaz, hogy sok mindenben nem mondhatjuk meg a biztosat. Laci atya sem így állt hozzá, vagyis nem mondta meg az élet titkos receptjét” – fogalmazott a kötet társszerzője, Bodnár Dániel. Sokan talán úgy érzik, hogy birtokában vannak a teljes igazságnak. Isten azonban nem így működik, mindenkit a maga útján vezet. „Laci atya ugyan­akkor képes arra, hogy minden rábeszélés nélkül legyen meggyőző.”
„Egy tanulóvezető hogy tudná megmondani, mi a »tuti«? Én pedig úgy érzem, hogy életem végéig az leszek, hiszen ha nem ülök le a Mester lábaihoz, az a veszély fenyeget, hogy én leszek a mester, akkor pedig baj lesz” – csatlakozott a beszélgetéshez Varga László kaposvári megyéspüspök. „A Szentlélek kíváncsi rám, kíváncsi arra, hogy ki vagyok.” Varga László arról is beszélt, hogy a Szentháromsággal való kapcsolat élete legszebb – máig tartó – élménye. A legtöbbet azoktól tanulta, akik tanácsért fordultak hozzá, akiknek a lelkivezetője lehetett. Az első lelkigyakorlatot sorkatonaként tartotta. Azért, mert egy társa azt mondta, hogy neki ez a hivatása. Hat embernek beszélt a boldogságról. „Talán nem mondtam rossz dolgokat, mert nem mentek el. Úgy érzem, hogy a Jóisten egy forrás elé helyezett, az Oltáriszentség elé, és aki szeretné, annak adok ebből az »élő vízből«. Egyszer a központi szemináriumban tartottam lelkigyakorlatot. Utána odajött valaki, aki azt mondta: »A professzorok hat éve nyomják a gázt, te most idejöttél, és a hit kuplungját ráengedted a járó motorra«. Nem akarok senkire semmit ráerőltetni, én csak a hit gyakorlati oldalát szeretném megmutatni” – zárta gondolatait Varga László püspök.

A bőrünk alá bújt Isten – Varga László kaposvári megyéspüspökkel beszélget Bodnár Dániel című kötet megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 9–17 óráig; szerdán 10–18 óráig) vagy megrendelhető webáruházunkban (bolt.ujember. hu).

Hittanosok találkozója Tihanyban

Hittanosok találkozója Tihanyban

A szentmisét azért ajánlották fel, hogy a jelen lévő fiatalok megtalálják az életben a hivatásukat, akár papi vagy szerzetesi szolgálatba lépnek, akár a családi élet hivatását adja meg nekik a Jóisten.
Szentbeszédében Mihályi Norbert Jeromos, a Tihanyi Ben­cés Apátság perjele Szent Benedek példáján keresztül arra hívta fel a hittanosok figyelmét, ami a legfontosabb: hogy jobban megismerjék Jézust, és meghallják a hívását.
Márfi Gyula érsek a szentmise végén megáldotta a Szent Benedek-érméket, amelyeket a bencés közösség ajándékozott a gyerekeknek. A találkozón kiosztották a főegyházmegyei hittanverseny díjait. Az érsek Felker Zsolttal, a Veszprémi Főegyházmegye Hitoktatási Bizottságának elnökével együtt adta át az elismerést a győzteseknek.
A főpásztor a verseny témájára utalva felidézte a Szentatyánál tavaly ősszel tett látogatását, melynek során büszkén mondhatta el, hogy Brenner János egyházmegyéjéből származik. Arra kérte Ferenc pápát, hogy a sok pap és szerzetes mellett minél hamarabb sor kerülhessen a litéri munkáslány, Bódi Magdi boldoggá avatására is. Ezt követően a találkozó főszervezője, Barkó Gábor Ágoston bencés szerzetes, a tihanyi plébánia vezetője ismertette a programokat. A nap folyamán a különböző csoportokba osztott gyerekek betekintést nyerhettek a szerzetesek mindennapjaiba. Gyertyaöntés, ismerkedés a gyógynövényekkel, levendulaültetés és -aratás várta őket. Sétára indultak a félszigeten a tihanyi legendák nyomában, és érdekes történeteket hallhattak a bencésekről. Lemehettek abba a szerzetesi kriptába is, amely évente csak kétszer látogatható, és a királyi sírt is megtekinthették. Sor került tömjénezésre, süti­ké­szí­tésre, levendulával és különböző gyógynövényekkel ízesített bencés édességek kóstolására. Focibajnokság is várta a különböző egyházközségekből érkezett csapatokat.
A nap folyamán a tihanyiak mellett győri bencés diákok voltak a szerzetesek segítségére. Márfi Gyula érsek is ellátogatott néhány programra Mihályi Jeromos perjellel. A tartalmas program délután záró­ál­dás­sal ért véget az apátsági templomban.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Elhunyt a világ legidősebb apácája

Elhunyt a világ legidősebb apácája

Fotó: Diocesismalaga.es

 

Victoria de la Cruz 1907. június 24-én született Malagában. Miután letette szerzetesi fogadalmait az adorációs nővérek rendjében, elöljárói Japánba küldték, ahová 1936-ban két hónapos hajóút után érkezett meg. A második világháború alatt a nővéreknek el kellett hagyniuk Tokiót. „Emlékszem azokra a nehéz időkre. Nagyon hideg volt, és kevés volt az élelem, sok megpróbáltatást kellett elviselnünk a háború végéig. Akkor átköltöztünk Jokohamába” – idézte fel a háborús éveket a szerzetesnővér, aki Japánban több iskolát alapított, és egy időben a helyi szerzetesközösségek elöljárója volt. Élete végéig a fiatalokért és a nőkért dolgozott. Tevékenységéért a japán hatóságok is kitüntették. Egy évvel ezelőtt, amikor a 110. születésnapját ünnepelte, a YouTube-on keresztül megismerhette őt a világ. A videó­megosztóra feltöltött felvételen kasztanyettán játszotta a ritmust a népszerű Que viva España! című dalhoz.
Érdemes megjegyezni, hogy a domonkos nővérek krakkói kolostorában él a 110 esztendős Cecylia Maria Roszak nővér, aki 1908. március 25-én született. 1929-ben, az állami kereskedelmi és ipariskola elvégzése után lépett be a Domonkos-rendbe, ahol 1934-ben örökfogadalmat tett.

Forrás: Ekai.pl
Fordította: Koncz Éva

„Örömet viszünk”

„Örömet viszünk”

Fotó: Merényi Zita

 

