Egyházunk

Élet a debreceni Szent László Kollégiumban

A Szent László Katolikus Szakkollégium Debrecen szívében, a Nagyerdőn tavaly ősszel nyitotta meg kapuit az egyetemisták előtt. A kollégisták már most jelentkezhetnek a következő tanévre. A felvételhez többek között egy esszét kell írni Ferenc pápának az egyszerűségről és a szegénységről szóló megnyilatkozásairól. De milyen intézménybe felvételizik az ide készülő?

„A jelenlegi kollégium elődje egy egyszerű egyetemi kollégium, lakóközösség volt, alacsony szervezettséggel – meséli Csordás Gábor atya, a szakkollégium vezetője. – A korábbi fenntartótól, a Szent Anna-plébániától az egyházmegye átvette a fenntartói feladatokat és jogokat, valamint kibővítette az épületet. Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi püspök atya régi terve volt, hogy itt, ahol az ország legnagyobb egyeteme működik, az egyházmegye valamilyen módon bekapcsolódjon az egyetemi pasztorációba.”

Nagy nap volt április 5-e. A váci egyházmegyei Szent Gyermekség Művének, azaz a Missziós Gyermekek Társaságának tagjai immár harmadik alkalommal gyűltek össze az egész egyházmegyéből Fóton, hogy megünnepeljék küldetésüket. Valódi öröm volt találkozni az Encsről és Rákosszentmihályról érkezett két vendégcsoporttal, amelynek tagjai együtt akarták tölteni velünk ezt a napot. Az egész napos programnak minden szempontból nagy közösségépítő ereje volt. A Szent Gyermekség Műve, amely hatvanhét év kényszerszünet után 2009-ben indult újra, nagy reményeket fűz egy szebb és élő jövőhöz az egyházban. A közel háromszáz gyerek mellett az eseményen részt vett sok szülő, nagyszülő és rokon is, így több mint négyszázan voltunk a fóti templomban és udvarán, amely megtelt a különböző színű pólókba öltözött csapatokkal.

A húsvétról szóló történetet azok a szülők, akik maguk sincsenek tisztában vele, és nem is hisznek benne, természetesen csak a nyuszi, a tojás és a locsolkodás szokásaival tudják elmesélni kisgyermekeiknek. Ez nemcsak a gyerek hitbeli fejlődése szempontjából kevés, hanem például a szenvedés, az erőszak és a halál alapélményeivel való első találkozástól is megfosztja a gyermekeket.

Találkozás Somos László kaposfői plébánossal

Szeme sarkában az irgalom, a könyörület és a kegyelem könnycseppje csillog. A rábízottakért érzett felelősség súlya-öröme csal egy-egy könnycseppet az arcára. A belső-somogyi cigányok ugyanis – előítéletek kereszttüzében – képesek a változásra. Van igényük a rendre, a tisztaságra, és a fiatalok hajlandók áldozatot hozni a tudásért. Tanodába járnak, hogy megerősítsék az iskolában hallottakat, s hogy továbbtanulhassanak, azt igazolván: a romatelepi létből – ha lassan is, de – ki lehet törni, vezethet út a felemelkedéshez…

Somos László kaposfői esperes-plébános csapatával elért eredményeire sok helyütt kíváncsiak; szerencsére nem csak Somogyban. Rendszeresen hívják konferenciákra, tantestületi értekezletekre, hogy beszéljen a titokról. A titok pedig nem más, mint az irgalmasság a másik ember iránt, ez esetben a nyomorúságban élő roma családok iránt megnyilvánuló szeretet- cselekedetek sora. A hatvankét éves plébános azt mondja, megöregedett, jóllehet, ezt nem érzékeli, aki hozzá fordul tanácsért, segítségért, lelki vigaszért. Szemében tűz ég akkor is, ha múltról, jelenről s védenceiről, a legszegényebbekről, korunk „Lázárairól”, a cigányokról kérdezem. Velük telik az élete, így teljes papi szolgálata. Az elmúlt évtizedben világossá vált előtte: jobbá szidni senkit nem lehet, csak jobbá szeretni.

