Krisztus ölelésében

Az Országos Lelkipásztori Intézet január 28. és 31. között Egerben rendezte meg az Országos Lelkipásztori-Teológiai Napokat. A négynapos találkozóra az ország minden tájáról és a határon túlról is szép számmal érkeztek résztvevők.

„Biztos oltalom szerelmed”

Gyertyaszentelő Boldogasszony, Urunk bemutatása és a megszentelt élet világnapja előestéjén, február 1-jén imaestet tartottak a budapesti Örökimádás-templomban. Némi újítással: idén egy házaspár is beszélt a hivatásáról, és az egyedülállók (meg az ő hivatásuk-hivatásaik) is többször szóba kerültek.

Randevú egy életen át

A harmincnyolc éve házas Gorove László és Kriszta, a Családok Jézusban közösség magyarországi vezetői képviselik idén a médiában a Házasság Hete rendezvénysorozatot, amely február 10. és 17. között lesz. A két nagykövettel kapcsolatukról beszélgettünk, és a jegyes­fel­ké­szítésről, amelynek során több mint ezer házaspár számára váltak a házasság arcaivá az elmúlt negyedszázad során.

Barátság, szeretet, a végtelen Úrnak pedig tisztelet

Fotó: Bókay László   Hatalmas házak ölelik körbe a Havanna-lakótelep templomát, de a szentmisére érkezők úgy köszöntik egymást, mintha csak egy apró falucska közösségének tagjai volnának. Mindenki mindenkit ismer. Mindenki a keresztnevén szólítja a másikat, érdeklődik a családtagok egészsége felől vagy arról, hogyan sikerült az előző napi családi program, mi lesz a vasárnapi ebéd. Ismerik … Olvass tovább

Katasztrófát akadályozhat meg a vallásközi párbeszéd

Ferenc pápa február 3. és 5. között apostoli látogatást tett az Egyesült Arab Emírségekben. Katolikus egyházfő most először látogatott el az Arab-félszigetre. A pápalátogatás előtt, február 2-án Paul Hinder, a régió püspöke így nyilatkozott a Németországban élő külföldieknek szóló közszolgálati orgánum, a Deutsche Welle munkatársának: „Úgy vélem, ha el akarjuk kerülni az előttünk álló katasztrófát, akkor a konfliktushelyzetekre való tekintettel elengedhetetlen és szükségszerű, hogy a vallások szorosabbra vonják együttműködésüket.”

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.