Megújult a templom Horvátzsidányban

Krizmanich István, Horvátzsidány polgármestere elmondta: sikerült megoldani egy másik jelentős kérdést is, a csapadék és talajvíz elvezetését. A januárban kezdődött felújítás májusra készült el, s Szent Iván napján – a falu búcsúnapján – már a megszépült istenházának örülhettek a lakosok. A templom környezetének rendbetétele még hátra van, ezt önerőből végzik majd el. A belső rekonstrukció is várat még magára. A két főoltár, valamint a mennyezeti freskók teljes felújítása mindenképpen szükséges lenne. Ezek a munkálatok egy következő, tízéves program keretében valósulhatnak majd meg. A májusban lezárult, huszonhárom-huszonnégy millió forintos külső felújítást az egyházközség is nagymértékben segítette: hárommillió forinttal járult hozzá a költségekhez. Az egyházközség egymillió forinttal, és pályázaton nyert további hárommillió forinttal támogatta a templomrekonstrukciót, a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat pedig egy sikeres pályázatnak köszönhetően tizenhétmillió forintot adott hozzá a vállalkozáshoz. A megvalósult fejlesztések a következő ötven évre biztosítják a templom szerkezeti épségét. Horvátzsidány lakói várják a folytatást, és bíznak abban, hogy a belső felújításhoz szükséges forrásokat is sikerül majd előteremteni – ahogyan ez eddig is volt.