A kumráni „szenzációkról” a tudomány mérlegén

Idén március elején nagy sajtóvisszhangot kapott a hír, hogy „új holt-tengeri tekercseket” fedeztek fel a kumráni barlangokból előkerült régészeti leleteken dolgozó kutatók Jeruzsálemben. Nem ez az első eset, hogy az ókorban a Holt-tenger északnyugati partja mentén élt zsidó közösség tagjai meglepik a szakmát és az érdeklődőket egyaránt, azóta, hogy a ta’amire beduin törzsbeli Muhammad adh-Dhib 1947 elején, egy gondviselésszerű véletlennek köszönhetően meglelte a szövegtöredékeket tartalmazó első barlangot a régióban. Ez a mostani felfedezés hasonlít a korábbiakra abban, hogy az első híradásokat rögtön lázas találgatások követték: „Vajon mit rejtegetnek még előlünk?” Pedig éppúgy, ahogyan eddig, ez a mostani lelet sem amiatt jelent szenzációt, amire a sajátos tanításokra viszkető fülek várnak: nem botrányt vagy felfordulást hoznak, hanem elmélyültebb ismereteket a Krisztus születése körüli idők zsidóságának szokásairól.

3. rész

Bárkinek is mesélem a szentföldi élményeimet, mindig elmondom, hogy Jézus miatt érdemes odamenni. Valahogy azt érzem, hogy hiába magától értetődő ez, mégis ki kell mondanom. Természetesen sok természeti és turisztikai tapasztalattal, kulturális ismerettel is gazdagodtunk az út során, mélyebben értjük azóta az ottani társadalmi konfliktusokat, de látni a feltámadás helyszínét, az üres sírt mindennél többet ért! A legutóbb itt, a Szent Sírnál fejeztem be a kis történetemet.

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Ennek a görögkatolikus köszöntésnek a határozottsága jutott eszembe a sírnál, ennél az építménynél, amely olyan kevéssé hasonlít arra, amit Szent Sírként elképzelünk. Igazából templom a templomban ez a hely. Néhány perc, egy ima, körülnézek, mindössze ennyi, amit bent töltök a belső üregben, aztán ki kell jönni, hiszen sor áll. Most még nem is hosszú, hiszen húsz perc alatt bejutottunk. El kellett jönnöm otthonról, hogy lássam az üres sírt, amit láttak az apostolok is. Elég néhány perc odabent, mert ez a tapasztalat a fontos, hogy nincs itt, feltámadt! Nem hasonlít tehát az általunk elképzelt sírra, de van a bazilikában egy hely, amely elmeséli nekünk, milyen is lehetett Jézus sírja kétezer éve, még az építkezések előtt. Egy kápolnából szűk bejárat nyílik oda, ahol a hagyomány Arimateai József sírját sejti az üregrendszerben. Nincs kiépítve, látszik, hogy hova tették benne az elhunytat, és az is felfedezhető, hogy családi sírboltról van szó. Itt kétszer is sorba álltam, mert ez a kétezer éves kis barlang Jézus koráról mesél.

Több száz hívő és érdeklődő részvételével nagyböjti zarándoklatot tartottak április 10-én a Gellért-hegyen átvezető Tisztulás Útján (Fehér Szív Útja). A Böjte Csaba ferences szerzetes, a pálos és a ferences rend, valamint világiak által tavaly alapított nagyvárosi zarándokutat a közös rózsafüzér imádság után Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek áldotta meg a Sziklatemplomnál. A „szeretetet, a jóságot, a békét kereső” résztvevők a hegyi ösvényeken, majd az Erzsébet hídon áthaladva, a „bűnbánat és a megtisztulás zarándokútján” az embernek adott isteni parancsokat feldolgozva jutottak el a pesti ferences templomba, ahol a Csaba testvér által bemutatott szentmisén vehettek részt.

Az ICOMOS (International Council on Monuments and Sites) az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete, a párizsi székhelyű Világörökség Bizottság állandó műemlékvédelmi szakértő intézménye. Magyar tagszervezete, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága több évvel ezelőtt hozta létre a Műemlékvédelmi Panteont. Ennek célja, hogy a magyar épített örökség megőrzésében, a műemlékvédelmet szolgáló kutatásban és oktatásban élen járó szakemberek tevékenységét megörökítse, és ily módon emléket állítson nekik. Idei évi rendes közgyűlésén a Magyar Nemzeti Bizottság e panteonba emelt két egyházi szakembert, Fieber Henriket és Arató Miklós Orbánt.