Egység és megosztottság

(I. rész)

 

A korábbi évek kezdeményezéseinek eredményeképpen a két világháború között, 1948-ban először ült össze Amszterdamban az Egyházak Világtanácsa (EVT) vagy más néven az Egyházak Ökumenikus Tanácsa. Az alakuló gyűlésen száznegyvenhat nem katolikus keresztény egyház küldöttei vettek részt.

 

Tavaly ősszel Puszanban, Dél-Korea második legnagyobb városában tartották a világtanács tizedik találkozóját. A több mint három és fél millió lakosú metropolisban ezen a nagygyűlésen immár háromszáznegyvenöt tagegyháza volt az EVT-nek, s kilencven százalékuk képviseltette magát az eseményen. A számadatokat tekintve tehát a világtanács nagyot lépett előre a megalakulása óta eltelt több mint hatvan esztendő során.

Róbert Bezák érsek ügye

A két évvel ezelőtt indokolás nélkül felmentett nagy¬szom¬bati érseket az óév utolsó napjainak egyikén beszélgetésre fogadta Marc Ouellet bíboros, a püspöki kongregáció prefektusa – jelentette be bécsi sajtóértekezletén, január 9-én Paul Zulehner professzor, aki František Mikloško volt szlovák parlamenti elnöktől értesült a fejleményekről.

Ferenc pápa tárgyalt Ouellet bíborossal, Jozef Tomko bíborossal és a szlovákiai nunciussal is. Paul Zulehner szerint heteken belül várható döntés Bezák érsek ügyében.

(KAP)

Vatikáni kérdőív a családról

Svájc: Több mint huszonháromezer válasz érkezett

 

Anglia és Wales Katolikus Püspöki Konferenciájának példáját követve Svájcban is eredményesen zárult az a kérdőíves felmérés, amelyet a családról szóló rendkívüli szinódus előkészítéseként végeztek. A feladatot a helyi püspöki konferenciával együttműködve a Sankt Gallen-i pasztorális szociológiai intézet látta el.

 

A család témájával kapcsolatos kérdőívre több mint huszonháromezren válaszoltak – szerepel a svájci püspöki kar közleményében, amely hangsúlyozza: az eredmény meghaladta a várakozásokat, és a házasok, családok, jegyespárok pasztorációjával kapcsolatos elmélyült párbeszéd jelének tekinthető.

Szerelmespárokat fogad a pápa

A Család Pápai Tanácsa közleményben tájékoztat saját kezdeményezéséről: a szentatya február 14-én szerelmespárokkal találkozik a VI. Pál kihallgatási teremben.

 

Szent Valentin (Bálint), a szerelmesek védőszentje ünnepén a pápa együtt ünnepli a fiatalokkal az „örökre szóló igen örömét”. Február 14-én, délelőtt 11 órakor a szentatya találkozik azokkal a párokkal, amelyek jegyesoktatáson vettek vagy vesznek részt. A programra január 30-ig lehet jelentkezni az egyházmegyék családokkal foglalkozó irodáiban, az egyházi mozgalmak és világi társulatok titkárságain, illetve e-mailben az events@family.va címen.

Együtt vagyunk jel a világ felé

72 óra kompromisszum nélkül – nem csak három nap ökumené

 

Mára az egész ország ismeri a 2007 óta minden évben magvalósuló háromnapos ifjúsági önkéntes akciót, a 72 óra kompromisszum nélkült. Az idén már hetedik évébe lépő programot a három keresztény felekezet (a római katolikus, a református és az evangélikus) ifjúsági bizottságai közösen szervezik.

 

„Amikor megfogalmazódott az ötlet, hogy Magyarországon elindítjuk a 72 órát, nyilvánvaló volt, hogy ökumenikus programot szeretnénk – mondja Jakab Rita főkoordinátor, aki már 2002 óta vesz részt különböző ökumenikus ifjúsági akciókban. – Az összefogáshoz szükséges alapok már korábban is megvoltak, többek között a KözösPont missziónak köszönhetően. Az együttműködés pedig azért is természetes, mert a szeretetszolgálat az a terület, ahol a legkönnyebb félretenni a különbségeket.”

Szereteterő-párbeszéddel

A cselekvő együttlátás ma különösen sürget. Már Prohászka Ottokár, aki 1927-ben távozott az örökkévalóságba, ekként ír erről egyik tanulmányában: „A vallástalan kultúra, a laicizált életmód terjed, mint a mozgó mocsár, mint a prérik gyepűje, mint a métely; csak ha kezet fogunk mindnyájan, leszünk képesek neki ellenállni. (…) Ne ereszkedjünk ízetlen vallási vitákba, ne tágítsuk szét, s ne keserítsük el a köztük sötétlő szakadékot.” Prohászka itt valószínűleg a „tágabb értelemben vett ökumenizmust”, baráti kézfogást sürgeti. Látta a jövő Európáját. És mintha maga is „előkészítette” volna a II. vatikánumot, sugalmazott volna hazája és a világ egyházának.

A remény nagy pillanata

 

 

Ferenc pápa a Szentföldre készül – megújuló ökumenikus és vallásközi kapcsolatok 

 

Ferenc pápa január 5-én így adta hírül szentföldi zarándoklatát: „Ebben a karácsonyi időszakban, amelyet az öröm jellemez, szeretném bejelenteni, hogy május 24. és 26. között, ha Isten is úgy akarja, elzarándokolok a Szentföldre. A látogatás fő célja, hogy megemlékezzek arról a történelmi találkozóról, amelyre ötven évvel ezelőtt, éppen január 5-én került sor VI. Pál pápa és Athenagorasz pátriárka között. Látogatásomnak három állomása lesz: Amman, Betlehem és Jeruzsálem. Három nap. A Szent Sír mellett Jeruzsálem valamennyi keresztény egyházának képviselőivel ökumenikus találkozót tartunk, Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkával együtt. Már most kérem imáitokat ezért a zarándoklatért, amely az ima zarándokútja lesz.”

 

„Mindnyájan testvérek vagytok”

 

Szentmisén emlékeztek meg a 2. magyar hadsereg katonáiról

A szovjetek 1943. január 12-én az urivi hídfőnél átfogó támadást intéztek a Don-kanyarban harcoló 2. magyar hadsereg ellen. A hősiesen küzdő magyar haderőnek esélye sem volt a túlerővel és jobb felszereléssel rendelkező ellenséggel szemben. A harcok során odaveszett katonák számát százszázharmincezer közé teszik a történészek. Január 11-én, a 2. magyar hadsereg emléknapjának előestéjén a budavári Mátyás-templomban szentmisén emlékeztek meg az elesett katonákról.

 

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.