Obama nehéz órája Ferenc pápánál

Világproblémák és vitás kérdések a találkozón Az Egyesült Államok elnökét március 27-én az Apostoli Palotában fogadta Ferenc pápa, s Barack Obama nagy megtiszteltetésnek nevezte ezt. A pápa magánkönyvtárának nevezett teremben közel egy órán át tartott a találkozó, amely távolról sem nevezhető csupán udvarias beszélgetésnek.

Bíborosi vizitáció Budapest Belvárosában

Egyházlátogatásai során az ország egyik legrégebbi plébániáját kereste fel Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek. A legutóbbi vizitációra 1933-ban került sor. Március 28–29-én, két napon át ismerkedett a főpásztor az egyházközség hitéletével, azokkal a templomokkal és egyházi intézményekkel, melyek a plébánia területén találhatók. A szombat délutáni szentmisében Bitter Lajos személyében egy akolitust avatott a bíboros, majd huszonkét fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Erdő Péter szentbeszédében kiemelte: a nagyböjti időszakban „ismerjük el, hogy van mit megbánnunk, van miért megváltoznunk, hogy másképpen kell látnunk magunkat és környezetünket, az egész életünket, mint eddig tettük”.

A fiatalokat szólítják meg

Boldog Sándor István-emlékév a szaléziaknál A tavaly október 19-én boldoggá avatott Sándor István születésének 100. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévet Ábrahám Béla tartományfőnök nyitotta meg március 30-án, Mogyoródon, a szalézi animátorok tavaszi találkozóján. Mivel az első magyar szalézi boldog 1938. április 1-jén kezdte meg szerzetesi életét, amikor Mezőnyárádon belépett a noviciátusba, a rend alapítóját, Bosco Szent Jánost pedig 1934. április 1-jén avatta szentté a katolikus egyház, ez a nap kifejezi a kötődést a mester és tanítványa között.

Hírek

Templom épül Békéssámsonon

 

A Sarlós Boldogasszony-templom alapkövét Kiss-Rigó László, szeged–csanádi megyés püspök helyezte el március 30-án. BK

A homília

Az Evangélium öröme

 

A buzdítás matematikai középpontjában a homíliáról szóló alfejezet áll. Ebben Ferenc pápa gyakorlatorientált kézikönyvet ad a prédikálók kezébe. Kezdjük a szó helyes értelmezésénél! A homília „a liturgián belüli igehirdetés” (EG 135), amely a szentírási szakaszokhoz, a liturgikus szövegekhez kapcsolódik. A pápa többször felhívja a figyelmet arra, hogy a filozófiai eszmefuttatások, konferencia-előadások, katekézisek vagy a hosszas moralizálások, közéleti, politikai frázisok idegenek a liturgiától, amelynek keretében felhangzik a beszéd (EG 137k), de idegenek az Igétől is, amelyet hirdetni kell. A homília emellett „próbakő”, amelyen lemérhető, hogy a pap mennyire van közel a népéhez, s mennyire nyitott a rábízottak valóságával való találkozásra (lásd ugyanott).

Alberti Árpád köszöntése

Alberti Árpádot, a budapesti Szent Mihály-templom templomigazgatóját köszöntik április 6-án, vasárnap, 10 órakor 75. születésnapja alkalmából. Az ünnepi szónok Györgydeák Márton. A szentmise után az ünnepelt agapéra hívja a megjelenteket.

A papi hivatásokért

Kitüntették Makó Lajos atyát A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át Makó Lajos március 26-án, Bécsben. Az ünnepségen Spányi Antal megyés püspök is részt vett.

Kápolna a kórházban

Bensőséges ünnepség keretében áldotta meg Erdő Péter bíboros a Bajcsy-Zsilinszky Kórház újonnan létesített kápolnáját március 26-án, Budapesten. A Szent Erzsébet-kórházkápolna átadásán az intézmény dolgozói, a tervezésben és a kivitelezésben szerepet vállaló szakemberek mellett megjelent Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is, aki hangsúlyozta, hogy az állam, az egyház és a kórház közös küldetése az egészségmegőrzés. A teljes ember gyógyítása csak akkor lehetséges, ha az adott területen mindenki elláthatja a maga feladatát. A kórházkápolna létesítésével a dolgok normális rendje helyreállt, mert az istenháza falai között az egyház is hozzájárulhat a betérők lelki békéjének megtalálásához, megőrzéséhez.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.