„Íme, ez Isten titka!”
Kései kollégaként a mesterre és atyai barátra, Fila Béla atyára mint teológusra szeretnék emlékezni, néhány olyan mozzanat kiemelésével, amelyeket már diákként és aztán azóta is sokszor megcsodáltam benne.
Bár régen túllépett a filozófiából a teológia felé, még nyugdíjas dogmatikatanárként is foglalkoztatta a kérdés, vajon mi értelme van önmagában a filozófiának, veheti-e magának az ember a bátorságot, hogy (a teológia helyett) a filozófiának szentelje az idejét. Én azt gondolom, éppen az ő élete a bizonyság az igenlő válaszra, arra, hogy a filozófia nélkülözhetetlen segítséget kínál a teológiának: meggyőződésem, hogy Béla atyát is a filozófia taníthatta meg a kérdezésre, a kérdezésben részéről mindig megnyilvánuló empátiára, amelynek köszönhetően mindig az lehetett az érzésünk, hogy amikor teológusként válaszol nekünk, igazán ismeri és érti a kérdéseinket – ami bizony egyáltalán nem magától értetődő…
