Randevú egy életen át
Fotó: Lambert Attila

 

Randevú egy életen át – ez az idei házasság hete jelmondata, amelyen keresztül igyekeznek eljuttatni az emberekhez a házasságról szóló üzenetüket. Ha jól sejtem, ebben a szlogenben sűrítve ott van az alapfilozófiájuk, miszerint a pároknak minden héten egy estét kettesben kell tölteniük ahhoz, hogy a kapcsolatuk megfelelően működhessen.

László: Valóban, és ez a meggyőződésünk a személyes tapasztalatunkból fakad. Amikor nagyjából tízéves házasok voltunk, mélypontra jutott a kapcsolatunk. Velünk is megesett az a sokak számára ismerős történet, amikor a feleség morogni kezd, hogy sosem vagyunk együtt, nem is kommunikálunk. „Nem beszélsz velem” – mondja a nő, amire a férfi így válaszol: „Miért mondod, hiszen most is beszélünk?!” Elmentünk a lelkive­zetőnkhöz, és elmondtuk neki, hogy a feleségemnek ez a gondja, számomra viszont ez nem jelent problémát. Akkor most mit csináljunk? – kérdeztük. Azt a tanácsot kaptuk tőle, hogy válasszunk ki egy estét, és azt minden héten tegyük szabaddá, mindig töltsük együtt.
A közösségben a jegyesek közül ma sokan randiestének hívják ezt. Mi már lassan harminc éve randevúzunk a feleségemmel.
Elterjesztettük a barátaink, ismerőseink körében, hogy azon az estén nem vagyunk elérhetők. Akkor még nem voltak éjjel-nappal nyitva tartó boltok. Az általunk kísért pároknak ma már azt is elmondjuk: az együtt töltött két-három óra ne arról szóljon, hogy egy szupermarketben vásárolnak.
Mi egyébként éveken keresztül nem is este randevúztunk: reggel uszodába mentünk, és a jakuzziban ülve beszélgettünk.
Eleinte nekünk is tanulnunk kellett, miről beszéljünk ilyenkor. Nyilván nem úgy kell elképzelni ezt, hogy egy teljes héten át gyűjtögetem a problémákat, aztán a randevún hirtelen ráöntöm az egészet a másikra. Ez a kettesben töltött idő lehetőség arra, hogyha van valami gond, akkor megbeszéljük. Ha pedig nincs semmi probléma, annál jobb, akkor a randevú tényleg a kettőnk estéje lehet, elmehetünk mondjuk sétálni vagy színházba.

Kriszta: A kamasz gyerekek miatt is fontos volt meghatározni, hogy a hét melyik estéjét töltjük kettesben. Így ők is megtanultak alkalmazkodni ehhez. Megértették, hogy ha minőségi kapcsolatot szeretnénk, akkor időt kell szánnunk egymásra. Azt is látták, hogy ez végső soron nekik is jó, mert a kettesben töltött este után kiegyensúlyozottabbak vagyunk, mosolyogva jövünk haza, másnap nyugodtan indul a nap, nem kiabálunk, nem veszítjük el a türelmünket.
L.: Nálunk az volt a rend, hogy este a vacsora, a fürdés és az ima után 8-kor már mindenki ágyban van, akkor is, ha még nem alszik, hanem, teszem azt, olvas. Mi is csak nemrégiben jöttünk rá, hogy mi is a házasságunk másik titka. Valahogy magától alakult ki, hogy a 38 év alatt mi mindig együtt mentünk lefeküdni. Szokásunkká vált, hogy minden este – még akkor is, ha nagyon későn érünk haza – leülünk ide, ahol egyébként a jegyespárokat is fogadni szoktuk, és egy kicsit elbeszélgetünk, akár egy pohár bor mellett, aztán pedig együtt megyünk lefeküdni.

Mikor fogalmazódott meg Önökben a gondolat, hogy másoknak is segítenének jó házasságban élni?

K.: Laci általános diakónussá szentelésekor tettük meg az első lépést ebbe az irányba. Azon gondolkodtunk, hogy házaspárként mit tehetnénk az Egyházért, mi az, amiben hiány mutatkozik, és amiben segíthetnénk. Arra gondoltunk: a papok nem házasok, mi pedig a krízisen jócskán túljutva boldogan éljük a házasságunkat. Úgy éreztük, szívesen segítenénk a jegyeseknek a felkészülésben, hiszen ez nekünk is nagyon hiányzott annak idején. Fiatalon találkoztunk, így csak hét év ismeretség után házasodtunk össze, de nem volt senki, aki segített volna minket a felkészülésben – pszichológiai tárgyú könyvek akkor még nemigen voltak hozzáférhetőek, és szakirodalom sem létezett még ebben a témában.

Amikor elhatározták, hogy házassági felkészítéssel foglalkoznának, volt valami támpont, ami segítette a munkájukat, vagy teljesen a saját tapasztalataik alapján indultak el?

L.: Miután fölszenteltek, szembetaláltuk magunkat azzal a helyzettel, hogy amíg én a mise fényét emelem az oltárnál, addig Kriszta az öt gyerekkel küszködik a padban. Nagyon hamar rájöttünk, hogy a Jóistennek nem az a szándéka, hogy szétválasszon bennünket a szentmise alatt. Valami közöset kellene csinálnunk, gondoltuk. Így született meg bennünk az ötlet, hogy milyen jó lenne házasságra fölkészíteni jegyeseket. Aztán nagyon érdekes dolog történt. Talán két hét sem telt el, és becsöngetett hozzánk egy fiatal pár azzal, hogy úgy tudják, diakónus is eskethet. Azt kérdezték, nem készítenénk-e fel őket a házasságra. Mi nem hirdettük sehol, hogy mire készülünk, nem vertük nagy dobra az ötletünket, maguktól találtak meg bennünket ezzel a kéréssel. Abból az ifjúsági hittancsoportból jöttek, amelyet korábban több éven át én vezettem.

Egy hagyományos jegyes­okta­tás­hoz képest miben más az Önök fel­készítése?

K.: A felkészítő anyag keresztény, katolikus alapokon nyugszik, de különböző szintű és mélységű részek vannak benne, így mindenki a magáénak érezheti. Megpróbálunk gyakorlati oldalról közelíteni a házassághoz. A célunk, hogy az élet mindennapi dolgairól beszéljünk, a szülőkkel való viszonytól kezdve a lelki életen át az ünneplésig. Szó esik az anyagiakról, az időbeosztásról, a konfliktuskezelésről, a szexualitásról, a kommunikációról és nagyon sok minden másról is.
Eleinte úgy gondoltuk, hogy a jegyesek majd rengeteg kérdéssel érkeznek, mi pedig megosztjuk velük a tapasztalatainkat. Idővel aztán rá kellett jönnünk, hogy kevésbé kérdezgetnek, mint ahogyan számítottunk rá. Ezért készítettünk egy – azóta is folyamatosan gazdagodó – anyagot, amit a jegyesek átolvashatnak, mi pedig kérdezzük őket, ha nekik nincs kérdésük. Ez jó módszernek bizonyult arra, hogy sok minden szóba kerüljön, ami foglalkoztatja őket.
A beszélgetésekben nagyon sok a tanúságtétel. Mi nem akarjuk megmondani, mit hogyan kell csinálni, csak elmeséljük, hogy a saját tapasztalataink szerint mi az, ami bevált, és mi az, ami nem. Elmondjuk, hogyan másztunk ki egy-egy nehéz helyzetből, és arra biztatjuk a jegyeseket, meséljenek a mindennapi gondjaikról, hogy aztán meg tudjuk beszélni, miként lehetne az adott helyzetet megoldani. Kezdetben természetesen senkinek nincs problémája, mindenki úgy gondolja, hogy nagyon sokat beszélgetnek, de aztán két-három alkalom után kiderül, hogy annyira mégsem. Például az esküvőszervezéssel kapcsolatos problémák vagy a szülőkkel való egyeztetés nehézségei mindig szóba kerülnek.
L.: A felkészítés, amit most már mintegy hetven házaspár végez a közösségünkből, nagyon személyes. Látszik a jegyeseken, hogy felcsillan a szemük, amikor kiderül, hogy 38 év házasság után mi is küzdünk bizonyos problémákkal, de ettől még lehet az ember boldog. Az elsődleges célunk más, mint a jegyesok­tatá­soknak általában. Ez az egész folyamat arról szól: a pár minél inkább felkészüljön rá, hogy boldog házasságban tudjon élni. Persze előfordulhat, hogy mindeközben valakinek esetleg megváltozik az istenképe vagy az Egyházhoz való viszonya, de számunkra nem ez az elsődleges. Ha a felkészítés során valaki azzal fordul hozzánk, hogy ő még nincs megbérmálva vagy akár megkeresztelve sem, és szeretne ez ügyben is tenni, akkor általában azt szoktuk mondani: „Figyeljetek, most a házasságra készülünk, ezen legyünk túl, és ha utána tényleg azt gondoljátok, hogy szeretnétek ebben a dologban is továbblépni, akkor segítünk.”

Nagyszerű dolog a jegyesek felkészítése, de később, a házasság során is fontos, hogy a pár tagjai meg tudják beszélni valakivel a mindennapok során felmerülő gondjaikat, és így fejlődhessenek a kapcsolatukban.

L.: A házasok segítésére háromféle módon is törekszünk. Egyrészt a párok bármikor visszajöhetnek hozzánk, ha úgy érzik, hogy jó lenne beszélgetni valakivel. Ehhez nem kell semmilyen nagy katasztrófának történnie, elég, ha van egy-két kérdésük. Mindig nyitva áll előttük az ajtónk, és a másik felkészítő páré is, akikkel hat-nyolc alkalommal találkoznak.
Kezdettől fogva úgy terveztük, hogy nemcsak felkészítjük a párokat a házasságra, hanem kísérjük is őket közös életük során. Ezért kezdtük el már több mint húsz évvel ezelőtt lelkigyakorlatokat tartani. Ez is a kísérés egy módja, amelyre óriási az igény: az évi három-négy lelkigyakorlatunkon összesen két-háromszáz pár vesz részt. Az idei wellness-lelkigyakorlatunkra már száz pár jelentkezett.
A kísérés harmadik formája pedig a házasok közösségében valósul meg, ahol a párok megbeszélhetik egymással a problémáikat. A Családok Jézusban közösség annyiban különbözik egy plébániai házascsoporttól, hogy mi Jean Vanier-nek, a Bárka közösség alapítójának A közösség című könyvében megfogalmazottak nyomán nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy ne csak belső, hanem külső célunk is legyen. A belső célunk természetesen az, hogy meg tudjuk beszélni valakivel a házasságunk során felmerülő kérdéseinket, problémáinkat. A külső cél pedig, amire a közösségi tagsággal minden házaspár ígéretet tesz, az, hogy másokért is dolgozik: házassági felkészítést végez, segít a lelkigyakorlatokon, plébániai je­gyesoktatást tart.

Wellness-lelkigyakorlat? Mit jelent ez pontosan?

K.: Wellnessközpontban tartjuk ezeket az alkalmakat. A lényeg, hogy a lelkigyakorlat során a házaspár kellemes körülmények között lazíthasson, és lelki muníciót is kapjon. A házasoknak ilyenkor rengeteg idejük van egymásra, és jó társaságban lehetnek együtt. A lelkigyakorlatnak ez a formája különösen kedvelt a kezdők körében, mert itt nem kötelező megnyilatkozni, ha úgy gondolják, nyugodtan a háttérben maradhatnak, és élvezhetik a program megkapó légkörét. Ezeken a lelkigyakorlaton a házassággal kapcsolatos könnyedebb témák kerülnek elő, csupa olyasmi, ami lendületet és reményt ad a hétköznapokhoz.

A hazai statisztikák szerint a házaspárok több mint fele elválik. Az Önök által felkészített párok esetében ez arány 5 százalék körüli. Mi a sikerük titka?

L.: Egy jegyespár könnyen találhat olyan plébániát, ahol egy rövid felkészítés után összeadják őket. Ha a fiatalok vállalják, hogy több hónapon keresztül eljárnak beszélgetni a házasságról, és elolvassák az alkalmakon kapott anyagokat, abból látszik, hogy komolyan veszik a felkészülést. A házasság sikere azon is múlik, hogy mennyi energiát hajlandó befektetni valaki a ké­születbe.
K.: A saját házasságunk sikerének is az a titka, hogy komolyan vesszük egymást. Ez persze nem azt jelenti, hogy Laci minden felvetésemre azt mondja: „Persze, drágám, én is így gondolom.” Van, hogy évekig kell várnom bizonyos dolgokra, de tudom, hogy amit mondok, arra odafigyel. Ha a másik tiszteletét, csodálatát ápolnánk magunkban, mint annak idején, amikor összeházasodtunk, és ha a hétköznapokban is azt keresnénk, hogyan tehetjük őt boldoggá, akkor sokkal több pár maradna együtt. A gyermekek ilyen szempontból nagy kihívást jelentenek. Kedvesek, aranyosak, könnyű szeretni őket, mert mosolyognak, és odaszaladnak, odabújnak hozzád: „Jaj, mama!”, „Jaj, papa!” De melyik feleség vagy férj csinálja ugyanezt?
L.: Szoktuk is mondani, hogy az első gyermek születése komoly feladat elé állítja a házastársi kapcsolatot. Nagyon kell vigyázni arra, hogy a szülők házastársként is megmaradjanak egymás számára. Akár négy-öt gyermeket is fölnevelhetnek a párok, s ha sok-sok éven át mindig a gyerekek vannak a családi élet középpontjában, akkor a kirepülésük után a szülők nem tudnak mit kezdeni egymással. Nagyon sokan ilyenkor válnak el. Vagy nem válnak el, mert már ahhoz is lusták, csak élnek tovább egymás mellett. Nemrég egy lelkigyakorlaton megfogalmaztuk, hogy sajnos a keresztény házasságok is eltolódtak a team irányába. Fölneveljük a gyerekeket, felépítünk egy házat, megházasítjuk a gyermekeinket, és nagyon jó csapatot alkotunk, de vagyunk-e egy pár? A környezetünk, a családunk, a gyerekek azt kívánják tőlünk, hogy jó csapat legyünk. Ám ha csak teamként működünk, és közben elfelejtjük, milyen is párként létezni, akkor nem tudunk mit kezdeni egymással, ha a gyerekek már nincsenek velünk. Ezért kell a folyamatos randi, hogy a párkapcsolat is megmaradjon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..