A hívő közösségért Újpesten

„A tíz közösségi helyiségbe az élő közösségeken kívül olyanokat is várnánk, akik eddig nem mozdultak ki otthonaikból. Szeretnénk az egyházközség minden igényét kiszolgálni. Akár egy esküvő, keresztelő, temetés utáni fogadás megtartásának lehetőségét fölajánlani, vagy lelkigyakorlatokat, előadásokat, koncerteket, egyházközségi bálokat rendezni. Újból elindulhatna a baba-mama klub, az ovis, az ifjúsági és a bérmálkozási hittan, a ministránsfoglalkozás. De lenne hely a felnőtt csoportoknak is: katekumenek, bibliaóra, női és férfi imacsoport, a hétfői női kör, házas csoportok, énekkar, a Cursillo-csoport, a nyugdíjas klub is jól elfér itt, illetve raktár és klubterem épült az újpesti Regnum számára is.


Erdő Péter bíboros szentbeszédében kiemelte: „Az Egek Királynéja-templom és a plébánia olyan épületek, amelyek jelzik és közvetítik az emberek felé Krisztus meghívó szeretetét, azt üzenik, hogy Isten szeretetének terve van velünk. Ő ad célt, értelmet az egyén és a közösség, a kerület és a város, az ország és az egész emberiség életének. Arra szólít, hogy amíg itt, a földi világosságban járunk, szeressük egymást. Arra indít, hogy hívjunk meg másokat is Krisztus igazságának és szeretetének közösségébe.”

Wintermantel Zsolt, a kerület polgármestere avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban az önkormányzat épületében átadták az egyház által felújított Szent Anna Óvodát, valamint az önkormányzat támogatásával készült el a Szent János Apostol Általános Iskola műfüves pályája is. Az önkormányzat és a katolikus egyház együttműködésének újabb bizonyítéka az új plébániaépület átadása, ahol a tervek között kevésbé kötött foglalkozások megszervezése is szerepel, például női torna, pinpong és társasjátékestek, gitárpróbák. Az új plébániát élő kövekkel akarjuk erőssé tenni.” – mondta Horváth Zoltán plébános.

Fotó: Cser István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .