Milyen feladatokra hív az Isten?

A Szociális Testvérek Társasága XIV. általános káptalanja – A magyar alapítású Szociális Testvérek Társaságának legfőbb tanácskozó testülete július 18. és augusztus 2. között Budapesten tartja soron következő, XIV. találkozóját.

Csendben újul meg az egyház

Jálics Ferenc jezsuita a szemlélődésről – Világunkban – kívül-belül – egyre kevesebb a termékeny csend, a szavak, hangok, zajok és képek nélküli jelenlét. Pedig a jelen az egyetlen „pillanat”, amelyben élhetünk.

Bölcsességet keresve

Tizenöt éve alapították a Sophia-főiskolát – A rendszerváltás után a szerzetesrendek újraszervezése örömöt és nehézséget egyaránt jelentett. Az első években számos általános problémára derült fény. Az életet nem lehetett ott folytatni, ahol abbamaradt négy évtizeddel korábban: zsinati szellemben megújult szerzetesrendek működését kellett újraindítani, miközben hiányzott a középnemzedék. A nehézségek leginkább a női közösségekben jelentkeztek, hiszen a férfiszerzetesek többsége papságra is készült, így ők folytattak teológiai tanulmányokat.

Számkivetve is szerzetesként

Knausz Mária soproni orsolyita nővér emlékei – „Édesapám 1915. december 1-jén Bécsben a fronton meghalt, édesanyám később férjhez ment, engem a nagymama nevelt. 1933. augusztus 30-án léptem be Sopronban az orsolyita zárdába, de akkor elvittek minket Budára. Nem örültem, mert olyan zárdába akartam menni, ahonnan nem helyezik máshova az embert, mert nehezen szokom meg az új helyet. De arra gondoltam, hogy most ezen nem múlhat a hivatásom” – kezdi visszaemlékezését Knausz Mária soproni orsolyita nővér.

Boldoggá avatásra várva: Meszlényi Zoltán püspök élete (XV. rész)

Internálása és halála – 1950. június 29-én délután uzsonnája elfogyasztása után a püspököt letartóztatták, és ismeretlen helyre szállították. Rogács Ferenc pécsi püspök szerint ezt követően éjjel kifosztották lakását, elvitték értéktárgyait, egyházi ruháit is, majd reggel lepecsételték a lakást. Először feltehetőleg a Gyűjtőfogházba vitték, onnan pedig Kistarcsára internálták.

„Testvéreket adott nekem az Úr…”

A Ferences Világi Rend – A középkorra sok szempontból (főleg a hatalom és a gazdagság útvesztőiben) elakadt katolikus egyház életébe eredeti és friss, azaz evangéliumi áramlatot engedő Assisi Szent Ferenc tulajdonképpen nem is egyetlen rendet, hanem egy egész szerzetescsaládot alapított. Férfiak számára az első, nők számára a második rendet (utóbbiak a klarisszák), és szintén a kezdetektől (saját meghatározásuk szerint 1221-től) alkotnak külön közösséget a „világban élő” ferencesek, akik nem a „klasszikus” hármas szerzetesi fogadalomnak megfelelően, hanem világi hivatásuk keretei között, akár családos emberként igyekeznek a ferences lelkület hétköznapi megjelenítésével élni az evangélium szerint.

Ázsia

A szociális enciklika hatása Kínában – A Szentatya harmadik enciklikája erősíteni fogja Kínában a katolikus egyház tekintélyét – mondta Stefan Rothlin, Pekingben tizenegy éve gazdasági etikát tanító katolikus szakember. Kínában a szociális problémák rendkívül nagyok, ezért különösképpen fontos a katolikus egyház társadalmi tanításának minél jobb megismerése. A kapitalizmus legembertelenebb formája honosodott meg Kínában.

Nagyvilág

Irak üldözött keresztényei – A L’Osservatore Romano július 13-i száma arról tájékoztat, hogy ismét erőszak sújtja az iraki keresztényeket. Július 11-én és 12-én Bagdadban merényletsorozatot követtek el templomok ellen, amelynek következtében négyen meghaltak, harmincketten megsebesültek, közülük néhányan súlyosan. Egyházi források szerint nyolc templom előtt helyeztek el bombát, amelyeket úgy időzítettek, hogy a szertartások befejezésekor robbanjanak fel, a hívek életére törve.