Mérföldkövek

Fotó: Lambert Attila

 

Egy közismert mondással indította a pódiumbeszélgetést Süveges Gergő: Két dologért hajlandó egy nő mindenre: azért, hogy ne legyen gyereke, és azért, hogy legyen. Beszélgetőpartnerei vitatták ezt a kijelentést, rámutatva arra, hogy keresztényként a „min­den” alapvetően megkérdőjelezendő. Ugyanakkor hangsúlyozták, mennyire fontos, hogy hathatós segítséget kapjanak azok a párok, akik ezen a téren is csak a hitükkel összeegyeztethető megoldásokat tartják vállalhatónak.
Taller Borbála bemutatta azokat a módszereket, amelyek orvosilag és etikailag is teljes mértékben elfogadhatók. A Katolikus Szeretetszolgálat sok-sok házaspár gondjára válaszolva – ötből egy pár érintett – az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával 2018-ban indította el a „Természetes gyermekáldás” elnevezésű projektet, amely ismerteti ezeket a módszereket. A cél, hogy a szakemberek és a laikusok egyaránt megismerhessék azokat a megoldási lehetőségeket, amelyek sem az orvosoknak, sem a pácienseknek nem okoznak egész­ségügyi vagy lelkiismereti problémát.
E módszerek közé tartozik a NaPro Technológia, valamint a FEMM Health protokoll, melyek segítenek feltárni a gyermekáldás elmaradásának okait, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek a Katolikus Egyház által elfogadott módon, természetes úton foganhassanak meg – mondta Taller Borbála.
A szeretetszolgálat orvosokat és segítő szakembereket képez, akik mindennapi munkájuk során megismertetik ezeket a lehetőségeket az érintettekkel. A projekt keretében a Magyarországon elérhető termékenységi ciklustáblázatok (Billings Ovulációs Módszer, Creighton-módszer, FEMM Health és Sensi­plan) vezetését is tanítják, és elősegítik az érintett szakemberek együttműködését.
Taller Borbála elmondta: a NaPro Technológia és a FEMM Health protokoll is azon az elven alapul, hogy a nőnek meg kell figyelnie a saját ciklusát. A kutatások már bebizonyították, hogy a női nemi ciklus kellő megfigyelésével és értékelésével, egész­ségtudatos magatartással nemcsak a cikluszavarok és a meddőség előfordulási gyakorisága csökkenthető, hanem más működési rendellenességek és gyakori betegségek (például a testsúlyproblémák, az inzulinháztartás zavarai, a hangulatzavarok) esetében is jelentős eredményeket lehet elérni.
A Záhonyi házaspár, Kata és Lajos tanúságot tettek saját útjukról. Nekik a NaPro Technológia segítségével született gyermekük. 2006-ban kötöttek házasságot, és az évek múlásával egyre súlyosabban merült fel bennük a kérdés, hogy a Jóisten miért nem ad nekik gyermeket. Az orvosok „a nehezített megtermékenyülés” esetét állapították meg náluk, s a vizsgálatok eredménye mindig az volt, hogy a mesterséges megtermékenyítést javasolták a házaspárnak. Miután tudomást szereztek a NaPro Technológiáról, felvették a kapcsolatot Schaffler Orsolyával, a Creighton-módszer hazai oktatójával, és Kata elsajátította az eljárást. Ennek alkalmazásával a kezelések után végül megtörtént a „csoda”: megszületett a kisfiuk.
Fontos, hogy a NaPro-módszer alkalmazása során nemcsak a testi, hanem a lelki tényezőkre is nagy hangsúlyt helyeznek. A sok éve gyermektelenséggel küzdő házaspárok helyzete igen nehéz, ezért fontos, hogy lelki segítséget is kapjanak.

Schaffler Orsolya Gyermekáldás természetesen – Beszélgetések a NaPro Technológiáról című kötete megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 9–17 óráig; szerdán 10–18 óráig), vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .