A vallásközi párbeszéd a járható út

A Charlie Hebdo című párizsi szatirikus hetilap szerkesztősége elleni január 7-i merényletet Ferenc pápa már aznap élesen elítélte Federico Lombardi szentszéki szóvivő közleményében.

Az André Vingt-Trois párizsi bíboros érsekhez intézett részvéttáviratában a szentatya „mély együttérzéséről” és imáiról biztosította a sebesülteket, a halálos áldozatok hozzátartozóit és a francia népet.

Nagyvilág

Srí Lanka katolikus egyháza

A mai Srí Lanka területére már az V. században megérkeztek Perzsia felől az első keresztény misszionáriusok, de szerzetesek által szervezett misszióról csak a portugál gyarmatosítók XVI. századi térnyerése óta beszélhetünk. Srí Lankán ma a lakosság hét százaléka, 1,5 millió ember vallja magát katolikusnak, mintegy felük a szingaléz többséghez tartozik.

Keresztény-iszlám kapcsolat a Fülöp-szigeteken

A helyi egyház életében fontos szerepet tölt be a keresztény-iszlám kapcsolat. A szigetcsoport déli részén jelentős muzulmán kisebbség él, közel tízmillió fő. Köreiben függetlenségi mozgalmak alakultak ki, amelyek évek óta harcban állnak a manilai központi kormánnyal, még akkor is, ha napjainkban elérhetőbbnek tűnik a béke, mint korábban.

Hittan – európai szinten

A Hittani Kongregáció vezetőinek és az európai püspöki konferenciák hittani bizottságai elnökeinek találkozójára január 13–15. között került sor Esztergomban.

Boldog VI. Pál pápa megbízásából a Hittani Kongregáció 1967. február 23-i instrukciójával azt kérte a püspöki konferenciáktól, hogy saját tagjaikból hozzanak létre hittani bizottságot, amely hittani kérdésekben konzultatív segítő szervezetként támogatja magukat a püspöki konferenciákat és az egyes püspököket.

Szelíd mosolyú diplomata

Az új bíborosok között örömmel köszöntjük Karl-Josef Rauber érseket, akit 1997 és 2003 között ismerhettünk meg budapesti apostoli nunciusként. Ferenc pápa szerint azok közé tartozik, akik lelkipásztori buzgóságukkal tanújelét adták Krisztus és Isten népe iránti szeretetüknek a Szentszék diplomáciai tevékenységében végzett szolgálatuk által.

A Bűnösök menedéke

Az egri szervita templom megújult

 

A város legrégebbi plébániája a vár alatt, egy hangulatos kis utcában található. Közel nyolcszáz éve áll templom az egykori északi városkapu közelében. Mára – az érsekség, az egyházügyi államtitkárság és a helyi önkormányzat, valamint a hívők anyagi segítségével is – gyönyörűen megújult. 1231-ből származik az első feljegyzés az itt emelt kápolnáról, amely a Bűnösök menedéke nevet viselte. Egy Szűzanya-festményt tiszteltek benne az ősök hosszú ideig. Amikor azonban a török 1552-ben megjelent Egerben – ki ne ismerné a vár ostromának történetét Gárdonyi Géza halhatatlan művéből –, a képet Krakkóba menekítették.

Örvendjetek az Úrban

IV. Öröm a szentek szívében

 

Tisztelendő testvérek és kedves gyermekeim, ez az örömteli remény, amelyet Isten igéjének forrásából merítünk. Az örömnek ez a forrása már közel húsz évszázada árad az egyházban, különösképpen pedig a szentek lelkében. Most felsorakoztatjuk ennek a lelki megélésnek néhány tanúságtevőjét, akik bemutatják a keresztény öröm misztériumának képét különféle karizmák és élethivatások szerint.

Első helyen Megváltónk anyját, a kegyelemmel teljes Boldogságos Szűz Máriát kell megemlítenünk. Amint a mennyből érkező üzenetet engedelmes lélekkel fogadta, ő, az Úr szolgálóleánya, a Szentlélek jegyese és az örök Fiú anyja, örömében ujjongott nénje, Erzsébet előtt, és magasztalta az Urat. „Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjongjon Megváltó Istenemben, mert letekintett alázatos szolgálójára. Lám, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék” (Lk 1,46–48).

A kő összetart, az ima megtart

Régészeti feltárás a budapesti belvárosi templomban

 

Néhány méterrel odébb, a templom fölött zúg és sodródik az élet. Három sávban hajtanak az Erzsébet hídra az autók, s fut le szemközt a másik áradat a pesti oldalra. A kényes szemlélő talán aránytalannak és stílustalannak érezheti, ahogyan a híd mellett, mintegy alá- és hozzásimulva húzódik meg a pesti Nagyboldogasszony-templom. De máris elmúlik ez az érzésünk, hiszen a templom küldetése, hogy az élet útja mentén álljon. S vajon hányan gondolnak arra elhaladtukban, hogy Pest legrégebbi épületét látják, amelyen végigkísérhetik a főváros építészetének történetét?

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.