Barátság, szeretet, a végtelen Úrnak pedig tisztelet
Fotó: Bókay László

 

Hatalmas házak ölelik körbe a Havanna-lakótelep templomát, de a szentmisére érkezők úgy köszöntik egymást, mintha csak egy apró falucska közösségének tagjai volnának. Mindenki mindenkit ismer. Mindenki a keresztnevén szólítja a másikat, érdeklődik a családtagok egészsége felől vagy arról, hogyan sikerült az előző napi családi program, mi lesz a vasárnapi ebéd. Ismerik egymást az érkezők, pedig nincsenek kevesen.
Épp ilyen családias hangulatban okítja a fiatalokat az udvaron a ministránsvezető. Azt magyarázza, miként történik majd a templom megújult homlokzatának meg­áldása, hogyan vonulnak az oltárhoz, illetve ki segít a Balázs-áldás kezdetén a kétágú gyertyák meggyújtásában. A bíborosra váró papok is vidáman beszélgetnek egymással – úgy látszik, rendszeresen találkozhatnak, összeszokott közösségnek tűnnek. Az érkező idősebb hívek, bár igyekeznek a templomba, hiszen lassan elfogynak az ülőhelyek, azért megállnak még a bejárat előtt, hogy egy kicsit elbeszélgessenek az unokákról.
A templom előtt felállított mikrofonnak köszönhetően a bent lévő hívek is jól hallhatják Erdő Péter bíboros szavait, amelyekkel megáldja a kívülről teljesen megújult istenháza falait.
Az oltár előtt azután Gábor Elemér plébániai kormányzó köszönti a főpásztort, az önkormányzat képviselőit, az egyházmegye főépítészét, a munkálatokban segédkező vállalkozót, valamint pap testvéreit és a híveket. Szól arról is, hogy az egyházmegye nagy összegű anyagi támogatása mellett a hívek és az önkormányzat is jelentősen hozzájárult a homlokzat és a tető megújulásához.
Homíliájában Erdő Péter a következőket mondja: Amikor Jézus barátainak nevez minket, tanítványait, az „nem azt jelenti, hogy a szó földi értelmében protekciót kapnánk tőle, hanem azt, hogy különleges hivatásunk van megismerni és elismerni őt.”
Manapság divat úgy fogalmazni, hogy Jézus a barátunk. Ez valóban így van, hiszen ő maga is mondja. Ugyanakkor Jézus nemcsak a barátunk, hanem egyúttal az Urunk is. Amikor a tanítványok a feltámadás fényében megfogalmazzák az első hitvallásokat Jézusról, az emberről, úgy említik őt, hogy Jézus, a Krisztus, vagy Jézus Krisztus, az Úr. Ettől a hitvallástól hangos az Újszövetség. És egyértelmű, hogy az Úr kit jelent. Azt, akinek a nevét nem szabad kimondani. Aki egyszer megmutatkozott az égő csipkebokorban, de akinek alakját csak körülírva lehetett említeni. És Jézus Krisztusról megvallották, hogy ő az Úr.
Barátsággal, szeretettel és a végtelen Úrnak kijáró tisztelettel fogadjuk el, hogy ő a legjobbat készíti nekünk. Ő tudja, mit akar ajándékozni nekünk, akik közel állunk hozzá. Így tudjuk elfogadni a kezéből adott esetben a betegséget vagy a szenvedést is. Így tudjuk megbeszélni vele az imádságban, hogy bízunk benne, mert tudjuk, hogy mindenben a javunkat akarja, még akkor is, ha nem vagyunk képesek felfogni a gondolatait és kiszámítani a terveit.
A szentmise záróáldása előtt Erdő Péter bíboros különös biztatást és elismerést adott a templom papjának és híveinek, amikor úgy fogalmazott: ha egy olyan barátját kellene elvinnie egy templomba, aki még soha nem járt ilyen helyen, biztosan a Havanna-telep plébániáját választaná, mert ott élő, példamutató közösséggel találkozhatna.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..