Újabb holt-tengeri tekercsek

 

A kilenc „új”, apró töredék valójában már évtizedek óta a kutatók birtokában volt. A régészeti feltárások során ugyanis napvilágra kerültek apró bőrtokok, amelyeket – egészen hasonlóan a mai gyakorlathoz – a zsidó férfiak imádkozás közben rögzítettek a karjukra és a homlokukra (vö. Mt 23,5). Ezek a tokocskák (héber nevük tefillin, görögül phylaktérion) olyan pergamendarabkákat őriztek, amelyekre bibliai idézeteket másoltak, a Deuteronomium 6,4–8 parancsának szó szerinti értelmezéséből kiindulva („Halld, Izrael, az Úr a mi Istenünk, az Úr egyetlen. Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked, ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon, írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!”) A mostani töredékek ilyen, eddig fel nem nyitott tefillinekben elhelyezett ószövetségi idézeteket tartalmaznak, így a hétköznapi érdeklődő számára különösebb szenzációt nem jelentenek. A szaktudós számára viszont annál fontosabbak, hiszen mindegyiken a Biblia részletei olvashatók, s így tovább gyarapítják a legrégebbről rendelkezésünkre álló biblikus kéziratok mennyiségét.

 

A szenzációk kora valójában egy ideje már lejárt Kumránnal kapcsolatban. Igaz, a szöveges leletek kiadása a munka első három évtizedében vérlázítóan lassú ütemben zajlott; s az ilyesfajta késlekedés, valamint a munka elvégzésére kijelölt kutatócsoport tagjainak sokszor nem éppen kollegiális hozzáállása a szakmához természetes táptalajt kínál mindenféle konspirációs elméletek kialakulásának. Ezek eredményeiből annak idején magyar nyelven is megjelent egy elképesztően félrevezető kötet. Amióta azonban a kilencvenes évek elején az amerikai Huntington Library közzétette a szövegtöredékekről készített fényképtáblák nála elhelyezett másolatát, illetve amióta 2009-ben Oxfordban megjelent a hivatalos szövegkiadási sorozat gyakorlatilag utolsó kötete, azóta bárki könnyen betekintést nyerhet a teljes anyagba. Ezáltal radikálisan beszűkült azoknak a tere, akik azt hangoztatták: a szövegleletek valami olyasmit tartalmaznak, ami alapjaiban ingathatja meg például a keresztény tanítás alapigazságainak évezredes rendszerét. Napjainkban elég ellátogatni egy jól felszerelt tudományos könyvtárba, esetleg beszerezni a szövegtöredékek fényképfelvételeit tartalmazó CD-ROM-ot, vagy felkeresni az interneten a Leon Levy Dead Sea Scrolls Digital Library oldalait ahhoz, hogy az érdeklődő ne szoruljon mások értelmezéseire, hanem magukat a szövegeket olvashassa – amennyiben persze érti azokat az ókori nyelveket – elsősorban a hébert és az arámit –, amelyeken ezeket a szövegeket annak idején megírták és lemásolták.


 

Tudományos szempontból nyugodtan mondható: a Biblia értelmezése, valamint a zsidóság fejlődésének és a kereszténység kialakulásának megértése miatt a holt-tengeri tekercsek megtalálása a XX. század legfontosabb régészeti felfedezése volt. Sajnálatos módon ugyanis a későbbi hívő közösségek a Krisztus születése körüli évszázadok rendkívül érdekes és nagy jelentőségű korszakának irodalmából csak egy meglehetősen szűkös válogatást őriztek meg: azokat a műveket, amelyek identitásuk és tanításuk szempontjából számukra a legfontosabbak voltak. Ez azzal is együtt járt, hogy annak a pezsgő szellemi környezetnek a szöveges emlékei, amelyből a mai zsidóság és kereszténység kinőtt, valójában kevés nyomot hátrahagyva, szinte teljességgel elvesztek. A Kumrán környéki tizenegy barlang anyaga ezért felbecsülhetetlen jelentőségű a tudósok számára: a sokszor rendkívül apró töredékek majd félezer, teljesen ismeretlen ókori könyv maradványait őrizték meg; ráadásul egy olyan közösség irodalmát, amelynek gondolkodása több ponton hasonló volt a születő kereszténységéhez.

 

Az Újszövetség elég anyagot szolgáltat ahhoz, hogy megértsük: mi az, ami a kereszténységet, ezt a Krisztus után az I. évszázadban született mozgalmat elkülöníti környezetétől. Azonban senki sem sziget, így a kereszténység sem (volt) az. A kumráni szövegek – jóllehet egy, a korban viszonylag marginálisnak mondható csoportosulás könyvtárát alkották – segítenek megérteni azt a rendkívül összetett eszmei és spirituális hátteret, amelynek viszonyai között Jézus és követői megfogalmazták radikális tanításukat, amelynek egyes részeit beépítették saját rendszerükbe, illetve amelytől ugyan – akkor el is határolták magukat. Hogy csak egy nagyon szembetűnő példát említsek: az Ószövetségben több olyan szöveg olvasható, amelyek egy jövőbeli pozitív üdvtörténeti főszereplő elérkezését hirdetik meg. Ezek legtöbbjét a korai kereszténység Jézus személyére mutató próféciaként értelmezte. Ugyanakkor a keresztény messiási tanítás és az ószövetségi előképek között óriási szakadék húzódik: az Ószövetség még magát a „messiás” kifejezést sem használja olyan értelemben, ahogyan az a keresztény teológiában helyet kapott. Kumránból viszont két olyan művet is ismerünk, amelyekben a messiás szó az eljövendő szabadító „felségcímeként” szerepel. Sőt, a közösség egyéb iratai egyenesen arra mutatnak rá, hogy a Krisztus előtti II–I. évszázad fordulóján a zsidóság egyes csoportjai intenzíven reflektáltak a messiási kérdésre. E háttéren pedig sokkal világosabban látszik a születő kereszténységnek az a tevékenysége, ahogy kiértékeli, rendszerbe foglalja, és tanításának szolgálatába állítja korának változatos vallásos eszmerendszerét.

 

A szövegtöredékek megtalálása óta a Biblia kutatói nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy e pergamendarabok – sokszor már pusztán méretük okán is minimális, ám eszmeileg mégis nagy jelentőségű – anyagát felhasználják a Szentírás üzenetének mélyebb megértéséhez. És bár ez látszólag elvont és aprólékos szaktudományos munka, eredményeik mégis érintik mind – azokat, akik nem szakmai érdeklődőként, hanem hívőként vagy jóindulatú igazságkeresőként forgatják az Ó- és Újszövetséget. Közismert, hogy a Szentírás könyvei Isten és ember együttmunkálkodásának, szinergiájának gyümölcsei. Az egyház közösségében élő hívő bízvást remélheti, hogy a sugalmazó Isten áldottá teszi szentírásolvasását. Ugyan akkor azonban mindenkinek törekednie kell arra is, hogy az írott szöveg minél teljesebb megértésére jusson el: hogy el tudja választani az Írásban azt, ami örök, és azt, ami ezt a korok fölött álló üzenetet hordozza, a Biblia emberi arcát. Ehhez mindenkinek segítséget nyújtanak a kumráni szövegek. Különösen az imádságokat, himnuszokat és zsoltárokat tartalmazó kéziratok mély csengésű spiritualitása alkalmas arra, hogy mindennapi imaéletünket, Istenhez kapcsolódásunk személyes és szent dialógusát is gazdagítsa. Fontos továbblátni a sajnos Magyarországon is annyira kedvelt, botrányt szimatoló áltudomány ócska kliséinél: a holt-tengeri tekercsek mindmáig kifogyhatatlan kincsestárul szolgálnak mindazoknak, akik közel kívánnak kerülni a Szentíráshoz és a mögüle hozzánk szóló Istenhez.

a szerző
a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára

Fotó: Kissimon István