A Közösség

Bonyhádi leltár a harmincadik év után

Nincs adószáma, nincs telephelye, nem lett bejegyzett egyesületté vagy alapítvánnyá az idők során, egyszerűen csak VAN. Harminc éve már. Tagjai a kezdetekkor lakásokon jöttek össze, voltak a plébánián a káplán társbérlői, üresen álló iskolák torna- vagy tantermének befogadottjai (egy darabig Jehova tanúival társbérletben), egy időben a bonyhádi régi sírkert temetői kápolnájában húzták meg magukat, s egyszer előfordult, hogy még innen, a „katakombából” is kiszorulva, a város egyik árnyas terén tartották meg összejövetelüket. Énekelve, imádkozva, a Szentírást olvasva.

A pécsi püspökség és a bonyhádi egyházközség jóvoltából 2000 óta van közösségi házuk. Hogy kik ők? A Bonyhádi Katolikus Közösségről van szó, amely, ifjúsági csoportként az életkorra jellemző lendülettel, sok más plébániai csoporthoz hasonlóan formálódott közösséggé. Tagjaik közül az évek során ketten lettek pappá (ők ma Véménden és Komlón plébánosok), s jelenleg is van egy kispapjuk; tíznél is többen végezték el a pécsi hitoktatóképző tanfolyamot, lett közülük civil lelkipásztori kisegítő, akadt, aki belépett a ferences világi harmadrendbe, és vannak soraikban olyanok, akik „csak” egyszerű, hívő édesanyák és édesapák, sok gyerekkel, akik sosem gondoltak arra, hogy nagy dolgokat vigyenek végbe, ám meglehet, hogy a végső számvetésnél talán majd mégis ők hagyják maguk után a legmaradandóbbat…

Kezébe vette, áldást mondott, megtörte és tanítványainak adta

Búcsú Fila Béla professzortól

Fila Béla elment. Élete Ura, jóságos Teremtője és Megváltója hazahívta. Szellemi igazodási pont, mértékadó katolikus teológus, sokak, sokunk számára a magyar katolikus teológiai gondolkodás egyik oszlopa, igazi magiszter, tudós és lelki mester távozott közülünk. Hirtelen csend és hiány maradt utána. Ebben a csendben, ha őrá gondolunk, előbb halkan, majd egyre erőteljesebben újra kimondják magukat bennünk azok a szavak, melyeket szentmiséjében ő is naponta elismételt: „Kezébe vette, áldást mondott, megtörte és tanítványainak adta.” Úgy áll előttünk Fila Béla papi és teológusi élete, mint az a darab kenyér, melyet Ura kezébe vett, bőségesen megáldott, megtört, és kiosztott övéinek.

„Íme, ez Isten titka!”

Kései kollégaként a mesterre és atyai barátra, Fila Béla atyára mint teológusra szeretnék emlékezni, néhány olyan mozzanat kiemelésével, amelyeket már diákként és aztán azóta is sokszor megcsodáltam benne.

Bár régen túllépett a filozófiából a teológia felé, még nyugdíjas dogmatikatanárként is foglalkoztatta a kérdés, vajon mi értelme van önmagában a filozófiának, veheti-e magának az ember a bátorságot, hogy (a teológia helyett) a filozófiának szentelje az idejét. Én azt gondolom, éppen az ő élete a bizonyság az igenlő válaszra, arra, hogy a filozófia nélkülözhetetlen segítséget kínál a teológiának: meggyőződésem, hogy Béla atyát is a filozófia taníthatta meg a kérdezésre, a kérdezésben részéről mindig megnyilvánuló empátiára, amelynek köszönhetően mindig az lehetett az érzésünk, hogy amikor teológusként válaszol nekünk, igazán ismeri és érti a kérdéseinket – ami bizony egyáltalán nem magától értetődő…

Hála Fila Bélának

Fizikailag törékeny, szellemileg fáradhatatlan, nyugtalan intellektusú pap, tanárember. 1992- ben barátkoztunk meg: láttam őt aludni, kómában feküdni, altatók és fájdalomcsillapítók között félrebeszélni, masszíroztam a talpát, néztem vele filmet, egész testét pucérra borotváltam a szívműtéte előtt Zalaegerszegen. Folyamatos szívproblémák, a végzetes infarktus, utána a nagy és kisebb műtétek – végképp összetörve a kicsi ember. Azért még órákat tart az egyetemen, örül a fiataloknak, de az első előadása után pihennie, feküdnie kell a szobájában: „Kifújom magam, a küszködést.”

Vallási vezetők az iraki helyzetről

Perelnék az emberiségellenes dzsihádistákat

A Daily Telegraph című angol napilap közzétette azt a felhívást, amelyet az Egyesült Királyságban élő vallási vezetők, keresztények, muzulmánok, zsidók, szikhek és zoroasztriánusok közösen intéztek David Cameron miniszterelnökhöz: az Iszlám Állam dzsihádistáit állítsák a Nemzetközi Bűnügyi Bíróság elé az emberiség ellen elkövetett bűntények vádjával.

Filoni bíboros iraki tapasztalatai

Ferenc pápa augusztus 21-én találkozott Fernando Filoni bíborossal, aki augusztus 20-án tért vissza Rómába iraki missziójából. A bíboros a pápa személyes küldötteként több mint egy hétig tartózkodott Irakban, azzal a céllal, hogy megossza a pápa szolidaritását azokkal, akiket a dzsihádista erőszak üldözött el otthonaikból.

A hívő közösségért Újpesten

Kettős ünnepre gyülekezett augusztus 24-én az újpesti Egek Királynéja-főplébánia hívő közössége. A templom búcsúnapján megtartott ünnepi szentmise után Erdő Péter bíboros megáldotta az egyházközség új plébániaépületét és közösségi házát. Mint Horváth Zoltán plébános atya elmondta, a plébániának eddig helyet adó épület állagának megromlása, valamint a Szent István tér tervezett felújítása tette szükségessé, hogy a plébánia egy másik, megfelelő helyre költözzön. Számtalan jogi, műszaki és pénzügyi akadály leküzdése után kerülhetett sor a volt zeneiskola épületének felújítására, valamint a mai igényeknek megfelelő átalakítására. A megszépült épületben a papság, a plébániai ügyintézés és a közösségi élet is méltó otthonra lelhet.

Egyiptomi egyetem magyar támogatással

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a kairói Kopt Ortodox Kulturális Központ közötti hosszú távú együttműködés részleteinek egyeztetése miatt ismét hazánkba látogatott Anba Ermia kopt püspök. Az egyházi vezető legutóbb március végén járt Magyarországon, amikor a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a PPKE között létrejött az az együttműködési szándéknyilatkozat, melynek jegyében a mostani tárgyalások megvalósultak.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.