Elutasítják az eutanáziát és az asszisztált öngyilkosságot

Fotó: Vatican News

 

A nyilatkozat főbb pontjait Abraham Steiner rabbi, az izraeli országos bioetikai tanács társelnöke olvasta fel; ő javasolta a kezdeményezést Ferenc pápának. A dokumentum szövegét egy vallásközi csoport dolgozta ki a Pápai Életvédő Akadémia irányításával. Az aláíráskor jelen volt több bíboros, David Rosen rabbi, valamint Syam­sul Anwar, az indonéz Mu­ham­madiyah iszlám szervezet központi bizottságának elnöke. Az eseményre többen üzenetet küldtek, köztük Hilarion volo­kamsz­­ki metropolita is.
Vincenzo Paglia érsek, a Pápai Életvédő Akadémia elnöke szerint világos és egyértelmű állásfoglalásról van szó. „Nem akarjuk előidézni a betegek halálát, sem pedig hozzásegíteni őket az öngyilkossághoz” – fejtette ki az érsek, aki a közös nyilatkozat aláírása alkalmából rendezett ünnepséget vezette.
Beszédében hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a három monoteista vallás képviselői újra kiálltak az emberi élet védelmében. Az ember a halál közeledtével törékennyé és kiszolgáltatottá válik. Az eutanázia és az asszisztált öngyilkosság kérdése nemcsak a modern orvostudomány, hanem a kortárs kultúra számára is meghatározó. Az orvoslás – valódi jelentése szerint – nem egyenlő a páciensek élete feletti rendelkezéssel. Ha véget vetünk az életnek, azzal megtagadjuk az értelmét. Az orvostudománynak nem az a feladata, hogy mindenáron visszaadja a betegek egészségét vagy meghatározatlan időre meghosszabbítsa az életüket, hanem az, hogy gondozza az embert akkor is, ha a betegsége gyógyíthatatlan. E tekintetben ajánlatos a palliatív kezelések alkalmazása, amelyek enyhítik a gyógyíthatatlan betegségek fájdalmas tüneteit – fejtette ki a Pápai Életvédő Akadémia elnöke. – A halálhoz vezető fájdalmas úton lelkileg is támogatni kell a betegeket és a hozzátartozókat. Ebben a kérdésben vallásközi és ökumenikus konszenzus született.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .