Lezárult az első akolitusképzés a Szombathelyi Egyházmegyében
A Szombathelyi Egyházmegye első akolitusképző évfolyamának utolsó oktatási hétvégéjét október 11. és 13. között tartották Szombathelyen.
A Szombathelyi Egyházmegye első akolitusképző évfolyamának utolsó oktatási hétvégéjét október 11. és 13. között tartották Szombathelyen.
A magyar kormány támogatásával és a Tinta Kiadó gondozásában új, professzionális katolikus gitáros énekeskönyv látott napvilágot, amely országszerte jelentős segítséget nyújt majd a templomi ének- és zenekaroknak. A DÚR – Dicsőség az Úrnak! Dalolj az Úrnak! című kottagyűjteményt gitáros ifjúsági szentmise keretében mutatták be október 27-én este Budapesten, a Lehel téri Szent Margit-plébániatemplomban.
A Pécsi Egyházmegye javát szolgáló hívek munkája és Szent Mór tevékenységei egyaránt példaértékű cselekedetek. Többek között ezt hangsúlyozta homíliájában Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó, amikor Szent Mór püspök napján, október 25-én ünnepélyes szentmise keretében négy lektort avatott a pécsi belvárosi templomban.
Új forrást alakítottak ki a Pilisi Parkerdőben, és a száz évvel ezelőtt vértanúhalált halt szentendrei káplánról, Kucsera Ferencről nevezték el. Az emlékforrást Blanckenstein György plébános áldotta meg október 27-én.
Nick Vujicic október 25-én délelőtt 11-kor tízezer fiatal előtt beszélt a Papp László Sportarénában. Arról, hogy mindig legyenek egymással kedvesek, és bármi baj éri is őket, soha ne adják fel a reményt.
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek az egyházmegye területén fekvő valamennyi település megválasztott polgármesterét meghívta a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházba, hogy az új önkormányzati ciklus kezdetén együtt kérjék szolgálatukra Isten áldását és kegyelmét. Az ünnepi szentmisét október 20-án tartották.
A Magyar Kurír Új Ember Kiadványok sorozatában – az Alpha Alapítvánnyal együttműködésben – jelent meg James Mallon kanadai római katolikus pap, püspöki helynök Egyház-felújítás – A megújulás kézikönyve plébániáknak című könyve, amely segítséget szeretne nyújtani abban, hogy a plébániák „az evangelizációra nyitott, növekvő közösséggé formálódjanak”.