Halloween helyett Holy-win

Fotó: Merényi Zita

 

Mindenszentek előestéjén sok fiatal vesz részt hallo­weenpartikon, ahol negatív szellemi hatásoknak tehetik ki magukat. „Mi a szentek közbenjárását kérjük értük és hazánkért” – ezekkel a szavakkal hirdették meg a missziós menetet, amelyet szentmise előzött meg a józsefvárosi templomban. Michels Antal plébános az evangéliumi boldogmondásokkal kapcsolatban Jézus szelídségéről beszélt, és arról, hogy fontos meglátnunk az életben, kit és miért tartunk a példaképünknek. A szertartás végén Bartha Angéla szociális testvér ismertette a missziós menettel kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat, és hangsúlyozta, ez a megmozdulás jó alkalom arra, hogy „hirdessük Isten jóságát és szeretetét”. A hatvan-hetvenfős menet, élén a feszületet vivő Michels Antal plébánossal, „A Szentlélek ad erőt”, „Isten a szeretet” és „Jézus az Úr” feliratú táblákkal, énekelve, mécsesek fényénél, Jézust dicsőítve haladt a VIII. kerület utcáin, terein. A szentmise után a templomból indultak el a hívek. Elmélkedések, imák hangzottak el egy-egy jelentősebb helyszínen. A Mindszenty téren, az egykori bíboros-hercegprímás leghosszabb ideig tartó raboskodásának helyszínén az üldözött keresztényekért szólt az ima, a Rákóczi téren pedig „a nagy bűnösökért”: „Sokszor elbukunk, és hagyjuk elbukni testvéreinket, pedig azért jöttél, hogy mindnyájunknak életünk legyen. Kérjük, segíts szabadnak lennünk arra, hogy teljesíteni tudjuk az akaratodat!” A Blaha Lujza téren a szegényekért szólt a fohász; azokért, „akiknek szükségük van Istenre, a jóságra”.
A járókelők, az autósok, a sörözőkből kitekintő emberek számára különleges látványosságot jelentett az éneklő menet. A keresztények vonulása a táblákra írt üzenetekkel láthatóan nem volt zavaró, talán inkább elgondolkodtató; néhányan fotót vagy rövid videót készítettek a telefonjukkal, egy ablakban kíváncsi gyermekarcok jelentek meg. A Blahán rendőr felügyelte az átkelést a zebrán, egy fiatal srác jókedvű szellemességgel kiáltott oda: „Jézusnak szabad átmenni a piroson?” Persze ő is a tilosban haladt. Lehet ez számonkérés, „jogos” fricska a fiú részéről, de mi akár a saját lelkünk tiltott zónáira, a bűneinkre is gondolhatunk: Jézusnak bizony oda is szabad bejárása van, a villogó piros lámpánk ellenére is.
A Szent Rókus Kórháznál a testi és a lelki betegekért, a különféle függőségben élőkért, a gyászolókért, az okkult dolgokban vigaszt keresők megszabadulásáért fohászkodtak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi kara előtt az igazságszolgáltatásért, a Mikszáth Kálmán téren az ifjúságért, a Lőrinc pap téren pedig a megtérésekért szólt az ima.
A menet végül visszatért a Szent József-templomba, ahol dicsőítő szentségimádást tartottak. A jelenlévők tanúságtételeket hallhattak az okkultizmus fogságából való szabadulásról, a szellemi harcról. Az imádkozók a szentek közbenjárását kérték országunkért.
A Magyar Városmissziós Szövetség Ferenc pápa kezdeményezéséhez kapcsolódott, amikor idén októberre rendkívüli missziós hónapot hirdetett meg.
Bartha Angéla szociális testvér így vallott erről a Magyar Kurírnak és az Új Ember hetilapnak adott interjúban: „Amikor meghallottam, hogy Ferenc pápa rendkívüli missziós hónapot hirdetett, úgy éreztem, ez személyesen szólít meg és cselekvésre biztat minket.” (Az interjú az Új Ember 2019. október 13-i számában olvasható – a szerk.)
Az elmúlt hetek során a Magyar Városmissziós Szövetség szervezésében képzéseket tartottak az evangelizáció iskolájában és az „Emberhalász szemináriumon”. Volt 24 órás dicsőítés, imaest Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök vezetésével, vitaest a nagy világvallásokról Madassery Sebastian indiai születésű verbita szerzetes közreműködésével, valamint Tiszta szerelem imaest a fiataloknak. Országos karizmatikus találkozót rendeztek a Vasas Jégcentrumban, kávéházi estét Hodász András atyával a Hun­gaRio kávéházban.
Bartha Angéla az említett interjúban hangsúlyozta: a missziós hónap nem csak a programokról szólt, hanem ébresztő minden katolikus ember számára. „Ott a szomszédod, a rokonod, a barátod, merj elindulni felé. Nem azt kérjük, hogy prédikálj nekik, de legalább egy mondatot szólj a hitedről! (…) Küldetésünk megértetni a másik emberrel, hogy Isten valóban szereti őt. És rá kell mutatnunk az életében arra a pontra, ami egyértelműen bizonyítja, hogy ez valóban így van. (…) A missziós hónap arra hívott minket, hogy imádkozzunk, és a Szentlélek segítségével szólaljunk meg, tanúságot téve Jézusról.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .