Járjon át minket a Szentlélek tüze

Fotó: Lambert Attila

 

A kötetet eddig tíz nyelven adták ki; magyarra Nényei László fordította. A könyv bemutatójára szeptember 30-án este került sor a városmajori Jézus Szíve-templomban. Fábry Kornél, a jövő évi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Általános Titkárságának főtitkára mutatott be szentmisét, amit dicsőítés követett. Ezután a könyv szerzője tartott előadást.
Közvetlen fellépésével James Mallon atya rögtön elnyerte a hallgatóság rokonszenvét. Azzal kezdte, hogy lefényképezte a megjelenteket, majd elmesélte, hogy Skóciában született, s szüleivel később Kanadába költöztek. Mivel családfakutató, kinyomozta, hogy az egyik távoli őse Skóciai Szent Margit, akinek az édesanyja, Árpád-házi Ágota államalapító királyunk, Szent István király lánya vagy nővére volt. Így magyar ősökkel is dicsekedhet – mondta a kanadai pap. Arra is kitért, hogy a szemináriumban Miklósházy Attila SJ, az emigrációban élő magyar katolikusok egykori püspöke volt a lelki­vezetője, akire egészen kiváló emberként emlékezik vissza.
Előadásában Mallon atya felidézte: tizenhat éves korában, egy hétvégi lelki­napon – amire a szülei kényszerítésére ment el – találkozott először az élő Istennel, megtapasztalva feltétlen szeretetét. Addig is járt templomba, de behatárolt területen élt, ezen a hétvégén viszont áthatolt a falon, végtelen tér nyílt meg előtte, és tanítvány lett. Ettől kezdve csillapíthatatlan éhség és szomjúság élt benne, hogy megismerje a szentháromságos Istent, és azt akarta, hogy a barátai is ismerjék meg.
Amikor visszament a plébániára, boldogan számolt be arról, hogy megtapasztalta Istent, de legnagyobb csodálkozására a hívőközösség tagjainak többségében nyomát sem látta a lelkesedésnek. Ekkor döbbent rá, hogy a templomba járók közül nagyon sokan úgy élnek, éreznek, mint ő a megtérése előtt: imádkoznak, szentségekhez járulnak, majd hazamennek, és élik tovább az életüket, nem járja át őket Krisztus szeretete.
James Mallon a pappá szentelése óta, huszonhárom éve törekszik a Krisztusban élő plébániaközösségek létrehozására. Visszaemlékezett az első plébániájára, ami egy kisvárosban volt. Amikor először lépett be a templomba, boldogan énekelt, de a hívők közül senki nem követte; úgy érezte magát, mintha „zombik közé került volna”. Rádöbbent: arra van szükség, hogy a Szentlélek tüze átjárja az embereket. Ekkor kezdte el alkalmazni az Alpha-módszert, amely nagyszerű eszköz az evangelizálásra.
Mallon atya előadásából kiderült: a megtérésnek három szakasza van: megtérés Krisztushoz, az Egyházhoz és Krisztus ügyéhez. A pap szerző a magyarul most megjelent könyvének írása közben sokat gondolkozott plébániai tapasztalatain, és rájött, hogy a megújulásnak három kulcsa van: az evangelizáció, a legjobb vezetés és a Szentlélek ereje. Az evangelizáció olyan, mint egy kölcsönös szerelmen alapuló házasság. Szerelmesek leszünk Krisztusba, és ez a tüzes szenvedély mozgat bennünket minden tettünkben. Nemcsak beszélünk Jézus szeretetéről, hanem cselekszünk is, és ha elvész egy juhunk a kilencvenkilencből, utána megyünk, hogy megmentsük, és visszahozzuk a nyájhoz. Az Alpha legutóbbi találkozóján a megjelentek hatvanöt százaléka távol állt a kereszténységtől, de a kurzus után igent mondtak Krisztusra, és alapvetően megváltozott az életük.
A legjobb vezetés azt jelenti, hogy a papoknak egyszerre kell királyként és prófétaként szolgálniuk.
A harmadik kulcs a Szentlélek ereje. Az Egyház nem húsvétkor született, hanem pünkösdkor, amikor Jézus elküldte a Szentlelket tanítványaihoz. Az Egyháznak minden korban újjá kell születnie, felkiáltania Istenhez, szem előtt tartva Jézus utolsó vacsorán elmondott szavait: ne cselekedjetek semmit az én erőm nélkül, mert amikor elküldöm majd nektek „az igazság lelkét, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam; de ti is tanúságot tesztek majd, mert kezdettől fogva velem vagytok” (Jn 15,26–27). Szükségünk van a Szentlélek erejére, mert a Lélek ébreszt bennünk vágyat arra, hogy ne csak Jézus közelébe menjünk, hanem közvetlenül a lábaihoz járuljunk, ahogyan a béna embert a tömegen áthatolva, erős hittel, Péter házának tetejét is megbontva vitték barátai Jézus színe elé, hogy gyógyítsa meg (Mk 2,1–12).
Mallon atya előadását szentségimádás követte. Ezután a szerző dedikálta művét: több száz könyvet írt alá. A kötethez Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek írt ajánlást: „James Mallon atya írása bátorít és lelkesít minden megkeresztelt embert arra, hogy az Egyház tagjaként be tudja tölteni hivatását, és Jézus lelkes, cselekvő tanítványává váljék. Saját tapasztalatából kiindulva gyakorlati példákkal és humorral vezet minket azon az úton, amelyen járva plébániánk a jelen állapot megőrzésén túl az evangelizációra nyitott, növekvő közösséggé formálódhat. Különösen ajánlom azoknak a lelkipásztoroknak és világi híveknek, akiknek szívügyük, hogy egyházközségük igazi missziós lelkületű tanítványok meghívó és befogadó közösségévé váljék.”

James Mallon Egyház-felújítás – A megújulás kézikönyve plébániáknak című kötete megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest V. kerület, Ferenciek tere 7–8.; nyitva­tartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 9-től 17 óráig; szerdán 10-től 18 óráig), vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .