Betegek és gyógyítók zarándoklata
A máriapócsi nemzeti kegyhelyen május 28-án, vasárnap tartották a betegek és gyógyítók búcsúját.
A máriapócsi nemzeti kegyhelyen május 28-án, vasárnap tartották a betegek és gyógyítók búcsúját.
London belvárosában június 3-án este merénylet történt: három férfi egy furgonnal a gyalogosok közé hajtott a London Bridge-en, majd késsel támadtak a járókelőkre a közeli piacon, a Borough Marketen.
A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye és a beregszászi egyházközség a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel együttműködve május 27-én negyedik alkalommal rendezte meg a kárpátaljai magyar katolikus családi napot.
Az Iszlám Állam bizonyos értelemben jót tett velünk, mert felhívta a világ figyelmét a létünkre – mondta keserűséggel a hangjában Louis Raphaël Sako, a káld katolikus egyház vezetője azon a május 30-i budapesti háttérbeszélgetésen, amelyen a szülőföldjükön való megmaradásért küzdő iraki keresztényekről volt szó.
Alberto Bottari de Castello, hazánk apostoli nunciusa adta át a díjakat a Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) által kiírt Szent László-évi pályázatok nyerteseinek. Az eseményre a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Termében került sor május 29-én.
A székesfehérvári Szent István király-székesegyház műemléki kutatása és helyreállítása címmel rendeztek örökségvédelmi konferenciát május 25-én a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, Székesfehérváron.
Hittanos találkozóra gyűltek össze a Veszprémi főegyházmegye fiataljai május 27-én, a veszprémi várban. A rendezvény a Szent Mihály-székesegyházban szentmisével kezdődött, amelyet Márfi Gyula érsek mutatott be a hittanosokkal érkező lelkipásztorokkal közösen.