A kárpátaljai utakon csak zötykölődve, nagyon óvatosan tudunk haladni. Nem azért, mert kátyúsak, hanem mert nagyjából kátyúkból állnak. Közöttük kell megtalálni az út maradékát, ami folyamatos koncentrációt, manőverezést igényel. Ez az állapot számunkra rendkívülinek, nehezen kezelhetőnek tűnik, míg itt, úgy tűnik, mindenki elvan vele, alkalmazkodott hozzá. Sok a félbehagyottnak tűnő építkezés, de a porták többnyire takarosak, a házak előtt vagy mellett elmaradhatatlan a szőlőlugas, a kerítés tövében pedig a pad. Itt-ott kombinálják a kettőt, és a pad fölé futtatták a lugast. Most ugyan, délelőtt lévén, senki sem ül rajtuk, mégis jólesik látnom ezeket a padokat, amelyekre délután és esténként bizonyára kiülnek a lakók nézelődni, beszélgetni. A nyitottság, a közösségi igény, az összetartozás-tudat jeleit látom bennük.
A szélsőségek és a kontrasztok földjén járunk. Noha a természet burjánzóan gazdag, az út mellett nagyon sovány teheneket látok feküdni a fűben. Az egyik elhagyott, hatalmas, romos épület – talán egykori laktanya – mellett pedig egy csupa arany, ikonos feszületet állítottak fel. Nagyszőlősön egy kertitörpebolt utcára kipakolt készletén csodálkozom el. Sohasem gondoltam volna, hogy ekkora választék lehetséges ebben a műfajban. A rengeteg méretes, csillogó, vigyorgó vagy grimaszoló törpe ámuldozva figyeli elhaladó mikrobuszunkat, amelyre az van írva, hogy „Örömöt viszünk”.
Több mint hatórás autózás után érkezünk a kárpátaljai Viskre, a Kölcsey Ferenc Középiskolába. A Katolikus Karitász küldöttségét Darvai Csilla igazgató és munkatársai fogadják. A gyerekek kedves megilletődöttséggel figyelik az átadóünnepség előkészületeit.
Köszöntjük a Karitász képviselőit, köztük Klaus Höhnt, a németországi Szent Erzsébet Humanitárius Egyesület elnökét, aki az ajándék bicikliket hazájában összegyűjtötte nekünk – mondja Csilla, majd átadja a szót Écsy Gábor Karitászigazgatónak. – Több mint ötven kerékpárt adunk ma át, amelyet Klaus barátunk jóvoltából először Magyarországra, majd ide, Viskre szállítottunk – mondja az igazgató. – Az utóbbihoz le kellett győzni bizonyos nehézségeket, de ismét kiderült, hogy a szeretet képes átlépni az országhatárokat. Kedves gyerekek! Kívánom, hogy mindig célba érjetek a kerékpárokkal, és közben az őrzőangyalok vigyázzanak rátok!
Klaus Höhn sok örömet kíván a gyerekeknek a vakációhoz, és biztosítja az iskola vezetőit arról, hogy újabb adományok is érkeznek majd. Az igazgatónő megköszöni, hogy a kapott biciklik révén több szabadidőt tölthetnek együtt a tanulóik. Amúgy is szeretnek mozogni, túrázni, és erre mostantól újabb lehetőségük nyílik, teszi hozzá.
Écsy Gábor atya megáldja a bicikliket, az áldás szövegével „fegyelmezett biztonságra” intve jövendő használóikat, és biztosítja őket arról, hogy Jézus mindig velük jár majd az úton.
A rövid kis ünnepség után az iskola tanulói fényvisszaverős biztonsági mellényeket húznak, majd mint a kalitkából szabaduló madársereg kirajzanak, és – noha a bicikliket felavató első út vonalát szigorúan kijelölték a tanáraik – a szabadság mámorában a társaság legalább fele az első tíz percben vissza sem tér. Talán igazuk is van, hiszen az alapos próbához nem elég néhány kört menni. Csak találgatjuk, merre járhatnak, de aztán érett megfontoltságukban és az őrangyalok éberségében bizakodva ebédelni indulunk.
Távozóban megnézem az iskola névadójára emlékeztető táblát, amely szerint Kölcsey várhegyi fürdőzés céljából gyakran tartózkodott a környéken 1828 és 1838 között, és Visken is többször járt. Ebéd közben az igazgatónő is megemlíti a költőt, mégpedig a huszonöt kilométernyire levő huszti vár romjai közti bolyongásaira és az élményből született versére utalva.
Az iskolában 391 gyereket oktat negyven tanár. Az intézményhez tartozó, de a Református Egyház tulajdonában levő Mustármag óvodába 102-en járnak, hat óvónő és hat dada vigyáz a kicsikre. A Kölcseyben 5–17 éves korú gyerekek, fiatalok tanulnak. Táncszakkörük és énekkaruk nagyon népszerű.
A bicikliadomány valósággal kinyitja majd a világot leg­alább hatvan hátrányos helyzetű diák, köztük több roma gyermek számára, és hozzásegíti az iskolát ahhoz, hogy többször eljussanak például a Viskhez tartozó gyönyörű üdülőfaluba, Saján­ba. Van ott egy tó, amiben a bátrabbak mindig meg is fürdenek. A kapott biciklik az iskola tulajdonába kerülnek, ott fogják őket karbantartani.
Klaus, az adományakció szervezője visszatekint szegénységben megélt gyermekkorára, és életfilozófiájaként beszél a segíteni akarásról meg az abból születő akciókról. Ezeknek csupán az egyike ez a mai, kárpátaljai alkalom. Több mint harminc biciklit hoznak még nemsokára. A Katolikus Karitász orvos­missziójával a közelmúltban kétszáz gyermek szűrését végezték el, és úgy tervezik, hogy várandós anyukák vizsgálatához szükséges műszerek beszerzésével is segíteni fogják a környékbelieket.
Klaus régen sokat üdült a családjával a Balatonnál, és Magyarországnak csak a szebbik arcát ismerte. Akkor még el sem tudta képzelni, hogy nálunk és a környező országok magyarlakta településein segélyakciókra lehet szükség. De amióta a Máltai Szeretetszolgálat, majd a Karitász révén megismerte a valós helyzetet, igyekszik minél többet segíteni.
A magyartanár, Szeles Viktória az iskola szakköreiről mesél, például a tánccsoportjaikról, és azokról az évekről, amikor a tanári kar egyes tagjai, köztük ő is, könyvből és a YouTube segítségével tánctanárrá képezték magukat. A kísérlet annyira sikeres volt, hogy ma már több mint száz fiatal lelkesedik itt a néptáncért. Újabban a budapesti Hagyományok Házából havonta mentorok érkeznek tanfolyamot tartani. A fellépőruhákat az iskola varratja; mivel jellegzetes viski viselet nincsen, szabolcsi motívumokkal díszítik őket. Sportban, kosárlabdában és fociban egyaránt jók az itteni diákok, közülük nem egy magyarországi egyesületekben focizik. Nagyon népszerű a hittantábor is, amelyet nyaranta rendeznek.
Sajnos a fiatalok Kárpátalján nemigen látnak jövőt a maguk számára, csak kevesen hisznek abban, hogy a tanulás sikeressé teheti itt őket. A szüleik zöme külföldön dolgozik, például beteget gondoz. Kárpátalján sok-sok tanulás után is csak rosszul fizetett állásokra lehet kilátásuk, ezért általános, hogy külföldre készülnek.
Az előbbiek hallatán kissé elszontyolodunk, de aztán halljuk, amint a közben befutó tévéseknek talpraesetten válaszolgat egy kislány, és máris elfelejtjük a korábbi kishitűségünket. Ő ugyanis, noha csak egy-két perccel korábban tudta meg, hogy nyilatkoznia kell, olyan magabiztosan szerepel, mintha mindig ezt csinálta volna. Ahol ilyen tehetségesek a fiatalok, ott soha nincs miért csüggedni.

