Megjelent a DÚR
Fotó: Merényi Zita

 

A hálaadó szentmisét Monostori László esperes, plébániai kormányzó celebrálta. Örömünnepnek nevezte a kötet megjelenését. A kottagyűjteménybe belelapozva, rácsodálkozhatunk, milyen ragyogó kincsek születtek az elmúlt évtizedekben a keresztény könnyűzenében – hangsúlyozta.
A szertartás után Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára felidézte, hogy negyvenöt évvel ezelőtt, 1974-ben tízévesen vett részt először a Regnum táborában, és az ott zenélő fiatalok egyikének, Deák Imrének a nagybátyja, Deák András egy ócska gitáron, másolt kottából tanította őket Sillye Jenő és mások szerzeményeire. Nagy öröm ennek a gitáros misekönyvnek a megjelenése – mondta az államtitkár, és köszönetét fejezte ki minden közreműködőnek. Az elmúlt ötven évben a gitáros zene beírta magát az egyházi zenetörténetbe, és a részévé vált, akárcsak a gregorián és a népénekek. Ezeket a dalokat ma már mindenhol éneklik, határon innen és túl. Az államtitkár úgy fogalmazott: öröm, hogy itt vannak a protestáns, a baptista és a pünkösdista testvérek is. Ha nem is mindenben vagyunk egyek, de Krisztusban, a Szentháromságban és a közös dicsőítésben igen.
Beszédet mondott Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára is. Leszögezte: aki egy hangszerből hangot tud előcsalogatni, az kulcsot talál más emberek lelkéhez. Ma este ismét megbizonyosodhattunk arról, hogy vannak, akik jól sáfárkodnak ezzel a kinccsel. Az államtitkár bejelentette: programmal fogják támogatni azokat a fiatalokat, akik a keresztény közösségben ilyen alázattal szolgálják a többieket. A kölcsönkért, elhangolódott gitárok ideje lejárt, már idén is több millió forint áll rendelkezésre, hogy a fiatalok, akik ilyen közösségekben zenélnek, lecserélhessék a hangszereiket. Ebben az esztendőben az egyházi vezetőkön keresztül igényelhetik az újakat, januártól pedig nyilvános pályázatot írnak ki erre.
A szentmisén már az új kottagyűjteményből énekelt a plébánia ifjúsági ének- és zenekara, kiegészülve az ország különböző részeiből érkezett evange­lizá­lódal-szerzőkkel. A mise után protestáns fiatalok is csatlakoztak a katolikus ének- és zenekarhoz, és három dalt együtt énekeltek el, kifejezve a fiatal keresztények egységét. A közös szolgálat után a jelenlévők kaptak egy-egy példányt a kiadványból.
A kötet két szerkesztője Ozvald Zsuzsa és Andrejszki Toma. Kérdésünkre Ozvald Zsuzsa elmondta: három évvel ezelőtt kezdték el gyűjteni az anyagot. Igyekeztek az összes korábbi énekeskönyvből kiválogatni az örökzöld dalokat, illetve felkutatni azokat az Istent dicsőítő, újonnan született énekeket, amelyek még nincsenek benne a köztudatban. A kották „átgyúrásában” Vedres Csaba kántor, egyházzenész nyújtott segítséget. Természetesen kiemelt figyelmet szenteltek a liturgikus szempontoknak is. Összesen 191 éneket választottak ki. A könyvben a hazai evangelizációs zene olyan kiemelkedő képviselőinek a szerzeményei szerepelnek, mint Sillye Jenő, Borka Zsolt, Csiszér László, Gável András, Gável Gellért, Kindelmann Győző, Szilas Imre, Varga Attila, de megtalálhatók benne külföldi alkotók énekei is, így például Dennis Jernigan, James Houston, Matt Crocker, Salomon Ligthelm művei. Az elsődleges cél a gitáros katolikus könnyűzene népszerűsítse volt. A kiadvány ingyenes, szeretnék eljuttatni az ország minden pontjára és a határon túlra is, hogy valamennyi érdeklődő hozzáférhessen. Ozvald Zsuzsa szerint ez a kötet nagy lépés ahhoz, hogy a gitáros zene végleg elnyerje méltó helyét a liturgiában, a gregorián és a népének mellett.
Andrejszki Toma elmondta: a 90-es években megjelent, Énekelj az Úrnak! című énekgyűjteményt, az úgynevezett kék könyvet rengeteget használták, nagyon szerették, de az abban szereplő dalok többsége fölött kicsit eljárt az idő. A mostani válogatás során letisztult, melyeket lehet továbbra is használni közülük. A mostani kötet összeállításakor kiemelt céljuk volt, hogy a tanuló, kezdő zenekaroknak is segítséget, lendületet adjanak, ezért a kották mellé hangfelvételeket is készítettek, amelyek a www.durkonyv.hu honlapon meghallgathatók, szabadon letölthetők. Ez hatalmas közkincs, amely arra szolgál, hogy mindazok, akik ezekkel az énekekkel szeretnék dicsérni Istent, fohászkodni hozzá, megtehessék.
Gável András, az Eucharist zenekar vezetője elmondta: nem szabad elfeledkezni arról, hogy e kötetnek voltak előzményei is, például a már említett, két évtizeddel ezelőtt megjelent Énekelj az Úrnak! A DÚR – Dicsőség az Úrnak! Dalolj az Úrnak! című kottagyűjtemény azért jött létre, hogy az elmúlt harminc-negyven év terméséből válogatást nyújtson, és megismertessen az olvasóival olyan új énekeket is, amelyek a szentmisében méltó helyet kaphatnak. A korábbi kiadványokkal szemben a DÚR kifejezetten a liturgiára koncentrál, vagyis benne vannak a szentmise állandó és változó részei is, melyek követik a liturgia szabályait. Ez nagyon fontos, mert az Egyházhoz és az Istenhez való hűséget fejezi ki.
Gável András a Jóistentől kapott ajándéknak nevezte, hogy számos szerző eljött erre az alkalomra, és Isten oltára előtt egy szívvel-lélekkel dicsőítették az Urat. A műfaj legnagyobbjai különböző okokból nem lehettek jelen az eseményen, de például Sillye Jenőnek, a gitáros mise magyarországi megteremtőjének egyik fia, Gábor ott volt, és együtt zenélt a többiekkel. „Jenő felhívott engem a bemutató előtt. Ha a távolból is, de a szíve együtt dobbant velünk” – mondta Gável András, az Eucharist zenekar vezetője. Hozzátette: nagy alázattal kell folytatni ezt a munkát, és képviselni ezt az ügyet, elfelejtve az idők során szerzett sebzettségeinket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..