Párbeszéd a liturgiáról

Vannak tárgyak, amelyek a puszta létükkel tágas teret nyitnak, túlmutatnak önmagukon, megjelenítenek, jelenvalóvá tesznek náluk nagyobb értékeket. A katolikus templom kétségbevonhatatlan fókusza az oltár. Amikor éppen nem történik ott semmi, akkor is magára vonja a figyelmünket, létrehoz egy olyan összefüggést, ami értelmet ad minden más történésnek. Hozzá viszonyulunk, hozzá képest szervezzük a liturgikus mozgásokat és a tér többi elemét. Középpontot hoz létre.
Ahány templom, annyiféle oltár. Vannak sokmázsás kőből készült gyönyörű tömboltárok. A masszív kőoltárok emlékeztetnek az Eucharisztia áldozati jellegére: húsvét ünnepléséből a Golgota áldozatát emelik ki, amikor „Krisztus, a mi húsvéti bárányunk feláldoztatott” (1Kor 5,7). Ennél a fenséges asztalnál ugyan­akkor már a Bárány idők végezetén rendezett lakomája is elővételeződik, amit a pap az Isten báránya éneklése után a szent színeket felemelve mond: „Boldogok, akik meghívást kaptak a Bárány menyegzői lakomájára”(Jel 19, 9). Az oltár tehát egyszersmind az áldozati lakoma asztala is. Ha a történet a Golgotánál végződött volna, most nem lenne lakoma – ezért ünneplésünket és oltárunkat is áthatja a feltámadás öröme és fénye. Nem egy véres áldozat oltáránál állunk a szentmisén, hanem az értünk feláldozott és feltámadt Bárány asztalközösségében. Fontos, hogy a keresztény templom oltára túljusson a pogány vagy az ószövetségi állat-, illetve ételáldozatok logikáján, és ezt az oltárépítmény is megjelenítse.
Vannak inkább az asztalt idéző oltárok is, amelyek formájukkal az utolsó vacsora termébe invitálnak bennünket. Pál a korintusiakhoz írt első levelében az Úr asztalának nevezi az Eucharisztia ünneplésének helyét (1 Kor 10, 21). Nem feledhetjük, hisz a lényeghez tartozik, hogy Jézus ünnepi vacsora – lakoma – keretében hagyta ránk az Eucharisztia titkát. A szentmise ünnepi lakoma, az Úr testében és vérében való részesedés, ahol közös asztalnál vendégül lát bennünket Jézus, akárcsak a népsokaságot a kenyérszaporításkor, az apostolokat az utolsó vacsorán, majd az emmauszi tanítványokat. A vendégség, az elfogadás, a befogadás és az osztozás helye az ünnepi asztal, ahová mint keresztény közösség együtt telepszünk le, és mi is együtt adjuk tovább az ott kapott életet.
A jól megkomponált oltár elegendő önmagában. Formája, anyaga beszédes, nem szükséges szószátyár díszítésekkel illetni, szövegekkel túlterhelni, szimbólumokkal zsúfolni ahhoz, hogy tudjuk, mire való. Önmagában elmondja, kiért, miért áll ott, önmagától szervezi a teret, az ünneplést, s fogadja be a húsvét titkát hordozó kenyeret és bort, gyűjti maga köré Krisztus testét, az ünneplő keresztény közösséget.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..