Forrás emlékeztet Kucsera Ferencre

A Szentendre külterületén (Boldogtanya településrész), az erdőben létesített Kucsera Ferenc-forrás megáldását hosszú szervezés előzte meg: a 914. számú Endre Cserkészcsapat vezetősége és két őrsének tagjai majdnem egy esztendőn át közreműködtek a forrás kialakításában. A munkálatokat a Pilisi Parkerdő Zrt. végezte.
Az ünnepélyes átadáshoz kapcsolódó találkozót szimbolikus módon a Kada-csúcsnál hirdették meg. A Nyerges-hegy e csúcsa ugyanis 1921-ben Kada Mihály akkori szentendrei plébánosról, Kucsera Ferenc feletteséről kapta a nevét, aki lelkes tagja volt a korabeli turistaszervezetnek. A Kada-csúcstól egy kilométerre található a Kucsera Ferenc-forrás. A két egyházi személy élete így valóságosan, jelképesen és már földrajzilag is összekapcsolódik.
Az ünnepség Selmeczi András cserkészcsapat-parancsnok nyitóbeszédével kezdődött, majd Blanckenstein György plébános megáldotta a forrást. Az eseményen jelen volt a Pilisi Parkerdő Zrt. képviseletében Horváth Gábor erdész, a Keresztelő Szent János-plébániáról Bacsa Dávid káplán és Kivés Zoltán diakónus, Kucsera Ferenc szülővárosából, a felvidéki Léváról pedig a Szent László Kör tagjai.
„Adja az Úr, hogy ez a forrás és főleg hitünknek az a forrása, amely Kucsera atyát is táplálta, soha ki ne apadjon a következő nemzedékekben sem” – olvasható Varga János atyának, a bécsi Pázmáneum rektorának gondolata abban az emlékfüzetben, amely az ünnepségre készült.
A forrást egy kovácsoltvas kereszt is díszíti majd, ez azonban az átadóünnepségre még nem készült el.
Kucsera Ferencet a Tanácsköztársaság idején, 1919. június 25-én ölték meg a kommunista Vörös Őrség terrorlegényei, mert nem volt hajlandó kiadni annak a sokgyermekes családapának a nevét, aki a vörösveszély miatt félreverte a templom harangját.

Forrás és fotó: Kucsera100.com

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .