A tevékeny szeretet jegyében ünnepeltek

Fotó: Merényi Zita

 

A liturgia kezdetén Csorba Gábor állandó diakónus, főegyházmegyei karitászigazgató köszöntötte a papokat, diakónustársait, a karitász dolgozóit és a megjelent önkénteseket. Mint mondta, ma ünneplik a negyedszázaddal ezelőtt megalakult egyházmegyei régiók szeretetteljes és szakszerű szolgálatát. A karitász munkatársai és önkéntesei teszik láthatóvá a világ számára Isten szeretetét, az ő nevében és a vele való egységben végzett szolgálatuk révén. Ezáltal valamennyien az Egyház küldetésének hitelesítői.
Erdő Péter bíboros, az egyházmegye főpásztora a homíliájában a szombati evangéliumi részhez kapcsolódva hangsúlyozta: Szent János evangéliumának felolvasott szakasza a tanítványoknak, sőt a kiválasztott apostoloknak a világhoz való viszonyát mutatja be. Hozzátette, ma is időszerű, hogy bizalmat, reményt és értelmet vigyünk a világba; szeretetet a gyűlölködés, a csüggedtség és a bizalmatlanság helyett. A főpásztor hálát adott Istennek mindazért a kegyelemért, amit az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye karitászának munkatársai kaptak az elmúlt 25 évben. Hangsúlyozta: az 1994-ben megtartott esztergomi főegyházmegyei zsinat eredményeként újra tudatosítani lehetett a plébániai karitászcsoportok értékét. Fontos pillanat volt, amikor negyed évszázaddal ezelőtt jogi személyként megalakult a Szent Erzsébet Karitász Központ, amely az egész egyházmegye karitatív szervezete lett. A bíboros köszönetet mondott a diakonális szakterület korábbi és jelenlegi helynökének, Nagy Károly és Écsy Gábor atyáknak, a karitász minden munkatársának és önkénteseinek, akik önzetlen munkájukkal hitelessé teszik az egyházmegye szolgálatát.
A főpásztor a szentmise végén hangsúlyozta, hogy a rászoruló emberek segítése
az Egyház tanúságtételének egyik legfőbb formája. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve ezért elhatározták, hogy a nyitó szentmise előtti napon, 2020. szeptember 12-én az egész országra kiterjedő szeretetvendégséget szerveznek a rászorulóknak. Budapesten a II. János Pál pápa téren lesz az esemény, ahol nem csupán ételosztást tartanak, hanem együtt fogyasztják majd el az ételt a rászorulókkal, ezzel is kifejezve, hogy mindannyian összetartozunk. Emellett a kongresszus idején a Műcsarnokban kiállításon szeretnék bemutatni a magyarországi karitász emberekért végzett szolgálatát.
A szentmise után a családi ünnep résztvevőit elsőként Erdő Péter bíboros köszöntötte az altemplomban. Felidézte, hogy a 2017-ben elhunyt Joachim Meisner kölni bíboros vezette egyházmegye mennyi karitatív szolgálatot végzett szerte a világban. Amikor a főpásztort megkérdezték, hogy milyennek kell lennie ennek a munkának, mindig azt felelte, hogy arányosságra van szükség. Igehirdető szavunknak és segítő kezünknek egyforma távolságra kell elérnie. Ha a szavunk hallatszik, de a segítségünkből semmi nem érzékelhető, akkor a szavunknak is kevés lesz a hitele. Ha pedig csupán a szeretetszolgálat tevékenységének eredménye látszik, akkor olyanok vagyunk, mint bármelyik civil szervezet. A keresztény karitász lényege tehát a Krisztus iránti szeretet embertársaink felé való megnyilvánulása. Köszöntőjében Erdő Péter bíboros kiemelte: nagy öröm számára, hogy az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye karitásza körülbelül ugyanolyan távolra tudta elvinni a segítő szeretetet, mint az Egyház az igehirdetést. A bíboros hangsúlyozta, hogy az önkéntesek munkája egyúttal tanúságtétel. Köszönet illeti ezért nemcsak őket, hanem a családtagjaikat is, hogy hozzájárulnak ehhez a szolgálathoz.
Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója a családi ünnep résztvevőit köszöntve úgy fogalmazott: különösen hálás Istennek azért, hogy a Szent Erzsébet Karitász Központ huszonöt éves múltjából huszonegy éven át ő is részese lehetett a segítőmunkának. Szólt arról is, hogy május 24-én Rómában Ferenc pápa megnyitotta a 21. Nemzetközi Karitászkonferenciát. A nyitómisén a Szentatya úgy fogalmazott: Jézus azt kéri, hogy maradjunk meg őbenne, nem azt, hogy maradjunk meg az ötleteinknél. Azt kéri, hogy ne akarjunk mindent az ellenőrzésünk alatt tartani, irányítani. Bízzunk egymásban, adjuk oda magunkat a másiknak.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .