Aki nem tanul meg élni, az megtanulhat ölni
Az országút egészen közel fut a kanyarodó Tiszához. A magas partról letekintek a vízre: itt, Martfűnél vetette partra a folyó Kenyeres Lajos katolikus lelkipásztor holttestét 1958-ban. A közeli falu papja az akkor uralkodó ideológia (a nemzetközi szocializmus, másként a kommunista diktatúra) vértanújává lett erőszakos halálával. Most, 2013. szeptember 18-án az innen alig délebbre fekvő nagyközségbe, Cibakházára tartunk. Éppen egy héttel korábban gyilkolták meg a település plébánosát, Szarvas András atyát. Vajon a kor uralkodó ideológiája (a hol diktatúrába, hol anarchiába torkolló baloldali és liberális egyveleg) mennyiben járult hozzá András atya halálához? Képtelen vagyok szabadulni a gondolattól. Még akkor is, ha tudom, magát a tettet egy tizenkilenc éves, szinte még gyerek-felnőtt követte el.
Cibakháza, Tiszazug – nehéz itt az élet, nehéz élni, s nehéz megélni. A négyezer-háromszáz lakosú település nem is annyira kicsiny, másutt városméretűnek számít. Régen nem fordult elő itt gyilkosság. Legutóbb talán tizenöt éve, emlékezik Hegyes Zoltán polgármester. Akkor egy gépkocsi miatti vitában öltek meg valakit. „Nem helybéli követte el”, teszi hozzá, mint ahogyan a mostani gyilkosságot sem. „Bár sokféle ember lakik köztünk. Fölhígult a település lakossága. Sok lecsúszott, a bűnözői réteghez tartozó személy költözött községünkbe, főleg a külterületekre.” A többség nyugalma és vagyonbiztonsága érdekében igyekeznek megszabadulni tőlük az utóbbi években. Egy-két esztendő alatt, mondja a polgármester, kétszáz fővel csökkent a település lélekszáma. „A megyei rendőrkapitányság hatékony partnerünk ebben. Ahol egész településrészt szálltak meg a problémás családok, mára már csak három maradt közülük. Ők is költözzenek vissza oda, ahonnan jöttek.”