 

A Szűzanyának ajánlották a BL-kupát

A Szűzanyának ajánlották a BL-kupát

A trófeát Sergio Ramos, a spanyol főváros futballcsapatának kapitánya mutatta be a templomban, a hátvéd Marcelo pedig virágot helyezett el a Szűzanya oltárán. A madridi székesegyház elöljárói emlékeztettek arra, hogy 2006 óta ez volt az első alkalom, amikor a Real Madrid labdarúgói jelképesen felajánlották trófeájukat a Szűzanyának.
A fővárosi székesegyházban a vasárnapi ünnepi szertartáson jelen volt a spanyol csapat valamennyi tagja, valamint a klub edzői és támogatói is. A madridi érsekséget Jesús Vidal segédpüspök képviselte. A Bajnokok Ligájában szereplő csapatok közül egyedül a Realnak sikerült egymás után háromszor is megnyernie ezt a tornát. Május 26-án a királyi gárda 2014 óta negyedszer, a játékok történetében pedig tizenharmadszor szerezte meg a bajnoki címet, miután 3:1-re legyőzte a Liverpool FC csapatát. A köznyelvben Al­mu­dena­ként ismert székesegyház Madrid legjelentősebb temploma. Az oltár Mária-ábrázolása 1500 körül készült. Alkotójának a holland Diego Copint tartják. A madridi székesegyház épületegyüttesének jellegzetes eleme Szent II. János Pál pápa szobra, amely a templom közelében áll.

Forrás és fotó: Ekai.pl, Aciprensa
Fordította: Koncz Éva